Századok – 2012
TÖRTÉNETI IRODALOM - Gergely Jenő: A Keresztényi Községi (Wolff) Párt (1920-1939) (Ism.: Szécsényi András) I/254
255 TÖRTÉNETI IRODALOM ros-kispolgári rétegek támogatták, képviselőik nagyobb része pedig az 1930-as évek közepéig a fiatalabb, katolikus értelmiségiek köréből került ki. A munka erényeit sorjázva feltétlenül szólni kell a tagoltságról, áttekinthetőségről. Ebben szerepet játszik, hogy a szerző — említettük — mondanivalóját rendszerint táblázatokba foglalt, vagy felsorolás-szerű gazdag statisztikai adatokkal támasztja alá, melyeknek közérthető elemzései igen sokat adnak a mű értékéhez és értelmezéséhez. Ezt erősíti a kiadói nagyvonalúság is, hiszen a könyvhöz mellékelt CD 19 db. olyan lényeges jobbára korábban nem ismert, nem publikált dokumentumot tartalmaz, — sajnos word formátumban — melyek további támaszt adnak az olvasó számára. Meg kell jegyezzük, nemcsak a CD-melléklet, de a szövegtörzs maga is bőségesen telített forrásidézetekkel, törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyv-részletekkel, amelyek ugyancsak komoly segítséget jelentenek egy-egy probléma felfejtésében. Utóbbiak közül érdemes kiemelni a párt genezisére visszanyúló 1918. október 28-án kelt, a Nemzethez! című kiáltványt (22-24.), a párt első programját, amely még a Nemzetvédelmi Szövetség nevében íródott, valamint az 1934-es párthatározatot. Ez utóbbi mutatja, hogy Wolffék, akik korábban a politikai szélsőjobboldalhoz tartoztak, 1930-as évek derekára a demokratikus ellenzékkel összefogva (Alkotmányvédő Szövetség) védték a fővárosi önkormányzat önállóságát a gömbösi „reformtörekvésekkel" szemben (301-302.). Újdonságokkal teli fejezetek szólnak a párt geneziséről (13-31.), benne Wolff Károly előéletéről (16-18.), s egyes részletkérdésnek látszó, ámde lényegi lépésekről, mint például arról, hogy az 1920-as évek első felében miként vették át a párt bizalmasai a főváros kulcsfontosságú üzemeiben, hivatalaiban a német és zsidó polgárok korábbi helyét. (77-94.) A monográfia erénye továbbá a szerzőt korábbi műveiben is jellemző hallatlan „anyaggazdagság", vagyis az újonnan feltárt források sokasága, azok színvonalas elemzése. Bizonyos esetekben a szerző indokoltan vesz górcső alá a témához látszólag szorosan nem kapcsolódó folyamatokat, eseményeket, mint példának okáért a Fővárosi Tanácsnak 1918-1919-ben betöltött szerepét. Ugyanez a helyzet a fővárosi törvényeket — mégoly részletesen is — bemutató részek esetében, hiszen ezek adták kereteit a párt működésének. A fentiek mellett nem hagyhatók figyelmen kívül a kötet hiányai, fogyatékosságai sem. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy Gergely Jenőnek már nem állt módjában részletesen korrigálni művét, amelynek szerkesztési, szöveggondozási problémáit — kisebb-nagyobb ellentmondásait — sem tudta megoldani, mert a kézirat nyomdai előkészítése idején került kórházba, ahol rövidesen elhalálozott. Az alábbi kritikai észrevételeket annak tudatában tesszük meg, hogy azokat a pedáns és jó szemű szerző maga is észrevette, és javításukra sort kerített volna. A szerkezeti kérdések közé tartozik, hogy benyomásunk szerint a szerző egyes fejezetekben elkalandozott a címben megjelölt témától. Ez lehet erény is, amennyiben a szélesebb kontextusba ágyazás lebegett a szeme előtt, mégsem érthető, hogy vannak olyan alfejezetek, melyekben a Wolff Pártról nem vagy alig esik szó. Számításaink szerint a mű 53 fejezetéből és alfejezetből legalább öt ilyen. Budapest felekezeti megoszlása 1920 és 1941 között (62-67), a 1920-as évek budapesti plébános választásai (120-122), a Tanácsköztársaság alatti fővárosi főkegyurasság és egyházpolitika kérdései (106-108.) vagy az 1930-as évek első felének templomépítései (245-251) nem tartoznak szorosan a monográfia tematikájáhozf, jóllehet érthetőbbé és színesebbé teszik azokat a viszonyokat, amelyek között ez a párt működött. Mégis azt kell mondanunk, hogy ezek sokkal inkább a fővárosi bizottság történetébe illeszkednek, és nem a Wolff pártéba. Ugyanez vonatkozik a gazdasági, városfejlesztési, városgazdálkodási és szociálpolitikai kérdésekkel foglalkozó felejtegetésekre is. Mivel Gergely Jenő könyvében több mint 500 személyről, közte nem kevés Wolff-párti politikusról esik szó, célszerű lett volna, ha legalább a fontosabb szereplők (Usetty Ferenc, Petrovácz Gyula, Müller Antal, Homonnay Tivadar, Csilléry András, Csik László stb.) életrajzi adatait a posztumusz kötet gondozói névmutatóban, esetleg egységes lábjegyzetben ismertették volna. Egyedül a pártvezér személyéről tudunk meg többet, de Gergely Jenő az ő esetében tartózkodik a határozott állásfoglalástól, „portré" megrajzolásától. Wolffot „budai konzervatívnak" nevezi, akinek autokrata vezetési stílusa nem takart parancsuralmi törekvéseket (73.). Karakterét és döntéseit meghatározó erős antiszemitizmusa ellenben nem domborodik ki kellőképpen. Magyarázatra szorult volna, hogy a munka miért nem szól a Keresztény Községi Párt szervezeti felépítéséről, irányításáról, annak nyilvánvaló módosulásairól, belső működéséről, propagandájáról. Jól tudjuk, a szerzőt ebben a nyilvánvaló forráshiány akadályozta, úgy érezzük azonban, — párttörténetről lévén szó •— legalább egy fejezetet megért volna a téma körüljárása. Ennek kapcsán pedig érdemes lett volna a Keresztény Községi Pártot elhelyezni a korszak párthierarchiájában is. Ugyanígy informatív lett volna a főváros főbb politikai szerveinek bemutatása. Néhány esetben zavaró, hogy egyes rövidítések
