Századok – 2012
TANULMÁNY - Zakar Péter: Csanádi egyházmegyés paphonvédek a szabadságharcban I. VI/1265
1270 ZAKAR PÉTER A 2. évfolyamos Krünner (Kürthy) Ferenc 1848. október 16-án önként állt a honvédek közé. December 5-én a 12. huszárezredbe osztották be, ahol hamarosan őrmesterré, 1849 februárjában hadnaggyá, végül június 9-én főhadnaggyá léptették elő. Büntetésül az osztrák hatóságok 1850-ben besorozták az 56. cs. kir. sorgyalogezredbe, ahol hadnaggyá, majd főhadnaggyá léptették elő. 1860-ban leszerelt, a kiegyezéstől kezdve haláláig az Arad megyei Honvédegylet tagja volt. 1870-ben a honvédség reaktiválta, 1887-ben ezredesi címmel nyugalmazták.40 Nagy Pált (1830-1901) 1848. július 18-án vették fel elsőéves teológushallgatónak. Augusztus 13-án viszont már beállt a honvédek közé, a 33. honvédzászlóaljban volt tiszthelyettes. 1849. január 21-én fejsérülést szenvedett és fogságba esett. Pestre, az Újépületbe hurcolták, majd besorozták a cs. kir. 37. sorgyalogezredbe. Tüdőbetegsége miatt először szabadságolták, majd elbocsátották a hadseregből.41 Szabadsága alatt, 1849. december 10-én kérte a szemináriumba való visszavételét. Mellékelte egykori szegedi igazgatója, Nagy Márton ajánlását és Kreminger Antal esperes-plébános bizonyítványát, amiből kiderült, hogy tisztes szülőktől származik, és szegedi tartózkodása alatt 1848 nyarán templomba járt. Csatolta 2. évfolyamos filozófiai bizonyítványát, továbbá 1849. november 20-én kelt szabadságos levelét is. Az 1849. december 18-i szentszéki ülésen döntöttek visszavételéről. Tekintetbe vették, hogy már felvételt nyert, illetve hogy jó magaviselettel rendelkezett, valamint hogy besorozták. Ugyanakkor előírták neki, hogy tanuljon németül, és a katonaságtól szerezzen végleges elbocsátó levelet. 1853. augusztus 8-án szentelték pappá.42 Csorváson, Knézen, végül Mezőkovácsházán volt plébános, 1883-ban koronás arany érdemkereszttel tüntették ki.4 3 Németh József (1831-1916) szegedi földműves családból származott, és 2. évfolyamos bölcsészeti hallgatóként állt be a honvédek közé.4 4 Altiszti rangot ért el, és Világosnál tette le a fegyvert. Visszatért a,szemináriumba, majd 1854-ben pappá szentelték.4 6 Különböző tisztségeket viselt a püspöki hivatalban; 1870-től rektor, 1871-től kanonok, 1874-től címzetes püspök, 1877-től nagyprépost, 1889-1890-ben káptalani helynök, 1905-1908-ig apostoli kormányzó volt.4 6 1908-ban Temesvár városának díszpolgárává választották.4 7 Munkácsi Mihály aradi kórházi főorvos már 1843. május 6-án kérte unokaöccsének, Patala Károlynak (1828-1892) a papnövendékek közé történő fel-40 Bona : Hadnagyok és főhadnagyok i. m. II. k. 327. A kispap-honvédek névsorát olvashatjuk Juhász Kálmánnál is: Juhász-. A Csanádi egyházmegye i. m. 66-67. 41 Paphonvédek albuma, i. m. 182-190, több pontatlansággal, amelyeket Kováts Sándor az alábbi jegyzetben jelzett helyen korrigált. 42 Kováts-. A Csanádi papnevelde i. m. 353. Kováts Sándor téved, amikor azt állítja, hogy Nagy Pált nem a 37. sorgyalogezredbe sorozták be. Azzal érvel, hogy a szabadságos levelet a Mihály nagyherceg sorgyalogezred, és nem a Máriássy sorgyalogezred adta ki, figyelmen kívül hagyva, hogy a 37. sorgyalogezred tulajdonosa előbb Máriássy András báró táborszernagy, majd Mihály orosz nagyherceg volt. Barcy Zoltán - Somogyi Győző: A szabadságharc hadserege. Budapest, 1986. 19. 43 Habermann Gusztáv: Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez. (Tanulmányok Csongrád megye történetéből XIX.) Szeged, 1992. 201. 44 Habermann: Személyi adattár i. m. 201, de ő tévesen csanádi püspöknek titulálta. 45 Paphovédek, i. m. 120. Kováts: A Csanádi papnevelde i. m. 354. 46 Juhász, Koloman - Schicht, Adam: Das Bistum Timi§oara - Temesvár. Vergangenheit und Gegenwart. Temesvár, 1934. 121-123. 47 Bugarski: Lyceum Temesvariense i. m. 555.