Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Hahner Péter: Talleyrand, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés képviselője (1789-1791) VI/1339
1360 HAHNER PÉTER mennyiségét 1200 millió livre-re emelhetik. Az egykori kötvény ezzel végleg kamat nélküli, kisebb címletekben is felhasználható papírpénzzé vált, amelynek már semmi kapcsolata sem volt a nemzeti javakkal. 1791. június 19-én minden vita nélkül szavazták meg újabb 600 millió livre értékű assignata kiadását. Ezzel biztosították, hogy az elkövetkezendő évek politikájának az infláció, a gazdasági válság és a magas kenyérárak legyenek a meghatározó tényezői, az éhező tömegek pedig egyre radikálisabb eszközökkel követeljék majd a gazdaság irányítását. Talleyrand mindent megtett annak érdekében, hogy képviselőtársait rábírja a közgazdasági törvényszerűségek tiszteletben tartására, ők azonban inkább a nemzeti akarat mindenhatóságában hittek. Egyházügyi problémák A pénzügy mellett az egyházügy járult hozzá a legnagyobb mértékben a forradalom radikalizálódásához és az ellentétek kiélezéséhez. Az 1789. augusztusi határozatok, majd az egyházi birtokok állami kisajátítása elkerülhetetlenné tette az egyházügy teljes átszervezését. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés 1790. július 12-én elfogadta a „papság polgári alkotmánya" elnevezésű törvénycsomagot. Az egyházat kivonták mind a pápa, mind a király fennhatósága alól, a papok kinevezését a választópolgárok által történő megválasztással helyettesítették, állami fizetést határoztak meg az egyház tagjai számára, a püspökségek és érsekségek számát pedig csökkentették. Vagyis e téren sem mérsékelt reformokat vezettek be, hanem gyökeresen új elvek szerint létrehoztak egy minden ízében új egyházszervezetet, amellyel a lehető legteljesebb mértékben felforgatták a hívők mindennapi életét. A konfliktus azonban nem tűnt elkerülhetetlennek. A francia papság küldöttei nem ragaszkodtak kiváltságaikhoz, hiszen az elsők közt csatlakoztak 1789 nyarán a harmadik rendhez. Ráadásul nagy volt soraikban a gallikánok, janzenisták és richer-isták száma.6 7 Reformok elfogadására készen álltak, de úgy vélték, hogy az egyházszervezet átalakításához szükség lenne vagy a pápa vagy a francia egyházi gyűlés hozzájárulására. Ez utóbbiról viszont a hazafias képviselők hallani sem akartak. Az ő szemükben a papság is csak egy testület volt, amelynek ugyanúgy nem lehetnek önálló szempontjai, törekvései és érdekei, mint a nemesség, a bírák vagy egy-egy tartomány testületének. Ha nemzeti zsinat nem fogadhatta el a reformokat, a papok és a hívők nagy része még reménykedhetett abban, hogy a pápa megteszi ezt, s ezzel mindenkinek megnyugtatja a lelkiismeretét. XVI. Lajos arra kérte VI. Piust, hogy a nyugalom érdekében legalább ideiglenesen fogadja el a reformokat. A pápát azonban felháborították a forradalom egyházi intézkedései és Avignon, a pápai birtok Franciaországhoz való csatolása. Ezért sokáig húzta az időt, mire a növekvő feszültség miatt aggódó király októberben aláírta a papság polgári alkotmányát (augusztus 24-i keltezéssel). A nemzetgyűlésben helyet foglaló, kiegyezésre törek-67 Edmond Richer 17. századi teológus követői úgy vélték, hogy az igazi egyházi hatalom nem a pápát illeti meg, hanem a keresztények közösségét képviselő főpapság és alsó papság közös gyűléseit.
