Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Pálmány Béla: A reformkori magyar országgyűlések történeti almanachja, 1825-1848. (Ism.: Sebők Richárd) VI/1501

1504 TÖRTÉNETI IRODALOM mester, főajtónállómester és főpohárnokmester — 23 főt sorolt be, közülük tizenöten a fentiek közül valamely méltóságuk mellett főispánok is voltak, míg a többiek csak az adott címüket viselték. Számításai szerint 60 családból 83 valóságos főispán került ki a reformkorban, közülük a gróf Zichy család messze felülreprezentált a hat főispán családtaggal. Rendi szempontból a főispánok hozzávetőleg egynegyede köznemesi, majdnem kétharmada arisztokrata származású volt. A nyolc koronaőr közül rendi állását tekintve öt mágnás és három közrendű volt, míg az egy időpontban egy-egy katolikus és protestáns koronaőr hagyományát az adott korszakban is megtartották. A periódus országgyűléseinek összességén 365 mágnás jelent meg személyesen. Itt a számításban Pálmány megkülönböztette egy-egy család bárói és grófi ágát. A gróf Zichy és gróf Eszterházy család adta a két legtöbb grófi regalistát (akik királyi meghívólevelet kaptak a diétára): 21 és 18 főt. A bárói családok közül a Podmaniczky hat és az Orczy család öt fővel képviseltette magát. Az alsótáblán a hat országgyűlésen ténylegesen 439 vármegyei követ vett részt, közülük heten két vármegyét képviseltek. Pálmány következetesen, a főispáni családokhoz hasonlóan a köznemesi famíliákat is megkülönböztette nemesi előnevük, és a belőlük később kiemelkedett grófi és bárói ágak szerint. így az derült ki, hogy a négy magyarországi kerület vármegyéinek követei 333 családból jöttek, a Dessewffy, a Lónyay és a Zmeskáll família adott négy-négy vármegyei követet. A Gyulai Gaál, a Kubinyi, a Majthényi, a Reviczky, a Lónyay, a Ragályi és a Szent-Iványi család három-három vármegyében tartozott a köznemesség politikai elitjéhez. Értékes adalék a vármegyék politizálásának árnyalásához, hogy 24 mágnás is vármegyei követ lehetett. Például gróf Andrássy György Tornát háromszor és Zemplént egyszer képviselhette, báró Perényi Gábor Ugyocsa vármegyét szintén háromszor. Pálmány Béla adatai szerint az esetek közel kétharmadában egy személy egyszer kapott követi megbízást, míg közel egyharmadnyi arányban vannak azok, akik kétszer vagy háromszor. Csak két politikus volt öt országgyűlésen is követ: ifjabb Bernáth Zsigmond Ung és Beöthy Ödön Bihar vármegye képviseletében. A vármegyei követek tisztség szerinti megoszlásának táblázatba foglalása után megállapítható, hogy a vizsgált csoport tagjainak több, mint egyharmada táblabíróként működött a vármegyében, míg egyharmaduk első vagy másodalispáni hivatalt töltött be, míg a jegyzői állásban dolgozók és a szolgabírók közel egytizednyi aránnyal rendelkeznek. A hat személynökről szűkszavúan nyilatkozik Pálmány, pusztán annyit közöl, hogy közülük csak Szögyény Zsigmond nem vállalt vármegyei követi feladatokat korábban, illetve a királyi tábla tagjainak kevesebb, mint fele viselt vármegyei követséget. A vizsgált hat diétán 310 követ képviselte a szabad királyi városokat, azonban csak alig több, mint a felük volt városi polgár, a közrendűek aránya pedig jóval a 40% fölött mozgott. A városi követek közel kétharmada csak egyszer töltötte be az országgyűlésen ezt a pozíciót, míg egynegyedük kétszer. Több követ csak tizenkét családból származott, és hét esetben apa és fia töltötte be a tisztet, azaz a városi követség öröklődhetett is. A követek legtöbbször vagy szenátorként, vagy városbíróként, vagy pedig jegyzői tisztség viselőjeként lettek megválasztva. A távollévők követeinek vagy képviselőinek száma elérte a 1241 főt, akik több, mint 900 családból származtak, s közel négyötödük köznemes volt. Jellemzően egyszer jelentek meg a diétán, s többnyire a fiatal jogászok közé tartoztak. Az azonosítható 1200 személy több, mint egyharmada a királyi tábla jurátusai közül került ki, míg több, mint kétötöde az ügyvédi esküt letett jogászokból. Ugyanakkor ebben a csoportban a legváltozatosabb a foglakozási megoszlás, hiszen a dikasztériumi hivatalnoktól a főnemesen át, a vármegyei tisztikar tagjától az MTA tagjáig és líceumi tanárig sok mindenki megpróbálkozott azzal, hogy távollévő követeként kerüljön be a politikai elitbe. Pálmány Béla az egyes személyekre vonatkozó adatokat az úgynevezett névcikkekben különítette el egymástól, melyekben egy lexikon szócikkeinek tömörségére törekedett. A szerző kiemeli — és ehhez nem is férhet kétség —, hogy az ismertetett almanach készítésekor nem törekedhetett minden politikus teljes politikai életútjának bemutatására, hiszen ez a feladat egy egész kutatócsoport erejét is próbára tenné, nem hogy egyetlen lelkes történészét. Kutatásainak célját így határozza meg a szerző: „Ezért a névcikkek anyagának összegyűjtésekor csak arra vállalkozhattunk, hogy a lexikális jellegű alapot [!] teremtsünk a további kutatásokhoz." (Pálmány: Reformkori almanach 55.) A későbbi feltáró és elemző munka irányáról megállapítja, hogy a reformkori országgyűlések egyikéről sem született még monográfia, s a reformkori politikusok nagy része életrajzának megírása is várat még magára. A diéta résztvevőinek nevét először magyar változatban olvashatjuk — az adott korszakhoz és a forrásadottságokhoz igazodva —, azonban ahol ez lehetséges és szükséges volt, a nemzetiségi