Századok – 2012

KÖZLEMÉNYEK - Hunyadi Zsolt: A magyarországi johannitáknak és templomosoknak adott 12. századi kiváltságok pápai oklevelek tükrében II/389

390 HUNYADI ZSOLT datum optimum ugyanakkor sokkal részletesebben rögzítette a templomosok jogait, továbbra is elsősorban a cisztereknél bevált kiváltságok átplántálásával. Az oklevél felmentette a templomosokat a saját birtokaik után szedett tizedek fizetése alól és lehetőséget adott számukra tizedszedési jog adományként való elnyerésére, amennyiben a megyéspüspök, illetve az érintett egyházi intéz­mény hozzájárulását (consensus) megszerezték. De legalább ekkora — akár anyagi — jelentőséggel bírt az oklevélbe foglalt jogok templomok építésére, il­letve a rendtagok temetkezéséről. A harmadik fontos pillér pedig III. Jenő pápa (1145-1153) 1145. évi Militia dei kezdetű oklevele volt,5 amely rögzítette a templomosok tizedszedési jogát, illetve temetési felajánlások elfogadásának le­hetőségét olyan területeken, ahol házakkal rendelkeznek: s ebben már nem esett szó a megyéspüspök egyetértési jogáról. Vélhetően eddigre mind a lovag­rend tagjainak, mind pedig az egyházfőnek voltak a szerzett jogok regionális el­ismertetése kapcsán tapasztalatai. A johanniták ugyan több ponton és szempontból ia követték a templomo­sok által mutatott utat (retorikailag a kitaposott ösvény kívánkozott volna, de ez az érdem a cisztereké, vagy még inkább Clairvaux-i Bernáté lehetne), krono­lógiailag néha mégis Salamon templomának szegény lovagjai előtt jártak. Első kiváltásukat még II. Paszkálisz pápától (1099-1118) kapták az 1113. évi Pie postulatio voluntatis kezdetű bullában.6 Már ez a privilégium felmentette őket a tizedfizetés alól, jóllehet a püspök joghatósága alól még nem vette ki az újon­nan létrejött testületet. A második fontos lépést II. Ince 1135. évi Ad hoc nos disponente kiváltságlevele jelenthette,7 amely — egyéb egyházi kiváltságok mel­lett — kiemelte az ekkor még nem katonáskodó ispotályos rendet a megyéspüs­pök joghatósága alól. Két évvel később, vagyis a templomosokkal közel egy idő­ben, 1137-ben Ince újabb kiváltságban részesítette a János-lovagokat, amely­nek részeként temetési jogokkal ruházta fel őket.8 Ugyanő újabb két év eltelté­vel Quam amabilis Deo kezdetű 1139. évi bullájában,9 amely, nem véletlenül, a templomosok Omne datum optimumává, emlékeztet, a helyi püspököket szólí­totta fel arra, hogy segítsék elő a rend alamizsnás tevékenységét, illetve hogy fokozzák a hívek adakozókedvét bűneik hetedrészének elengedését kínálva cse­rében. Másfél évtizeddel később, 1154-ben, azaz nagyjából a rend magyarorszá­gi megtelepedésének idején, IV Anasztáz pápa (1153-1154) megújította és ki­egészítette a Christiane fidei religio kezdetű bullát, és ettől kezdve a johanni­táknak saját rendtársaik közül kerülhettek ki felszentelt papjaik, azaz megje­lentek a rendi káplánok.10 Ismét kissé anyagiasan közelítve meg a kérdést, nyil­vánvaló, hogy nemcsak a rendi igényeket elégítette ki a kiváltság, hanem újabb 5 Uo. I. 216-217. 6 Uo. II. 194-197. 7 Uo. II. 206-208. 8 Uo. n. 104-135., 1. erről Peter D. Clarke: The Interdict in the Thirteenth Century: A Question of Collective Guilt. Oxford 2007. 69-71., 138-139. 9 Hiestand, R.: Papsturkunden fur Templer und Johanniter i. m. II. 137-162. 10 Cartulaire général de l'ordre des Hospitaliers de S. Jean de Jérusalem (1100-1310) I-IV Ed. Joseph Delaville Le Roulx. Paris 1894-1906. (a továbbiakban: Cartulaire) no. 226.

Next

/
Thumbnails
Contents