Századok – 2012
TÖRTÉNETI IRODALOM - Schramek László: Az állandó hadsereg eltartásának kérdései a 18. század első felében Pest megye példáján keresztül (Ism.: Oross András) V/1251
1285 TÖRTÉNETI IRODALOM Schramek László AZ ÁLLANDÓ HADSEREG ELTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI A 18. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN PEST MEGYE PÉLDÁJÁN KERESZTÜL (Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 7.) Pest Megye Monográfia Közalapítvány, Budapest, 2011. 253 o. Schramek László most ismertetésre kerülő kötete a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2011-ben megvédett doktori disszertációjának kiadott változata. Témaválasztása egy olyan, a 17. század második felétől a Magyar Királyságban meglévő problémára irányítja a figyelmet, amely mintegy kétszáz éven keresztül meghatározta a városi és falusi lakosság mindennapjait. Éppen ezért furcsállhatjuk, hogy néhány sablonos, áttekintő ismertetésen kívül ez a fontos téma nem tartozott a magyar történészek érdeklődési körébe. A Habsburg Monarchiában, akárcsak Európa nyugati felén a harmincéves háborút (1618-1648) követően egyre inkább általánossá vált a felfogadott katonaság egyben és állandó készenlétben tartása. A 17. század második felétől megindult tehát az állandó hadsereg kialakulása, amelyet már több egységes szempont, központosító törekvés is meghatározott: ilyen az egységes vezénylet, az alakulatok egységes felépítése vagy éppen a hadsereget irányító-felügyelő, egyre differenciálódó intézményrendszer. Mivel a hadjárati időszakon kívül is együtt maradtak a katonák, ezért számukra megfelelő téli szállást is kellett találni, amelyre kézenfekvőnek mutatkoztak a városi és falusi lakosság házai. Ez a folyamat sem előzmény nélküli, mert a 16. században a nagy magyarországi erődvárosokban, mint Győrben vagy Kassán általános volt, hogy a városi polgárok házaiba 2-4 katona, akár több hónapra is beszállásolásra került. Mindez nem lehetett egyszerű: együtt kellett élni több hónapon át olyan „erőfölényben" lévő emberekkel, akikkel a mindennapi kommunikáció is nehézségbe ütközött, és ez évről-évre minden bizonnyal mély nyomot hagyott a lakosságban. Mivel a fegyverrel rendelkező katonák és a többnyire fegyvertelen lakosság között erőegyensúlyról nehéz beszélni, ezért a polgári közigazgatás jogszabályok és rendeletek tömegével igyekezett a kényszerű együttélést szabályozni. Különösen nehéz volt a nagy távolságok miatt a mindennapi kihágásokat felügyelni (gondoljunk bele: egy járásba, olykor több tíz kilométerre egymástól szállásoltak el századokat), de nem volt egyszerű a korabeli pénzügyi adminisztráció számára a katonáknak kiadott élelmiszer elszámolása sem, az egyes házigazdák által megfőzött étel ugyanis — átvitt értelemben — beleszámított a megyék által lefizetett hadiadóba. A könyvben felvetett aktuális kérdések ismertetése még hosszan folytatható lenne, de térjünk át az értekezés konkrét eredményeire! A történettudomány egyik nagy módszertani kérdése, hogy vajon az elmélet vagy a gyakorlat felől végezze el az egyes történeti problémák tárgyalását. A különféle jogforrások tartalmának vizsgálata vagy éppen a kortársak, esetleg szépírók által írt tervezetek, politikai programok, publicisztikák az elmélet felőli megközelítést erősítik, míg a mindennapi gyakorlatra a sokszor fáradságos munkával végigkutatott különféle kormányszervek aktái adhatnak ismereteket. Schramek László munkája szerencsésen ötvözi a két módszert. Egyrészt részletesen végigveszi, miként kellett volna lezajlania a szabályzatok szerint a katonaság magyarországi beszállásolásának, végül egy konkrét példán, azaz Pest vármegyén keresztül egyedi esetekkel illusztrálva bemutatja, hogyan is történhetett valójában ez a folyamat.
