Századok – 2012
FIGYELŐ - Diószegi István: Gondolatok Vermes Gábor könyvéről VI/1451
FIGYELŐ 1483 kássága valóban nagy léptekkel haladt előre az 1820-as évek második felében. Csak hogy néhányat említsünk ebből a korai korszakból: A Magyar Tudományos Akadémia megalapítása felé tett első kezdeményezések, a Nemzeti Kaszinó létrehozása, a lóverseny támogatása és a Pestet és Budát összekötő híd megépítésének, valamint a nemzeti színház létrehozásának előkészületei. Bár az 1820-as évek második fele tanúja volt Széchenyi növekvő politikai érdeklődésének, amely által nemzete elmaradottságán próbált segíteni, az igazi áttörésre az 1830-as évek elején került sor, amikor egymás után három könyve is megjelent: a Hitel, a Világ és a Stádium. Az első érte el a legnagyobb hatást. Elsősorban a magyar mezőgazdaság hiányosságait taglalta, de ennél azért sokkal több volt. Széchenyi kritikus megjegyzéseinek éle könyvének minden konkrét javaslatánál jobban arra összpontosult, hogy meggyőzze a honfitársait, fogadják el a reform gondolatát, mint ami egyetlen út a jobb jövő felé. Számára a „feudalizmus erkölcsileg helytelen volt, értelmetlen a modern világban, mely azokat sérti, akik hasznot húznak belőle." Ezért az elavult feudális gyakorlat, mint például a robot, a ius auiaticum (a nemesi bírtok elidegenítésének tilalma mindaddig, amíg van családtag aki igényt tart rá) és a ius fisculitatis (a királyi kincstár joga a nemesi bírtok kisajátítására hazaárulás vagy a család kihalása esetén) meg kell szüntetni, mivel az eladósodás és az elidegenítés tilalma tönkreteheti a földbirtokosokat. Várható volt, hogy előjogaik védelmében a Magyarországról alkotott, emelkedett képükhöz ragaszkodó nemesség, valamint a magyar társadalom el fogja utasítani a Hitelt, de hogy reakciós arisztokratának semmiképpen nem nevezhető Dessewffy József is el fogja utasítani, azt jelzi, hogy a csoport távolról sem volt egységes. Másrészt a munka támogatóinak köre részben eléggé meglepő volt. Az sem volt csoda, hogy maroknyi liberális, mint Bajza és Kölcsey támogatta, de még néhány mérsékelten konzervatív is egyértelműen kiált mellette, mint például Vas János, Berzsenyi Dániel és Sréter János. A kultúrnacionalisták is világosan felismerték az ország elmaradottságát a Nyugathoz képest, így nem is volt furcsa, hogy egyikük, Kis János a Hitel olvasásakor így írt: „Az addig magyar könyvekben sehol nem találtatott becses nézeteivel és tanácsaival egyszerre más, miveltebb országban bájoltnak érzem magamat." Világ című művében Széchenyi Dessewffynek válaszolt. Ismét siralmasnak írta le az ország állapotát, hangsúlyozva a rendeket, társadalmi osztályokat, vallási felekezeteket, városokat és vidéket egymástól eltávolító széthúzó erőket. Stádium című könyvében egyértelműen egy olyan programot fejtett ki, amely ha megvalósul, véget vetett volna a feudális rendszernek Magyarországon. Bár nem beszélt jobbágyok felszabadításáról, követelése, hogy a jobbágyot, parasztságot politikailag felszabadítsák, azaz beemelni őket teljes jogú tagként a nemzetbe, elkerülhetetlenül jobbágyfelszabadításhoz vezet. Széchenyi véleménye szerint a földbirtokosoknak teher volt a feudális rendszer számtalan, gyakorlati szempontból nehézkes eleme, s a nemesi kiváltságokat a termelés akadályának nevezte. Ezek a felvetések előre vetítették a parasztok és földesurak közötti kölcsönösség és közös érdekek gondolatát, amely a magyar reformkor vezérgondolata lett.