Századok – 2012

TANULMÁNY - Szalai Miklós: Főrendiházi reform Magyarországon 1885-ben VI/1293

1298 S ZALAI MIKLÓS mesi-rendi irányzat számára az elsődleges a köznemesi befolyás biztosítása volt. Ocsai Balogh Péter 1790 tavaszán született alkotmányterve például az országgyűlésen is, a helytartótanács helyére állítandó „szenátus"-ban is a megyei köznemességnek szánta a hatalmat. A nemesi reformizmus (a Felvilágosodás eszméi iránt fogékonyabb nemesi irányzat) a hatalmi tényezők egyensúlya, a személyes érdemek szerinti érvényesülés érdekében kívánta korlátozni a főrendek hatalmát: a mágnások a személyes részvétel helyett követi képviseletet kaptak volna. Ezt Ocsai Balogh Péter és gróf Forgách Miklós a két tábla fenntartásával, gróf Teleki Sámuel összevonásukkal képzelte megvalósítani. Gróf Széchenyi Ferenc tervezete elfogadta volna a nemesek közteherviselését és a főnemesség minden előjogát megszüntette volna a köznemességgel szemben. Egy 1790 őszén kidolgozott, a magyar alkotmányt az angollal párhuzamba állító (valószínűleg Skerlecz Miklós és Vay József tollából származó) tervezet leszögezi, hogy a nemzetet és a királyt együtt illeti meg a törvényhozási jog, és ezt a főrendek ellenkezése akadályozhatja. Ilyen esetben, ha kétszer-háromszor visszavetnék az alsótábla javaslatát, plenáris ülést kell tartani. Ugyanezen tervezet szerint az országgyűlés választott volna egy, az országgyűléshez hasonló jogkörrel bíró második kamarát, szenátust. Az aulikus-konzervatív elképzelés, Szaitz Leó egri szerzetes és Kenyeres József rozsnyói kanonok röpirataiban történeti-jogi és tekintélyérvekkel az országgyűlés változatlan formában való fenntartását szorgalmazta. Miközben azonban az országgyűlés ülésezett, a hatalmi viszonyok megváltoztak. II. Lipót császárnak 1790 júliusában sikerült megegyezésre jutnia a poroszokkal, majd fegyverszünetet kötnie a törökökkel, s helyreállítania a Habsburg-birodalom belső rendjét. Szeptemberben már az uralkodó közölte a magyar rendekkel: csak olyan koronázási hitlevelet hajlandó aláírni, amelyet már édesanyja, Mária Terézia is elfogadott. Ugyanakkor a rendi ellenállási mozgalom győzelmeként az 1791:XII. tc. kimondta: a törvényhozás joga Magyarországon a fejedelmet és a karokat és rendeket közösen illető, rajtuk kívül nem gyakorolható. Az országgyűlés a reformokat a következő diéta hatáskörébe utalta; előkészítésükre bizottságokat küldött ki. Már ezeknek a bizottságoknak a felállítása (1790/1791 fordulóján) gyökeresen más politikai konstellációban ment végbe. A rendek nem tudták megakadályozni, hogy a rendiség intézményei (köztük az országgyűlés) ne szerepeljenek a „rendbeszedés" tárgyai között, Lipót viszont kivonta a bizottságok hatásköréből a diplomácia, a pénzügy, a vámügy, a hadügyigazgatás és a központi kormányszervek kérdéseit. A bizottságok feladatkörét úgy szabták meg, hogy az kezdettől fogva kizárta a mélyreható reformjavaslatok születését. Az országgyűlés kérdésének rendezésével foglalkozó „közpolitikai" bizottság a diéta hatáskörével nem foglalkozhatott, így szervezetének korszerűsítésére összpontosított. A deputációba bekerültek a nemesi reformizmus képviselői is, de álláspontjuk többnyire különvéleményekbe szorult. A cél elsősorban nem a reform, hanem a konzervatív szellemű racionalizálás volt. Számos hozzászóló indítványozta a — nagy többségükben az udvart támogató — mágnások és a címzetes pöspökök kizárását az országgyűlésről. A bizottság Balogh Pétert bízta meg a kérdés referálásával. O most az 1790-esnél mérsékeltebb nézeteket fogalmazott meg. Tervezetében egyfelől a magyar