Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Bues, Almut: Die Jagiellonen. Herrscher zwischen Ostsee und Adria (Ism.: Wittmann Katalin) IV/1007

1010 TÖRTÉNETI IRODALOM ben is következetlen az írásmódban, sőt a nevek az egész kötetben sokszor hibásan fordulnak elő (pl.: Corvinus János, Héderváry Lőrinc, stb.). IV Kázmér uralkodását értékelve Almut Bues megállapítja, hogy Kázmér még inkább középkori király volt, mint korai újkori, esetleg reneszánsz típusú uralkodó, nem volt igénye arra, hogy a maga és a fiai által uralt országok, mintegy a „pax Jagiellonica" védelme alatt, egy testben egyesüljenek. A negyedik fejezet után, amely a IV Kázmér utáni Jagelló generációval és ezen belül a lengyel országgyűlés felépítésével foglalkozik, az ötödik fejezetben a szerző külön részt szentel a Jagellók Lengyelországon kívüli, közép-kelet-európai történetének. Ez a fejezet leginkább a harmadik fejezetben leírtak folytatásának és kiegészítésének tekinthető, csak a szakasz utolsó alfejezete hoz új aspektust, amely a 15-16. századi Jagelló uralkodók csehországi és magyarországi uralmával foglalkozik. Legalábbis az alfejezet címe (Csehország és Magyarország Jagelló kezekben) ezt sejteti, de a továbbiakban kizárólag Magyarországról van szó. IV Ulászló házasságainak felsorolása után a király magyarországi regnálásának negatív megítélését (Dobzse-Ulászló) a korabeli társadalmi és gazdasági átalakulások eredményének tekinti és nem a király gyengekezűségének tulajdonítja. Külön alfejezetekben szól IV Ulászló gyermekeiről, Lajosról és Annáról, a mohácsi csatát pedig elismerésre méltó részletességgel és hozzáértéssel tárgyalja. A hatodik fejezet témája a Jagellók fénykora, ami I. Zsigmond uralkodásának idejére (1506-1548) esett. Zsigmond, IV Kázmér fia, Glogau és Troppau hercege még trónra kerülése előtt hosszabb időt töltött Budán, bátyja, Ulászló udvarában (1499-1501., 1502.,1505.). Ez az időszak egész hátralévő életére rányomta pozitív és inspiráló bélyegét, és felkeltette Zsigmondban a reneszánsz típusú udvar tartásának igényét. Ehhez hozzájárult feleségének, Bona Maria Sforzának hatása, akit 1518-ban vett feleségül. Almut Bues Bona Sforzát a korábban tárgyalt Habsburg Erzsébettel állítja párhuzamba, hiszen mind a két uralkodófeleség önálló politikai erővel és célokkal rendelkezett, és emellett mindkettőjüknek érezhető hatása volt koruk lengyel kultúrájára. I. Zsigmond kora a lengyel reneszánsz kora, a virágzás, a gyarapodás és a Nyugat-Európához való közeledés időszaka, nem véletlen tehát, hogy Hunyadi Mátyáshoz hasonlóan a lengyel történelemben Zsigmondot nevezik igazságosnak. A szerző az ő uralkodásán belül az előző fejezetekhez mérten bővebben kitér a korabeli lengyel irodalom alakulására, a lengyelországi tudósok és a humanisták lengyelországi működésére, valamint a nyomtatás terjedésére. Ennek ellenére csupán a „tulajdonképpen egészen pozitív" jelzővel értékeli Zsigmond uralkodását, arra hivatkozva, hogy mindvégig itáliai felesége befolyása alatt állt, aki nem volt tekintettel a lengyel nemesség számára idegen és elfogadhatatlan szokásaira. Az ebben az időszakban elmélyülő Jagelló-Habsburg ellentétet Almut Bues az 1515-ös pozsonyi megegyezésre vezeti vissza, amelyben IV Ulászló mellett a még csak herceg Zsigmond is tulajdonképpen lemondott Magyarországról és Csehországról I. Habsburg Miksa és utódai javára, amennyiben ezeket Miksa és Ulászló összeházasított unokái és gyermekei öröklik. II. Zsigmond Ágost 1548 és 1572 közé eső uralkodásával foglalkozik a hetedik fejezet, amely korszak a Jagelló dinasztia hanyatlását is jelentette. Zsigmond Ágost uralkodásának nagy részét Litvániában töltötte, nem véletlen tehát, hogy Lengyelország és Litvánia reáluniója, a lublini unió épen ebben az időszakban, 1569-ben jött létre. Almut Bues rámutat, hogy az unió Zsigmond Ágost végrendeletére épült, és alakulásának pillanatában (1569. július 1.) egy rugalmas, még kialakulóban lévő rendszer jött létre, amely elsősorban a két ország végleges széthullását volt hivatva megakadályozni, de éppen ennyire válasz volt a közelgő kelet-európai háborús fenyegetésre is. A szerző szerint a két egyenrangú fél között létrejött szerződés elsősorban mégis Lengyelországnak kedvezett, de a sajátja mellett további lengyel, litván és kívülálló történészek véleményét is felvonultatja. A fejezet végén egy önálló részt szentel Izabellának, II. Zsigmond Ágost húgának, Szapolyai János feleségének, ami ismét csak a magyar olvasók fokozott érdeklődésére tarthat számot, hiszen egy helyen foglalja össze az utolsó „nemzeti" királyunk feleségének teljes életútját. A kötet nyolcadik és egyben utolsó fejezete tulajdonképpen végigvezeti az olvasót a II. Zsigmond Ágosttal férfiágon kihalt Jagellókat követő uralkodókon, igaz, csak vázlatos formában, egészen a 20. századig, miközben bemutatja a dinasztiára vonatkozó historiográfiát is. Külön alfejezet foglalkozik a 20. századdal, amikor a történészek (pl. Anton Prochaska, Ludwik Kolankowski, stb.) a „romantikus" jelzővel ruházták fel a Jagellók korszakát. Almut Bues kiemeli az Alexander Ford-féle 1960-ban bemutatott „Kereszteslovagok" című filmet, szemléltetve, hogy az 1946-ig uralkodó Jagelló-vonalat hogyan váltotta fel a szovjet befolyás által támogatott Piaszt hagyomány. Ugyanebben az időszakban élte reneszánszát a Lengyelországtól ekkor már elszakadt Litvániában az a gondolat, hogy Litvánia hanyatlása tulajdonképpen Jagelló „árulásával" vette kezdetét, ezért