Századok – 2012

FIGYELŐ - Gyarmati György: Standeisky Éva könyvéről I/215

FIGYELŐ 225 8./ A tudományos múltfeltárás — „levéltári forradalommal" is összekapcsolódó — nekilendülése, hozadékának társadalmi recepciója. 9./ Az előbbihez kapcsolódóan — vagy attól függetlenül — az '56-os memoárok sorának piacra kerülése, s közelebbi/távolabbi személyes érintettség esetén ezek „én is ott voltam és másképp tudom - másképp emlékszem" recepciója. 10./ Materiális kárpótlás (pl. nyugdíj-kiegészítés) a cselekvő részvételt, illetve az emiatti meghurcoltatást igazolni tudó egykori ötvenhatosok számára. 11./ Az életút alkonyának közeledtével természetes, nagyon is életszerű visszatekintés-ambíció, melyhez — ugyanilyen természetesen — vagy kapcsolódik vagy nem az időközben előállott memóriakopással való számvetés. 12./ További differenciálást mellőzve csupán jelezzük: az itthon maradottak emlékezetpályájának módosulásaihoz képest miképpen tartósult/változott a „forradalom" ethosz töretlen megőrizhetősége az emigrációba menekülők identitásában. Ok 1990 utáni hazatéréseik, hazalátogatásaik nyomán ütköztették emlékeiket a poszt-kádárista '56-konfigurációkkal, vagy védték annak „fertőzöttségétől". A veterán emlékközösség szimpátiába be-beszüremlett némi rivalizálás is: a honmaradottak „mi megszenvedtünk érte és szabadlábra kerülve is páriák maradtunk" emlékkonstrukciója konkurált a „mi meg számkivetettséggel és több évtizedes honvággyal fizettünk '56-ért" érzülettel. Alig valószínű, hogy minden blokkoló, inspiráló, illetve deformáló „tudatmódosító" összetevőt elősoroltam, de talán a kihagyottak lényegesebbjei is beilleszthetők — vagy „implicite beleérthetők" — a lajstrom valamely pontjába. (Ennek további elágazásai csak konkrét, egyedi sorsanalíziseket végezve követhetők nyomon.) A felsorolás talán elegendő annak jelzésére, hogy a forradalom társadalomtörténetének megrajzolására vállalkozni manapság olyan szakmai kihívás, ami egyúttal egy közvetlen érintettségű kortársi közegben történik. Azaz, a történeti forrásértékkel bírónak elkönyvelt levéltári fondokon túlmenően az emlékezet-lenyomatok is nélkülözhetetlenek - azok többdimenziós sajátosságainak figyelembevételével. Többdimenziós volt a maga idején, a megtorlás fenyegetettsége közepette; az maradt mind az 1990 előtti, mind pedig a rákövetkező — bár egymástól diametrálisan eltérő — emlékezhetőség/elfojtás változataiban is. Százezreket közvetlenül érintő, de közben szerteágazó prizmatörésen áteső, aktuálisan is „többérdekeltségű" esemény- és sors-kavalkád kerekedett belőle. A tömegességükben is egyedi megélések alig követhető sokfélesége és az emlékezeti rekonstrukciók — csak esetenként „tetten érhető" motivációinak — variabilitása következtében aligha létezik fix archimédeszi pont a társadalomtörténeti narratívák összhangzóságára. A történelem mindenkoron polifonikus, esetünkben viszont még ugyanazon jokulátorok különböző (sors)helyzetekben létrejött szövegverziói gazdagítják 1956 emlékezetét - e gazdagításba sorolva az esetenkénti legendásítást is. Ezt az átélés emlékezeti újraélésének és — az említett összetevők által befolyásolt — újrakomponálásának is nevezhetnők. Emiatt mondható, hogy miközben a magyarországi 1956 őszének politikatörténeti alapképlete már megfejtettnek tekinthető, hagyományos történetírói eszközökkel (is) rekonstruálható, leírható, a forradalom társadalomtörténete — utóéletének