Századok – 2012

FIGYELŐ - Diószegi István: Gondolatok Vermes Gábor könyvéről VI/1451

1458 FIGYELŐ seik, ha otthon szlovákul is beszéltek, a magyar nemesség részének tekintették magukat. Az erdélyi bevándorlás a románokat Erdély legnagyobb népcsoportjává tette. Nemzettudat és nemzeti vezető réteg hiánya miatt Erdély kiváltságos csoportja, a magyarok, szászok és székelyek nem voltak hajlandók őket magukkal egyenlőknek elismerni. A legelmaradottabb nemzeti kisebbség a ruszin volt, amelynek nagy többsége rendkívül szegény jobbágyként tengette életét. Az 1784-es II. József által elrendelt népszámlálás etnikai adatai szerint a 9,3 millióra becsült lakosságból a magyar nemzetiségűek kb. 3,5 milliót tettek ki, ami jóval kevesebb, mint az összlakosság fele, bár kétségkívül ez volt a legnagyobb népcsoport. A románok 1,5 millióan voltak, a szlovákok 1,25 millióan, a németek 1,1 millióan, a horvátok 800 ezren, a szerbek 600 ezren, a ruszinok 300 ezren, az örmények, görögök és mások együttesen ugyancsak 300 ezren. Az intézmények A központi kormányzat és a megyei közigazgatás közötti furcsa munkamegosztás szerint az utóbbi lényegileg a benepossessionati kezén volt, tükrözve e réteg hatalmát és korlátait. A 19. század végi elemzők saját felfogásukat vetítették rá a megyékre. Grünwald Béla, a központosítás hirdetője semmi lelkesítőt nem tudott találni a 18. századi megyékben. Beöthy Ákos ugyanezen időben viszont a valódi önkormányzat szerveiként tekintett rájuk. Bár ő is felismerte korlátaikat, azt állította, hogy a magyar megyéknek sikerült létrehozniuk a pax hungaricát a 18. században. Vermes Gábor Grünwaldnak ad igazat: helyesen állapította meg szerinte, hogy a megyei közigazgatás következetesen és féltékenyen őrizte a nemesi előjogokat, Beöthy viszont téved, amikor a megyéket a felvilágosult önigazgatás kiteljesedett megnyilvánulásainak látja. Azok az esetek, amikor a megyei adminisztráció szabotálta a királyi reformokat, Grünwald elméletét támasztják alá. A II. József reformjaival való szembenállás teljesen tudatos volt. A megyei hierarchia: A legfőbb tisztviselő a főispán volt, egy arisztokrata, akit a király nevezett ki. A poszt e körökből örökölhető volt. Pest-Pilis-Solt vármegyében a mindenkori nádor volt a főispán. A napi ügyeket a választott tisztségviselő, az alispán intézte. O és magisztrátusbeli hivatalnokai nem hivatalnokok voltak, hanem elsősorban földbirtokosok, akik számára a megyei közigazgatás részfoglalkozás volt csupán. A bene possessionati köréből származó nagyszámú táblaíró szintén hozzájárult a megyei közigazgatás amatőr jellegéhez. Nekik csak a cím megszerzése volt fontos. Megyénként 100-500 körül volt a táblaírók száma, országosan 8-10.000. A megyei berendezés alapjában véve oligarchikus volt, de mivel a nemesi egyenjogúság elvén nyugodott, elvileg a demokratizmus elvét is magában hordozta, de nem jutott el a nem nemesek társadalmi elfogadásáig. De az ancien régime korában nem elhanyagolható, hogy a népesség legalább egy része részt tudott venni a politikában.