Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Püski Levente: Képviselői jövedelmek a Horthy-korszakban I/79
KÉPVISELŐI JÖVEDELMEK A HORTHY-KORSZAKBAN 99 Érdekes módon maguk a képviselők is belenyugodtak ebbe a helyzetbe, és a pártok részéről többnyire egyetértés alakult ki az emelések szükségességét illetően.8 7 Amíg a háborús évek alatt érdemi lépések történtek a tiszteletdíjak ügyének a rendezésére, ugyanez nem mondható el az összeférhetetlenség kérdésére vonatkozóan. A reform megvalósítása Károlyi lemondása után hosszú időre lekerült a napirendről. Először Imrédy Béla vette fel ismét kormányprogramjába, majd Bárdossy László miniszterelnökségével kezdődően történtek konkrét kísérletek annak gyakorlati megvalósítására. Kezdeményezése egyébként, ha nem is volt példa nélküli, de eltért a hagyományos parlamenti tárgyalási rendtől. A kormány már az előkészítés stádiumába is be akarta vonni az országgyűlést, ezért nem állt elő kidolgozott törvényjavaslattal. A két Ház egy-egy bizottságot hozott létre a kérdés megvitatására, s a kormányzat csupán egy tervezet kidolgozásával kívánt a tárgyalásoknak valamiféle keretet adni.88 A bizottságok valóban megalakultak és tanácskoztak, de minden eredmény nélkül, valószínűleg ismét a régi halogató taktikát alkalmazva. Bárdossy utóda, Kállay Miklós 1943 decemberében már azt konstatálta, hogy a javaslat ilyen formájú előkészítése lényegében véve holtpontra jutott, és a kormány maga kívánt előállni egy összeférhetetlenségi törvényjavaslattal.8 9 Ennek parlamenti beterjesztésére azonban — a Magyarország német megszállását követő zavaros politikai helyzetben — már nem kerülhetett sor.9 0 A törvényhozás nemcsak a tiszteletdíjak, hanem az egész költségvetés tekintetében autonómiával bírt, s a járandóságok mindig az összkiadások részeként jelentek meg. Ennek kialakítása részben a már ismert módon zajlott. A gazdasági bizottságnak minden évben — kellő időben — el kellett készítenie a Tisztelt Ház költségvetését. Igaz annak technikai jellegű részét — a bizottsági irányelvek és kívánságok alapján — a parlament egyik hivatala, a számvevőség végezte el. Miután a plénum elfogadta a bizottság javaslatát — arra nem volt példa, hogy megvétózták volna —, az anyagot elküldték a pénzügyminisztériumnak, amely beillesztette azt az éves költségvetésbe. Formailag tehát a kérdés még egyszer a törvényhozás elé került, a költségvetési törvényjavaslat részeként. A kiadásokat és a bevételeket a számvevőség és a pénztár adminisztrálta. 1924 júliusától azonban csak minimális összegek mentek keresztül közvetlenül a pénztáron, és a kifizetések nemcsak a tiszteletdíjak esetében, hanem szinte minden területen csekk formájában történtek. Az utalványozás a házelnök joga volt, aki viszont nem térhetett el az előzetesen elfogadott keretszámoktól. Ha ilyen eset előfordult, akkor ahhoz elvileg a gazdasági bizottság hozzájárulása kellett. A kiadási számlák vezetése a Postatakarékpénztárnál történt. A költségvetési előirányzatot havi bontásban a pénzügyminisztérium költségvetési 87 Egyedül a nyilasok vállalkoztak időnként arra, hogy nyíltan szembeforduljanak a házelnökség javaslataival. 88 KN 1939^14. X. k. 109-10. és 162. 89 KN 1939^4. XVIII. k. 641. 90 Azt nem lehet tudni, hogy a Kállay-kormány valóban komolyan gondolta-e a reform megvalósítását, de a minisztertanács az 1944. február 8-i ülésén a közeljövő egyik fontos feladataként kezelte. http://www.digitai-chiv.hu (Letöltés: 2011. 05.12.) Minisztertanácsi jegyzőkönyvek, 1944. február 8.
