Századok – 2012
FIGYELŐ - Diószegi István: Gondolatok Vermes Gábor könyvéről VI/1451
1474 FIGYELŐ A megközelítési módok sokfélesége A klasszicizmus nyugalmat, békét, harmóniát közvetített, a barokk időként túláradó pompát, a biedermeier pedig a családi boldogság megbecsülését fejezte ki. A politikában való csalódás kiábrándultsághoz vezetett. A nemesek mélyen hagyományhű többsége mégis úgy élte életét, ahogy mindig is, azaz látszólag időtlen mércéjük szerint. Számukra a mélyen tisztelt ősi alkotmány őseik öröksége volt, amelyet nekik kötelességük továbbörökíteni gyermekeiknek és unokáiknak. Ez volt az oka annak, hogy a kor politikai nyelvében az alkotmány érintetlenül való megőrzése egyet jelentett Magyarország létének garantálásával. Ez a mentalitás megszüntette a késztetést, hogy komoly irodalmi és filozófiai kérdésekkel kelljen foglalkozni. Az almanachok és kalendáriumok mindenütt megtalálhatók voltak, minden írástudó olvasta őket, bár inkább az ismeretterjesztést szolgálták, semmint a szórakozást. A hagyományőrzők kedvence továbbra is Dugonics András volt, bár az Etelka után már nem írt népszerűségben ahhoz foghatót. Velük ellentétben egy szellemileg érzékeny kisebbség megragadta a korlátozott és gyakran kényszerítő lehetőségeket. Ezek az emberek nem voltak liberálisok, még kevésbé reformerek a szó hagyományos értelmében. A nagy többséghez hasonlóan, akik haladó reformokkal álltak elő az országgyűlésben a gyakorlati problémák megoldására, ők is tradicionalisták voltak. Viszont félretéve az önelégültséget, támadást indítottak az olyan kulturális intézmények és gyakorlat ellen, amelyek szerintük hátráltatták Magyarország csatlakozását a fejlett Nyugathoz. Központi törekvésük egy modernizált magyar nyelv létrehozása volt, valamint a magyar irodalom, a kritika és a színházi élet előmozdítása. Kultúrnacionalizmus Legtöbbjük fiatal vidéki férfi volt, aki Pestre költözött és az ország szellemi elitjének a tagja lett. Egyik vezéralakjuk egy elszegényedett Fejér megyei család sarja, Horvát István volt. Az önelégült többség véleményétől abban tért el szenvedélyesen, hogy barátaival együtt lelkesen hitt az ország kulturális színvonalának emelésében, a régies szép magyar szólás „pallérozás" szükségességében, amely által elérhető lett volna a csiszoltság, kifinomultság, kultúra. A felvilágosultak, mivel összehasonlították országukat más fejlettebb országokkal észrevették, hogy a magyarokat barbároknak tekintették, kezdték elutasítani a mozdulatlanságot és a passzivitást és összehangolt erőfeszítéseket tettek a kulturális elmaradottság felszámolására. Ehhez ki kellett alakítani a nemzeti önbecsülést, amely nem lehetséges a magyar nemzeti nyelv magas szintre emelése, valamint virágzó irodalmi és színházi élet nélkül. Bár a „pallérozás" elsősorban a szűk értelemben vett kultúrával függött össze, Horvát legalább megértette, hogy a gazdasági állapotok is javításra szorulnak, s felvetette a kereskedelem fejlesztésének szükségességét. Ez a kisebbség öntudatlanul előkészítette a talajt az alapvető változásokhoz azáltal, hogy napirendre tűzte a kulturális haladást, mivel ennek nyomán létrejött egy némileg műveltebb, kifinomultabb nemesség, amely ennek következtében végül fogékonyabbá vált a társadalmi és gazdasági reformokra is.
