Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Archives et Histoire dans les Sociétés Postcommunistes (Ism.: Fejérdy Gergely) I/259

261 TÖRTÉNETI IRODALOM életben betöltött szerepét. Az új kutatási lehetőségek részletesebb választ adhatnak arra, hogyan alakult az egyes országok Moszkvával szembeni mozgástere, a külpolitikai döntések mechanizmusa, vagy nemzetközi életben szereplők prosopográfiai vizsgálatán keresztül a diplomáciai pálya és átfogóan a keleti-blokkon belüli társadalmi átalakulás. A második fejezet további tanulmányai a társadalom és az állampárt kapcsolatának levéltári forrásokon, statisztikai adatokon és audió-vizuális dokumentumokon alapuló újszerű megközelítési lehetőségeire irányítják a figyelmet. A Nancy-i egyetem oktatója, Paul Gradvohl általánosabb megközelítésben, míg a szerb Tudományos Akadémia kutatója Sergej Kraszilnikov és a varsói egyetem tanára, Dariusz Jarosz konkrét példákon keresztül mutatja be, hogy valójában a szovjet érdekszféra országaiban, korábban talán nem feltételezett módon, különösen összetett társadalmi kép tárulhat elénk. A lengyel professzor tanulmánya határozottan új szemszögből, a hús problematikáján keresztül enged bepillantást a kommunista Lengyelország történetébe, felhívva a figyelmet arra, hogy a források sokszínűsége és a szokatlannak tűnő elemzési szempontok bevezetése lehetővé teszi a múlt mélyrehatóbb, átfogóbb feltárását. Ez utóbbi megközelítést értékeli rövid cikkében a kötet egyetlen magyar szerzője, a CEU oktatója, Pető Andrea, aláhúzva többek között a nemek közötti viszony megváltozásának kérdését a kommunista rendszerekben. A második fejezetet lezáró írások egyrészt a politikai rendőrségi anyagok interpretációjának különösen kényes mivoltára hívják fel a figyelmet, másrészt a holokauszt kérdésében mutatnak be új kutatási eredményeket. A bécsi Ludwig Boltzmann Intézet munkatársa, Muriel Blaive cseh példán, többek között a Milan Kunderát besúgással vádoló ügyön keresztül illusztrálja, hogy a levéltári dokumentumok felhasználásánál alapos körültekintésre van szükség, és hogy a levéltárak nem lehetnek a manipuláció fellegvárai. Az információkat a történészeknek megfelelő kritikával és az indulatok félre tételével kell kezelniük, és fontos ütköztetniük más forrásokkal is. Ezekkel az alapvető meglátásokkal egyet kell értenünk, de felmerülhet a kérdés, hogy a szerző által kritizált stílus, hozzáállás elítélése nem ad-e egyfajta direkt felmentést a vádlottaknak? Hiszen nemes és támogatandó cél, hogy a történteket a teljes valóságában tárjuk fel, de csak a körülményekre, a félelem légkörére hivatkozni nem elegendő, konkrét pro és kontra érvek kellenek a tisztánlátáshoz, egy diktatórikus rendszer súlyos örökségének lassú, körültekintő feldolgozásához, egy adott tett, vagy esemény megnevezéséhez. Ez utóbbira kerül sor a fejezet utolsó négy cikkében is, ahol a második világháború idején lezajlott szélsőséges antiszemita megnyilvánulásokról olvashatunk Lengyelország és Ukrajna esetében, illetve a Szovjetunióban létező zsidó ellenállás kérdésébe kaphatunk betekintést az újonnan hozzáférhetővé váló dokumentumok alapján. A CNRS vezető kutatója, Jean-Charles Szurek bevezetője után Antonella Salomoni olasz történész, Diane Afoumando a washingtoni Holocaust Emlék Múzeum munkatársa és Krysztof Persak, lengyel kutató, korábban kevéssé ismert eseményekről rántja le a fátylat, aláhúzva ezzel azt a tényt, hogy az 1989 után megnyíló források nem csupán az 1945 utáni múltat, hanem a korábbi évekről meglévő ismereteinket is bővítik. A kötet harmadik fejezete a levéltárak megnyitásának és a múlt politikai eszközzé válásának összefüggéseit tárgyalja. Itt Sonia Combe arra hívja fel a figyelmet, hogy a tudományos megközelítések helyett leginkább a médián és a mozi filmeken keresztül kap széleskörű publicitást a kommunista rezsimek működéséről kialakult kép. Az NDK-t és a Mások élete című filmet felhozva példaként sajnálatosnak tartja, hogy túlságosan egy szemszögből mutatják be a közelmúlt eseményeit, holott a valóság sokkal összetettebb. Véleménye szerint a levéltárak vonatkozásában alkalmazott politika meghatározó jelentőségű a történések feldolgozása tekintetében. A források politikai eszközként történő felhasználását elkerülhetetlennek látja, de ugyanakkor aggodalmát fejezi ki, hogy az antikommunista szemlélet a totalitárius rendszerek fogalmának kiterjesztése a történelmi süllyesztőbe küldi a korábbi antifasiszta megközelítést és örökséget. A francia kutató ez utóbbi félelme meghökkentő, hiszen a diktatúrák, legyenek azok akár szélsőjobboldali akár kommunista jellegűek, végeredményben ugyanazon mechanizmusok mentén működtek, így a múlt megfelelő tudományos vizsgálata szükségszerűen felül bírálni kénytelen az ideológiai megközelítésen alapuló munkákat. Mindazonáltal megszívlelendő a figyelmeztetése, amely korábbi mitológiák újabbakkal történő helyettesítése ellen szól. Az utolsó három tanulmány előtt Thomas Lindenberg, a bécsi Ludwig Boltzmann Intézet igazgatójával készült interjú közlésére kerül sor, ahol ismételten, a Stasi források példáján keresztül megerősítést nyer az a megállapítás, hogy a politikai rendőrség iratait nem célszerű különlegesnek tekinteni, és más levéltári anj'agok, és magának a nemzetbiztonsági szerv korabeli működésének ismerete nélkül használni. A kötetet záró három cikk lényegében a kommunista múlt fel-