Századok – 2012

KRÓNIKA - Beszámoló a „Bűnbakok az európai és a magyar történelemben" című konferenciáról (Gazdag László) VI/1515

1528 KRÓNIKA a polgárháború és a Franco-korszak bűnbakképzését elemezte. A polgárháború és az azt követő a Franco-rezsim megtorló intézkedései hatalmas emberveszteségeket okoztak. De a bűnbakkeresés nem a polgárháború után indult el, az már a falangista párt ideológiájában megvolt, amely a spanyol társadalmat három részre osztotta: a hazafiakra, akik tisztában vannak a spanyol hagyományokkal, Spanyolország nagyságával; a második csoportot a non espanol-t, a közömbösök nagy tömege alkotta; a harmadikat pedig az anti espanol képezte. Az anti espanolba soroltakat, Spanyolország ellenségeit, a kommunistákat, szabadkőműveseket Franco megsemmisítésre ítélte. Harsányi Iván Ciano naplójának a polgárháború megtorlásaira emlékező soraival illusztrálta azok kegyetlenségét, kiemelve, hogy a történelemben ritkán kerül ilyen közvetlen kapcsolatba a bűnbakállítás és a szélsőséges megtorlás. Kindl Melinda, a Pécsi Tudományegyetem Interdiszciplináris Doktori Iskolájának PhD hallgatója („Giustizia é stata fatta!" Mussolini és Olaszország „árulói") a veronai perrel, mint prototípussal foglalkozott, melynek mintájára a salói köztársaságban, a német bábállam egész fönnállása alatt több száz per megrendezésére került sor. A köztársaság első proklamációi kezdettől az „árulók" megbüntetésének szükségességét szorgalmazták. Már Mussolini 1943. szeptemberi rádióbeszédével elkezdődött a salói köztársaságban a bűnbakállítás folyamata. A Duce az ország kilátástalan helyzetéért Badogliot, a királyt, a hadsereg vezetőit és az elhajló fasisztákat tette felelőssé, akiket az ország, a fasizmus, és a német szövetség elárulásával vádolt. Az 1944. január 8-10. közt lezajlott veronai per csak bevezetője volt az új állam egyik első feladataként proklamált megtorlásnak, és jelezte, hogy a rendszer ellenségének nyilvánított személyek milyen sorsra is számíthatnak. A vezető fasiszta politikusok kivégzésével záruló processzusról a római rádió így tudósított: „Giustizia é stata fatta!" - az igazságtevés megtörtént. Hahner Péter a Pécsi Tudományegyetem BTK egyetemi docense (Nixon a bűnbak) kilépett az európai keretekből. Személyes élményei alapján megjegyezte, hogy Amerikában még mindig élő indulatokat vált ki a Watergate-ügy miatt lemondott elnök személye. Pedig attól eltekintve nem lett volna rossz elnök, hiszen nevéhez köthető a szervezett bűnözés visszaszorítása, elnöksége idején beérett az űrprogram, befejezte a vietnámi háborút, Roosevelt óta az első elnökként lépett a Szovjetunió területére, és megkötötte a SALT I. szerződést. Az arab-izraeli háborúban — azzal, hogy Izrael mellé állt — sok történész szerint a megsemmisüléstől mentette meg Izrael államot. S mégis, 1973-ban alkotmányos válsággá terebélyesedett az ügy, és az elnököt ért vádak tönkretették Nixon elnökségét. A Nixonnal szembeni bűnbakképzés tipikus példájaként hozta fel azt a jelenséget, hogy 2012-ben a régi vádak változatlanul jelenhetnek meg történész szaklapokban, sőt több filmben klisészerűen ábrázolják az egykori elnök személyét, általában úgy megjelenítve, mint aki tönkreteszi Amerikát. A hallgatóság a téma illusztrálásaként megtekinthette Frost Nixon című filmjét. Szakmailag különösen értékes blokkot képzett három, (kora)újkori témát tárgyaló előadás. Lengyel Tünde, kandidátus, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének osztályvezetője (Nők mint bűnbakok a kora újkorban) a női nem bűnbakká tételét elemezte. Abból indult ki, hogy a nőt a bű-