Századok – 2012
TÖRTÉNETI IRODALOM - Cardini, Franco: Il Turco a Vienna. Storia del grande assedio del 1683 (Ism.: Molnár Monika) IV/1011
1013 TÖRTÉNETI IRODALOM lem ígéretét hordozta, s egyfajta misztériumjátékot jelentett a keresztények számára. „Az ostrom borzalmas hatvan napja annak a szülésnek a fájdalmait hordozta magában, amelyből egy nagyhatalom született." (283. o.) — fogalmaz a szerző. A tizedik fejezetben („Dies Gloriae"), miután az előzőben Cardini elvitte az ostrom részletes leírását egészen a döntő fordulatig, a keresztény erők győzelme teljesedik ki, amelyet felszabadult ünneplés és különféle irodalmi műfajokban elbeszélt győzelmi mámor követ. A következő, tizenegyedik fejezetet (A keresztes háborúk „indián nyara") a bécsi ostrom után megerősödő keresztény egység és az oszmánoknak a földközi-tenger vidékéről való kiűzését célzó gondolata hatja át. Végigkövethetjük a Szent Liga és az ostrom főszereplőinek további sorsát, valamint a további peloponnészoszi, majd a tizenkettedik fejezetben (A felszabadított Magyarország) a magyarországi és balkáni küzdelmeket. A tizenharmadik fejezet (A Rajnától a Dunáig: a frontok összefonódása) az előző rész kronológiai folytatása: 1688-tól vezeti végig a történteket a karlócai béke (1699) felé vezető úton, majd a magyarok történetét tovább, egészen 1711-ig. Az ezt követő, tizennegyedik fejezetben (Egyszer fönt, egyszer lent) a franciák és oszmánok lassú hanyatlásának megnyilvánulásait, az oroszok helyzetét, valamint a Portának a velenceiekkel és a Savoyai Eugen által vezetett császáriakkal vívott újabb háborúját követhetjük nyomon a pozsareváci békéig (1718). A könyv utolsó fejezete (A bécsi kávéról és egyéb „törökösségekröl") egyfajta kiegészítésnek, érdekességek gyűjteményének tekinthető. Ebben a részben a szerző először röviden ismerteti a nyugat-európai török-képet és annak változását, majd a kávé történetét, s sorban a különböző tőlük átvett, illetve szerzett javakat: a croissant (avagy édes kiflit), a tulipánt, a fegyvereket, a szőnyegeket, végül a különböző törökös tárgyakat tartalmazó gyűjtemények (Türkenkammern) kialakulását egész Európában. Ezután nyomon követhetjük az orientalizmus-orientalisztika alakulását, vagyis a keresztény tudósoknak az iszlám világ felé fordulását. Ennek a folyamatnak az első lépései természetesen az iszlám szent könyvének, a Koránnak a kritikájára korlátozódtak, csak ezutánjelentek meg a különböző nyelvtani, összehasonlító nyelvészeti, történeti, etimológiai, genealógiai és egyéb tudományos írások, amit a 16-17. század folyamán végig ösztönzött a katolikus-protestáns ellentét, hogy azután a 18. századra valóban tudományos alapokon nyugvó tudományággá alakuljon — mindez szoros összefüggésben Bécs 1683. évi felszabadításával és ezzel párhuzamosan az Oszmán Birodalomtól való félelem csökkenésével, majd megszűnésével. A könyv törzsszövegéhez kapcsolódó jegyzetanyag (515-603. o.) és bibliográfia (607-681. o.) igen komoly, a téma minden fontos aspektusára kiterjedő gyűjtőmunkáról tanúskodik. Segédletként az olvasó könnyebb tájékozódása végett található még egy 1645-től 1718-ig tartó, a legfontosabbnak ítélt eseményeket — ezen belül külön található 1683 történéseinek részletekbe menő felsorolása — ismertető kronológia (683-700. o.); valamint a nagyobbrészt oszmánli (török) és német kifejezéseket megmagyarázó glosszárium is (701-711. o.). Ezeket kiegészíti továbbá az oszmán szultánok családfája és különböző térképmellékletek. Végül egy hely- és személynévmutató is segíti az olvasót a könyvben való keresés során. Ismertetésünk összefoglalásaképpen elmondhatjuk, hogy Franco Cardini ugyan nem használt fel új, eddig ismeretlen forrásokat az 1683. évi bécsi török ostrom kiterjedt nemzetközi szakirodalommal rendelkező témájának bemutatásához, tehát munkája nem új alapkutatásokon nyugvó munka, ennek ellenére jó szívvel ajánlható a korszak iránt érdeklődőknek, hiszen Cardini tollából a témáról és annak mind időben, mind térben rendkívül szerteágazó előzményeiről és következményeiről egy nagyon jól összeszedett és logikusan szerkesztett, nagy haszonnal forgatható, gazdagon adatolt, ám mégis — a szerző könnyed, olaszos, néhol fanyar humorú stílusának és az európai civilizációra való nagyon széleskörű rálátásának köszönhetően — izgalmas, olvasmányos összefoglalása született. Olyan munka, amelyben a számtalan adat és tény mellett a sok önmaga által felvetett izgalmas kérdésre maga a szerző adja meg gyakran a kissé pesszimista, de sajnos minden bizonnyal realista választ: „Sosem tudjuk meg.". Molnár Mónika