Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Fazekas Csaba: Katolikus egyháztörténet-írók plágiumvitája 1841-ben VI/1377
KATOLIKUS EGYHÁZTÖRTÉNETÍRÓK PLÁGIUMVITÁJA 1841-BEN 1381 történeti feldolgozás dicsősége mindenképp Vasst és Ruttenstockot illeti - mutatott rá, és megmagyarázta, hogy nemcsak azért ragadott tollat védelmükben, mert előbbi tanította a pesti egyetemen, hanem azért is, mert minden megsértett embert megilleti a jogaik melletti kiállás. Ami pedig Ruttenstockot illeti, félőnek tartotta, hogy a tekintélyes egyházi személy azt hihette volna, a magyaroknál minden következmény nélkül megtörténhet efféle plagizálás, ezért érezte szükségét, hogy a közvélemény (nyilvánosság) ítélőszéke elé citálja Cherriert, mondván: „máshová nem lehet". A becstelenség leleplezése Udvardy értékelése szerint nemcsak a megkárosított szerző, hanem az egyház és a magyar haza érdeke is. Védekezés Cherrier Miklóstól A „vádlott", Cherrier szeptemberben írta meg válaszát, mely a Hírnök c. lap mellékleteként kerülhetett az olvasók kezébe.1 5 Összességében az mondható el a nyolc oldalas röpiratról, hogy Cherrier amúgy is nehezen védhető álláspontját rossz taktikával próbálta visszaverni. Már első sorában azzal kezdte, hogy párizsi és londoni utazásáról hazatérve milyen megdöbbenéssel értesült az Athenaeumh&n megjelent plágium-vádról, s kritikusát már ekkor „minden felebaráti szeretetet nélkülöző ellenségem"-nek nevezte. Többször is visszatért arra, hogy megszólítsa Udvardyt (kinek személyazonosságával akkor még nem volt tisztában), és valósággal sulykolni próbálta, hogy a „névtelen megtámadó úr" „rágalmazó állítására" kész teljes alaposságú választ adni. Legfontosabb érve arra irányult, hogy az ókori bölcsektől kezdve minden szerző merített az előtte alkotott tudósoktól, tehát akkor ők is „írói orzást" követtek volna el. A szövegek hasonlóságával kapcsolatosan pedig azt az alapelvet fogalmazta meg, hogy véleménye szerint nem lehet plágiumról beszélni akkor, „ha a szavak mindnyájan meg nem egyeznek", úgy vélte, hogy ő nem lépte túl a hasonló címválasztás vagy logikai gondolatmenet szintjét. (Már Udvardy első cikke is arra utalt, hogy ennél jóval többről volt szó.) Gyakran emlegette, hogy más történetírók is hozzá hasonló fejezetbeosztással éltek, a szövegek hasonlósága pedig nem tekinthető „szóról szóra tett orzásnak", kritikusát pedig arra szólította fel, hogy mutasson ki szóról szóra történő megfeleltetéseket: „rágalmadra csak azt válaszolom, hogy az egész munkában egy öszvetétel (constructio) sem létezik, melly szóról szóra [...] merítve lenne". Ez kétségtelenül igaz, hisz Udvardy azt állította, hogy Cherrier — elsősorban a mondatok elemeinek áthelyezésével, szinonimák aligyekezett naprakész lenni, bár 1844 júniusában lezárta a kéziratát, felhasználta az ugyanabban az évben napvilágot látott Lányi Károly-féle egyháztörténetet is: Lányi Károly: Magyarföld egyháztörténetei. Ausztriaházi korszak. I—III. köt. Pest, 1844. Cherrier hivatkozásai között érdekesség még, hogy nagyon gyakran emlegette a források között saját munkáját, pedig a Köz egyháztörténet lényegében az Institutiones históriáé ecclesiasticae... magyar nyelvű kiadása volt. Megemlítjük még, hogy a plágiummal vádolt munkáját később más átdolgozásban, két kötetben megjelentette: Nicolai J.[oanni] Cherrier: Epitome Históriáé Ecclesiasticae N.F. Tom. I—II. Viennae, 1853. Ennek bibliográfiai apparátusában említette Vass és Ruttenstock munkáit is. Uo. 1., 18. 15 Cherrier Miklós: írói rágalmazás, az az czáfolása az Athenaeum f. évi Júl. 27-ki 12. számában foglalt „írói orzásnak". Nagyszombat, 1841.
