Századok – 2012

KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - B. Szabó János - Sudár Balázs: „Independens fejedelem az Portán kívül" II. Rákóczi György oszmán kapcsolatai. Esettanulmány az Erdélyi Fejedelemség és az Oszmán Birodalom viszonyának történetéhez (1. rész) V/1017

1024 B. SZABÓ JÁNOS - SUDÁR BALÁZS A korai példák is jelzik, hogy az ilyen célokra felhasználható kapcsolatrendszer, valamint a fontos információkhoz való hozzáférés képessége, nem pedig pusztán a nyelvtudás vagy a — sokszor nagyon is hiányzó — lojalitás, tehette szinte nélkülözhetetlenné az erdélyiek számára ezeket a „közbenjáró" embereket. így volt ez Zülfikár aga esetében is, aki igen fontos pozíciót töltött be a Portán: az 1630-as évek elejétől már bizonyíthatóan ő volt a „bas terdzsümán", azaz a díváni főtolmács, egészen 1657-ben bekövetkezett haláláig. Az aga tevékenységét évtizedekig figyelemmel követő Kemény János így írta le ezt a pozíciót: „igen nagyhitelű és tekintetű ember az portán [kiemelés B. Sz. J. - S. B.], kinek keze által forgának vala az egész kereszténységről portára menő levelek s expedititók, és ő fizetéseket nagyokat vészen vala mind magyar, német, muszka, lengyel, olasz császár, királyoktól, fejedelmektől, oláh vajdáktól, s többektől, és az török végbelieknek is kapikihájok [értsd: ebben az esetben érdekképviselőjük] vala."19 nyai. Összeszedte s jegyzetekkel és oklevéltárral kísérve kiadta Szilágyi Sándor. Pest 1867. (Monumenta Hungáriáé Historica II.: írók 8. [a továbbiakban: MHHS 8.]) 171. Páratlan hosszú ideig működött az oszmán diplomáciai szolgálatban: a Habsburg rezidens, Johann Greifenklau szerint már 1646-ban is negyven éve — azaz 1606 óta — működött tolmácsként (Joseph von Hammer-Purgstall: Geschichte des Osmanischen Reiches. III. Pest 1835. 348-349.), s az erdélyi kapitiha is igen öreg, a halála előtt álló emberként írt róla már 1643-ban is. (Réthy István jelentése, 1643. február 3. Szilágyi S.\ Levelek és okiratok i. m. 715.); 1612-1613-ban Deák Mehmed oldalán is megfordult Brassóban már egy Zülfikár aga nevű török küldött. (Cziráki Zsuzsanna: „Senkinek pénzen vött rabjai nem voltunk sem nem vagyunk." Brassó és a fejedelmi hatalom viszonya a város fejedelmi szolgáltatásai tükrében, Bethlen Gábor uralkodása idején. PhD disszertáció. Szeged 2010. 81.: 264. jegyz, 87.); Júszuf csauszról: ,jó magyar és Zülfikárral igen egymást értők, barátságosok, de az fejedelemhez [Bethlenhez] igazabb és hívebb, ez is fizetett szolgája." (Kemény J.\ Önéletírása i. m. 87.); „Az üdvezült fejedelem igen gyakorta beszélgetett vélle, nem úgy, mint török követtel, hanem mint maga szolgájával, azért tartotta szemének fülének ittben, hogy mindeket megmondott neki" Szalánczi István jelentése, 1632. október 13. (Szilágyi S.: Levelek és okiratok i. m. 57.); Az 1630-as évek elején mindketten évi 200 tallér fizetséget húztak Erdély fejedelmétől, míg a követség napi ügyes-bajos ügyeiben eljáró, meg sem nevezett csausz fizetése csupán 25 tallér volt. (Beke-Barabás, 1-2.); Az ilyesféle „kettősügynökök" alkalmazása a kor legtermészetesebb jelenségei közé tartozott, minden hatalom rájuk volt szorulva. Szakály F.: Mezőváros i. m. 257.; Hozzájuk hasonló szerepet töltöttek be a moldvai és havasalföldi vajdák magyar diákjai is. Jakó K.: Magyar secretariusok i. m. 19

Kemény J.: Önéletírása i. m. 87.; Balci, S.: Osmanli Devleti'nde Tercümanlik i. m. 53.; az 1640-es évek végén Panajótisz Nikúsziosz még mindig a nagyvezír első tolmácsának nevezte: Gunnar Hering: Panagiotis Nikousios als Dragoman der Kaiserlichen Gesandtschaft in Konstantinopel. In: Jahrbuch der Österreichischen Byzantinistik. Andreas Herbert Hunger zum 80. Geburtstag. Hrsg. Wolfram Hörandner - Johannes Köder - Otto Kresten. Wien 1994. 158.; Zülfikár négy évtizedes teljesítménye annak fényében tűnik csak igazán jelentősnek, ha tudjuk, hogy ő a törökön kívül csak magyarul tudott és az egyéb nyelveken íródott leveleket mások segítségével volt kénytelen lefordíttatni: Meienberger Peter: Johann Rudolf Schmied zum Schwarzenborn als kaiserlicher Resident in Konstantinopel in den Jahren 1629-1643. Ein Beitrag zur Geschichte der diplomatischen Beziehungen zwischen Oesterreich und der Türkei in der ersten Hälfte des 17. Jahrhunderts. Bern 1973. '269.; Rácz István kapithia időszakában, 1642-ben például valóságos „fordító iroda" működött az erdélyi házban: „mert ha császártúl levél érkezik, mivel az aga deákul nem tud az egy török és magyar írásnál velem fordíttatja, és ha lengyelektül viszont levél érkezik, arra való szolgám is vagyon, ki a lengyel írást érti, az ismét interpresse." Beke-Barabás, 576. (Az aga névleg azért is vesztette el hivatalát 1657-ben, mert nem tudott lefordítani Köprülü Mehmed számára egy latin levelet: Balci, S.: Osmanli Devleti'nde Tercümanlik i. m. 58.); Nem csoda tehát, hogy az erdélyieknek minden vele kapcsolatos nehézségük és bizalmatlanságuk dacára is volt okuk ragaszkodni hozzá: I. Rákóczi Györy levele Sebesi Boldizsárhoz, 1636. május 7. Beke-Barabás, 234.; „mivel ő azért mostan secundus a