Századok – 2012

FIGYELŐ - Diószegi István: Gondolatok Vermes Gábor könyvéről VI/1451

1468 FIGYELŐ mat kitsikarni a' Superstitio kezéből a' véres tőrt és irtóztató képéről le-kaparni az áll-ortzát. Voltaire, Rousseau, Helvetius [...] 's a Kőmívességúgy adnak paist balomba, jobbomba kardot [...] A kimondott, vagy leírt szavaknak megvan a maguk következménye, de másképp hatnak más és más környezetben. Franciaország enélkül nem tudta volna mozgósítani a társadalmat és lefegyverezni az államot. Ezzel ellentétben Magyarországon nem lehetett a politikai diskurzust ilyen széles alapokra helyezni, különben a militáns frázisok nem voltak többek puszta retorikánál. Vermes Gábor könyvében több neves magyar felvilágosult személyiségről tesz említést. Bármilyen kiemelkedők voltak is ezek a maguk területén, jelentőségük viszonylag kicsi volt a magyarországi felvilágosodás kimagasló egyéniségéhez, Bessenyei Györgyhöz képest. Bessenyei minden előkészület nélkül került Kelet-Magyarországról Bécsbe, Mária Terézia testőrségébe. Ott ismerte fel a különbséget saját tegnapi és a francia kultúrközpont között, amire Bécs addigra vált, s látta meg, hogy Magyarország kötelessége szűkíteni a tátongó szakadékot. Bessenyei elég realista volt ahhoz, hogy tudja, honfitársai nem készültek fel a feladatra, mégis vezető szerepet vállalt az ezt a célt szolgáló új eszmék terjesztésében. Úgy vélte, a régihez való ragaszkodás egyenlő a tudatlanságnak tett engedménnyel. Bár távolról sem volt elégedett nemzete múltjával, méltatta a nemes ősöket, akik országuk védelmében végeztek, és ostorozta azokat, akik nem hittek ebben a múltban. Igen reformokra szükség van, de csak addig a pontig, amíg azok az egyik társadalmi csoportnak a másikkal való elnyomását kívánják csökkenteni. Itt nyilvánvalóan a parasztok elnyomására utalt a nemesek által. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a parasztokat fegyelmezni kell, mert ha felkélnek, nincs olyan fenevad, mely nála mérgesebb, dühösebb pusztításokat kövessen el. A felvilágosult eszmék fontos forrása volt a nyugati egyetemekről hazatért, zömmel protestáns diákság. Sokan közülük valóban jeles pályát futottak be, mint például Maróthi György és Hatvani István debreceni professzorok. A legnagyobb probléma a legtöbb egyetemi hallgató rendkívüli szegénységben rejlett, mivel emiatt külföldi tapasztalataik korlátozottak maradtak. Gyakran kötöttek ki távoli, elmaradt falvakban, mint szegény református lelkészek. Mindezen hátrányok ellenére, lendületes szellemi fejlődés következett be Magyarországon az 1790-es években, amikor már újságokat adtak ki, valamint százával jelentek meg röpiratok, hirdetendő íróik nézeteit a szélsőséges radikalizmustól a radikális utópiáig terjedő skálán. 1789-1791-ben olyan újságok, mint Magyar Hírmondó és a Magyar Kurír 4-500, illetve 1200 előfizetőt vonzottak évente. Az újságokat gyakran egymásnak adták az emberek, úgy, hogy az olvasó száma jócskán meghaladta az előfizetőkét. A magyarországi felvilágosultak ösztönösen ráéreztek arra, hogy csak azokon a területeken próbálják meg befolyásolni a dolgokat, ahol sikerre számíthatnak, azaz a vallási türelem, valamint a magyar nyelv és kultúra előmozdításának területén. Figyelembe véve a valódi erőegyensúlyt az országban, a felvilágosultak szövetségre léptek a hagyományőrzőkkel, legalábbis azokkal, akik osztották korlátozott céljaikat. Az 1790-1791 évi országgyűlés mérsékelt