Századok – 2012

FIGYELŐ - Diószegi István: Gondolatok Vermes Gábor könyvéről VI/1451

FIGYELŐ 1455 Buda és Pest homlokegyenest más jellemzőkkel bírt. Buda volt Magyarország hagyományos hatalmi központja a 16. század első negyedéig. Mihelyt felismerték központi fekvéséből származó előnyeit, ismét odakerült az összes jelentős kormányhivatal, amelyet 1784-1785-ben költöztettek át Pozsonyból. Bár lakossága 24 ezer főt számlált, 3 ezerrel többet, mint Pesté, a többletet az odaköltöző hivatalok adták, nem a természetes szaporulat. Vele ellentétben Pest jelentősen gyarapodott a 18. század folyamán. Lakossága 1720 és 1777 között megkétszereződött. Virágzó kereskedelmi központtá vált. Elérhető volt onnan Csehország és Ausztria, délnyugat felé Fiume tengeri kikötője, kelet felé Galícia, délfelé a török uralom alatt álló Balkán, már amennyire az ország úthálózata lehetővé tette. A lakosság növekedése az építkezések megszaporodását vonta magával. Sok lakóház épült, valamint számos palota és barokk templom. A zsidók beáramlása Pestre és Budára fokozatos és kisebb léptékű maradt. A szerbek viszont nagy létszámban költöztek mindkét városba. Óbuda különálló város volt. Bár a zsidók 1783-ban engedélyt kaptak letelepedni Pesten, mind Budán, számuk ennek ellenére alacsony maradt. Óbudán, az ott nagy birtokkal rendelkező Zichy család védőszárnyai alá vette őket. 1785-re a városban csaknem háromszáz zsidó lakott. Az emberek Faludi Ferenc 18. századi jezsuita azt írta, hogy „maga az Isten tett választást közöttünk, a jobbágyokra osztván a munkát és a fogyatkozást, a főemberekre a bőséget és a vigaszságot". A magyar társadalom szerkezete korántsem volt ilyen egyszerű. Léteztek viszonylag jómódú parasztok és végtelenül szegény nemesek is. Ezt a körülmények hozták magukkal, amelyek a század második felében alakultak ki, amikor a földesurak megerősödése számos szigorú jobbágyi kötöttséghez vezettek. Nemcsak az államnak tartoztak adóval, hanem a megyének, egyháznak és nem utolsó sorban a földesuraknak. És a jobbágyoknak kellett újoncokkal ellátni a hadsereget. Ezért fatalisták voltak, s erősen ragaszkodtak hagyományos életmódjukhoz. Ezt Tessedik Sámuel is megtapasztalta, aki 1780-ban iskolát alapított Szarvason, és a parasztok és kézművesek gyermekeit tanította gyakorlati ismeretekre a gazdálkodás és a földművelés terén. Nagy nehézségekbe ütközött, ezért tanodáját 1799-ben gazdatiszti iskolává alakította, hogy aztán 1806-ban kudarcát beismerve végképp feloszlassa. A jobbágyokat gyakran illették a hanyagság és a nemtörődömség vádjával. Ez természetes reflex volt a megszorításokra, mert tudták, minél többet dolgoznak, annál több adót kell fizetniük. A hagyományokhoz való ragaszkodás mellett a jobbágyokat a család és a közösség központi szerepe éltette. A család a termelés és a fogyasztás alapegysége volt, a közösség pedig a hagyományokban gyökerező viselkedési normákat határozta meg. Ezeknek a közösségeknek a léte és jelentősége nem jelentett egységességet. A 18. század folyamán differenciálódás ment végbe a jobbágyok között, ami a gazdag parasztság kialakulásához vezetett. A sikeres parasztok kellő gazdag-