Századok – 2012

KRÓNIKA - Beszámoló a „Bűnbakok az európai és a magyar történelemben" című konferenciáról (Gazdag László) VI/1515

1530 KRÓNIKA megkérdőjelezhetőnek vélte tevékenységét, mivel nem a keresztény államok összefogását erősítette. Menthetetlennek tartotta Thököly két és fél hetes erdélyi fejedelemségét is, amellyel tulajdonképpen a már megvert törököt próbálta visszahozni. Az előadás címében föltett kérdésre válaszolva leszögezte: Thököly nem volt nemzeti hős, áldozat is csak annyiban, amennyiben maga is az oszmán politika eszköze volt. De szobra semmiképpen nem illik a nemzeti panteonba. A konferencia tartalmas és színvonalas, magyar és egyetemes történeti kérdéseket egyaránt érintő középkori blokkja elsősorban a Szegedi Tudományegyetem Mediavisztikai Doktori Program hallgatóit, illetve frissen végzett doktorait dicsérte. Kiss P Attila abba engedett bepillantást, hogy Attila köpönyegforgatónak bélyegzett unokája, Mundo — a 6. századi bizánci és a barbár katonai elit közötti nagy átjárhatóságot kihasználva —, miként futhatott be jelentős karriert, miközben hol az egyik, hol a másik fél bűnbakja lett. Révész Éva a 970-ben lezajlott Arkadiopoliszi csata kimenetelének a térségre gyakorolt döntő hatását mutatta be - bűnbakok felmutatása nélkül. A Kijevi Rusz és a magyarság történelmét befolyásoló esemény igazán végzetes következményekkel a bolgárságot sújtotta, hiszen a csata egy olyan eseménysorozat első láncszeme volt, amely a bolgár államiság megszűnésével járt. Maléth Agnes előadásában arra kereste a választ, hogy a konstanzi zsinat összehívásán bábáskodó XIII. János miként válhatott bűnbakká. A választ abban látta, hogy amíg pápává választásakor az egyháznak egy erőszakos katonaemberre volt szüksége, addig a konstanzi zsinaton pont ezeket az „erényeit" fordították ellene. Az új egység megteremtésekor, az új dicsfényre hivatott katolikus egyháznak szüksége volt egy szimbolikus simóniás bűnbakra, amire a pápát életútja alkalmassá tette ellenfelei szemében. Lénárt András a Hispanisztika Tanszék doktorjelöltje a középkori Spanyolországba kalauzolta a hallgatóságot, ahol a 15. század végén megjelent a gondolat, mely szerint az Ibériai-félsziget minden gondja megoldódna, ha keresztény volna. Megfogalmazódott az „arab szennyeződés" teóriája, kiszorításuk után pedig a zsidók lettek a bűnbakok. A Spanyolország keleti-dél keleti területein élő kb. 100 ezres létszámú zsidóságból mintegy 45 ezret mészároltak le. Ezt eredményezte a gyakorlatban a tiszta faj ideológiájának alkalmazása, ami később a szefárd zsidóság kiűzésében tetőzött. Barta Annamária Felicián merényletét és a Záh-nemzetség pusztulását mutatta be, hangsúlyozva: a büntetés, — amely a nemzetség tagjait 3 íziglen halálra ítélte az oldalágakkal és a női ággal egyetemben, a harmadik foknál távolabbi rokonságot pedig szolgaságra vetette — példátlan a magyar történelemben. E blokkhoz csatlakozott Szabados György, az MTA-HIM-SZTE-MOL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa, aki II. István bűnbakká — fekete báránnyá — válásának folyamatát értelmezte. Ennek főbb csomópontjai: a tény, hogy II. István Könyves Kálmán fiának született, akinek nevéhez fűződött Almos herceg és a későbbi II. Béla király megvakítása, uralkodása alatt Almost és Bélát mellőzték, nem volt gyermeke, sőt ágyas kéjnőkkel élt, utódja pedig Vak Béla lett, akivel folytatódott az uralkodóház. Bűnbakká válásában szerepet játszott a korabeli udvari történetírás dinasztikus-monarchikus irányultsága, mely a megtörtént ágváltás után, eleve dinasztikus bűnbakká tette II. Istvánt, mert nem