Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - Szabó András Péter: „De profundis". Nemzeteszmék az 1657 utáni évek erdélyi válságában V/1085
1126 SZABÓ ANDRÁS PÉTER tása is más nemzetekkel szemben. A vitézség egyik célja tehát a nemzet hírének-nevének terjesztése.21 0 Vereség esetén vállalni kell a nemzetért egyfajta — félig a közösségnek, félig az Istennek szóló — mártíromságot is.21 1 A legismertebb példa talán Zrínyi Miklós eposza, a Szigeti veszedelem, de ugyanez a gondolat jelentkezik II. Rákóczi Györgynek a borosjenői vár védelmére buzdító harcias mondatában (1658) is: „Jenőért mezejének egyik bokrát vérünkkel megfestjük."21 2 ígéretét ugyan nem tartotta meg, és ezt ellenfelei szemére is vetették, de a politikai szlogen pártja egyik jelmondatává vált, a népéért véráldozatot hozó vitéz fejedelem képe pedig meghatározta Rákóczi későbbi kanonizációját. A „magyaros magyarságú" II. Rákóczi György a narratívában három csatát vív a törökkel: egyet Lippánál (pálülési győzelem), egyet a Vaskapunál és végül egyet a gyalui mezőn, ahol korábbi fogadalmát teljesítve hősi harcban halálos sebeket szerez, életét áldozva alattvalóiért.21 3 Az elbeszélés háttérében tulajdonképpen Krisztus-imitáció is lappang, a fejedelem a jó pásztor, aki életét adja juhaiért (János ev. 10:11). 214 A „törökös" párt már 1659-ben elutasította Rákóczi krisztusi fel-210 Zrínyi a Vitéz hadnagyban: „Hej, hej, hun van a magyarnak régi jó híre!" Zrínyi M. : Prózai munkák i. m. 106. ;1653. nov. 14. Gyulafehérvár. II. Rákóczi György Batthyány Ádámnak a moldvai hadjárat után „az magyar hírt-nevet az szomszéd országokban nem kissebbítettük, hanem neveltük." MOL P 1314, Missiles 89. dob. Nr. 39274. (4886. fdmtekercs) 211 A kérdésről: Nagy Levente-. Retorika és nemzeti martirológia a XVII. századi magyar eposzokban. In: Religio, retorika i. m. 316-329.; Szabó Péter-. „Virtus vulnere viret" - Sebtől díszlik az vitézség Uo. 338-348. 212 Szabó. A. P: Esterházy Pál i. m. 79.; 1. még: Bethlen J: Erdély története i. m. 37.; Petrityvity-Horváth Kozma önéletírása i. m. 50.; EOE XII. 120.; Czeglédi István temetési prédikációjában: „E sutullá ki belőled amaz édes nemzetedhez gerjedező szókat: kész vagyok egy bokrot megfestenem véremmel. Ez hazádhoz gerjedező lelkednek melegsége tétete ilyen bíztatást: Vitézek, vitézek! Az én vérem sem drágább a tiétekénél." Czeglédi /.: Ama ritka i. m. 201.; Kemény János egy hasonló megnyilatkozása 1661-ből. EOE XIII. 76. 213 1660. máj. 23. Élesd. A csatában megsebesült II. Rákóczi György levele Csík-, Gyergyó- és Kászonszéknek: „mi is vérünk ontásával s sebeinkkel pecsételtük meg kegyelmetekhez és az szegény ország megmaradásához való szeretetünket" SzO VI. 227-228.; 1660. júl. 11. Sopron. Vitnyédi István Zrínyi Miklósnak Rákóczi haláláról, „meglátván az sok pogányságot, mondotta tisztviselőinek, mit kellessék cselekedniek, mert sok az pogányság, megharcoljanak-e vagy elmenjenek előle? Ottan némelyek azt mondották, ha meg nem harcol, leteszik az fegyvert, melyre mondotta, mindenre kész, úgy arra is, hogy vérével egy darab földet megfössön, bíztatta hadait..."MTT XV 153.; Gyöngyösi István a Kemény-eposzban ugyanerről: „Megfesté a földet kiontott vérével,/ A gyalui mezőn sebesült testével,/ Az hol sok pogányt ölt tulajdon kezével,/ Maga is elfogyván akkor vett sebével." Gyöngyösi István: Porábúl megéledett Főnix. Kiad. Jankovics József - Nyerges Judit. Bp. 19f 9. (Régi Magyar Könyvtár. Források 10.) III/I/24.; A Rákóczi három csatájára vonatkozó narratíva először az 1661. március 18-án kelt temetési meghívóban tűnik fel. TML II. 42-43. (Egy másik példány kiadása: TT 22. [1899] 504-505.); Ugyanez a temetési zászlón: „Hinc fremuit radibo Turcarum murmure Caesar/ Mox et Pannoniam sanguine foedat humum./ Non túlit hoc ardens Princeps fortissimus Heros,/ Ad Gyalu pugnam triplicat ergo gravem." Szirmay A.: Notitia i. m. 208., ill. 1. még: RM KT XVII/9. 454-458.; Fazakas G. T.: El-távozott i. m. 117-118.; Fazakas G. T.: Bűnös-e a fejedelem i. m. 214 1659. nov. 30. Pozsony. A magyar királysági rendek a [Rákóczi-párti] erdélyi rendeknek. „Mert olyan buzgó vigyázója és hazája szerető fejedelmével vagyon igye, az mint íránk, az jó pásztor természetit követvén, csak nyáját megoltalmazhassa, magát nem általija kiadni." EOE XIII. 579.; Rákóczinak a marosvásárhelyi országgyűlésre való szeptemberi 27-i bevonulásakor a román vajdai katonaság egyik töröksíposa az elveszett kecskéit sirató és kereső pásztor román nótáját ját-
