Századok – 2012

KÖZLEMÉNYEK - Hahner Péter: Talleyrand, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés képviselője (1789-1791) VI/1339

TALLEYRAND AZ ALKOTMÁNYOZÓ NEMZETGYŰLÉSBEN (1789-1791) 134 7 alább egy részét el lehetne adni az államadósság felszámolására. A 18. században a külföldi példák is sokasodtak. Oroszországban III. Péter cár vette állami kézbe az egyházi földek kezelését, s ez volt az egyetlen intézkedése, amelyet a megbuktatása után a felesége, Nagy Katalin is helyeselt. II. József császár reformjai is közismertek voltak Párizsban. Az egyházi javak kisajátításának gondolata közszájon forgott, már Calonne miniszter is ezt javasolta diszkréten XVI. Lajosnak, több panaszfüzet erre ösztökélte a rendi gyűlést, a baloldal egyik vezetője, François Nicolas Léonard Buzot pedig a papi tized felszámolása kapcsán jelentette ki augusztus 6-án a szószékről, hogy „véleményem szerint az egyház javai a nemzetet illetik meg!"29 Talleyrand számára, aki néhány következtetés levonásával mindig meg tudta előzi kollégáit, immár nem az volt a kérdés, hogy kisajátítják-e az egyházi birtokokat vagy sem, hanem az, hogy erre milyen formában kerüljön sor. 1789. október 10-én a délelőtti ülés végén szót kért, hogy megtartsa élete egyik legjelentősebb felszólalását. Elmondta, hogy nagyszabású intézkedésekre van szükség az állam pénzügyi nehézségeinek felszámolásához, de adóemelésről szó sem lehet. „Van még egy hatalmas, és döntő jelentőségű erőforrás, amelynek felhasználása véleményem szerint összeegyeztethető a tulajdon szigorú tiszteletben tartásával (mert ha nem így lenne, magam utasítanám vissza). Ez az erőforrás pedig nem más, mint az egyház javai. Az egyház több alkalommal, s e gyűlésen belül is emlékezetesen bebizonyította a közjó iránti elkötelezettségét, ezért biztosak lehetünk benne, hogy bátran elfogadja azokat az áldozatokat, amelyeket az állam szélsőséges helyzete igényel hazafiasságától. Igen nagyszabású intézkedésre van szükség ezzel kapcsolatban, már csak azért is, mert megfelelően rendezni kell azok sorsát, akiket a tizedről való lemondás mindenüktől megfosztott. "30 Talleyrand már e bevezetőben is hangsúlyozta, hogy egyszerre kívánja megoldani az állam és az egyház régóta aktuális problémáit. Bár azt állította, hogy nem akarja hosszasan megvitatni az egyházi tulajdon kérdését, felszólalásába mégis beiktatott egy kisebb értekezést ezzel kapcsolatban: „Egy dolog biztosnak tűnik nekem: a papság nem úgy tulajdonos, mint mások, mert az általa élvezett javakat, melyekről nem rendelkezhet, nem személyek érdekében kapta, hanem funkciók ellátására. A nemzet igen kiterjedt jogokkal rendelkezik a magában foglalt, valamennyi testület felett, s ha nincs is joga megsemmisíteni a papság testületét, mert szükség van rá a vallás kultuszához, minden bizonnyal megsemmisítheti e testület partikuláris gyülekezeteit, amelyeket károsnak vagy haszontalannak tart. E létezésével kapcsolatos jogból szükségszerűen következik, hogy igen kiterjedt jogai vannak a tulajdona feletti rendelkezéssel kapcsolatban ... E javaknak csak az a része tartozik ténylegesen a haszonélvezőkhöz, amely nélkülözhetetlen a létfenntartásukhoz. A maradékra a templomok fenntartása és a szegények segítése miatt van szükség. Ha a nemzet biztosítja ezt a létfenntartást, a haszonélvezők tulajdonát nem éri sérelem, ha pedig a templomok és szegények gondját magára vállalja, e bőséges erőforrással pedig a szük-29 Jean Massin: Almanach de la révolution française. H. n. 1963. 44. 30 Orateurs i. m. 1044.