Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Bues, Almut: Die Jagiellonen. Herrscher zwischen Ostsee und Adria (Ism.: Wittmann Katalin) IV/1007

1008 TÖRTÉNETI IRODALOM A Piaszt dinasztia természetesen minden lengyel történelemkönyvben megkerülhetetlen, ezért könyvét Almut Bues is velük vezeti be. A Piasztokra valószínűleg mint a Jagellók időbeli és szellemi elődeire tekint, ezt azonban nem fogalmazza meg a fejezet során. Rámutat, hogy maga a lengyel történeti hagyomány is összekapcsolja a Piaszt és Jagelló dinasztiákat, a „dicsőséges korszak" képzetét társítva hozzájuk. Ennek megfelelően beszél a lengyel történetírás, és könyvében maga a szerző is „piaszti" és Jagelló" Lengyelországról, miközben a későbbi korszakokat sokatmondóan ettől eltérően emlegeti, úgymint Lengyelország a Wasa dinasztia uralkodása alatt, vagy a Wettini házból származó királyok uralkodása Lengyelországban. Mégis, a Piaszt házzal foglalkozó, a kötet teljes terjedelméhez képest aránytalanul hosszú bevezető azt a képzetet kelti, mintha a Piasztok és a Jagellók esetében egyazon dinasztia két ágáról lenne szó, miközben a Jagellók litván gyökereire a szerző mindössze csupán két mondatot veszteget (38. old.). A másik szembetűnő, az egészet érintő vonása a műnek, hogy Almut Bues egyértelműen lengyel szemszögből ír a Jagellókról, akik az 1386-ban „megszerzett" Lengyelország mellett eredendően és elsősorban Litvánia uralkodói voltak. A szerző itt úgy viselkedik, mint maguk a Jagellók, akik Lengyelország trónjára kerülve lengyel királyként voltak litván fejedelmek, nem pedig fordítva, ami azonban mindkét országnak csak előnyére vált, és ugyanígy a most megjelent kötetnek is erénye, amennyiben a szerző és az olvasó érdeklődésének homlokterében Lengyelország s nem Litvánia áll. Emellett viszont az Almut Bues által leírtak alapján is úgy tűnik, hogy a Jagellóknak sikerült az, amit előttük az Anjou nem tudtak megvalósítani: országaikat úgy tudták perszonálunióban összekapcsolni, hogy a két fél politikájának és gazdaságának összehangolása mellett a jó közhangulat és a kölcsönös jóindulat fenntartása is lehetségesnek bizonyult. így a litván vonatkozások nem sikkadnak el teljesen a könyvben, minden fejezetben külön alfejezetek foglalkoznak az éppen tárgyalt uralkodó litvániai tartózkodásaival és ottani tevékenységével, illetve ehhez kapcsoltan a kelet felé irányuló külpolitikával. Emellett egy, a Német Lovagrenddel foglalkozó vonal is végigvonul a köteten, 1226-os Lengyelországba való behívásuktól kezdve folyamatosan ismerteti a lovagrend és a lengyel, majd lengyel-litván királyság kapcsolatát egészen a 17. századig, miközben egy hosszabb, külön részt szentel az 1410-es grünwaldi csatának. A szerző a Piasztokkal foglalkozó fejezet végén tárgyalja Nagy Lajos lengyelországi uralkodását. Az 1335-ös visegrádi találkozó mellett Nagy Kázmér regnálásából kiemeli az 1364-es krakkói kongresszust, amelyet eredetileg egy megindítandó keresztes hadjárat megszervezésének céljából hívtak össze. A találkozón Nagy Kázmér, Nagy Lajos és Lengyelország hatalmasai mellett megjelent I. Lusignani Péter ciprusi király, Ottó és Lajos brandenburgi őrgrófok, IV Waldemár dán király és IV Rudolf, Ausztria uralkodója. Almut Bues ebben a „nemzetközi" találkozóban látja a Jagellók későbbi politikájának gyökereit és rámutat arra is, hogy Lengyelország, Magyarország és Csehország egyesítésének kísérletei a 14. században nem csak politikai okokkal, hanem a három ország intenzív gazdasági kapcsolataival is magyarázhatóak. Ugyanígy egy másik jelenség gyökereit is ebben a korszakban véli felfedezni, szerinte a lengyel és a magyar elit 14. századi aktív gazdasági és szellemi érintkezése lett az alapja és a megindítója a lengyel nemesi jog további fejlődésének, amely végül a Rzeczpospolitában, a nemesi monarchiában teljesedett ki. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, elismeri, hogy Nagy Lajos lengyel királysága és édesanyjának, Piaszt Erzsébetnek helytartósága negatív megítélést kapott Lengyelországban, főleg azért, mert a király ideje nagy részében Magyarországon tartózkodott és csak ritkán töltött hosszabb időt Krakkóban. A Nagy Lajossal szembeni lengyel elégedetlenség dolgában Nagy Kázmér történetírójára, Czarnkowi Jánosra hivatkozik, akit azonban Nagy Lajos elbocsátott a királyi szolgálatból, kivívva ezzel a történetíró ellenszenvét és megalapozva krónikájának Anjou-ellenes hangvételét. Almut Bues Nagy Kázmér házasságpolitikája és az Anjouk lengyelországi öröklése mellett Kázmér külpolitikájának főbb eseményeit is részletesen leírja, egészen Nagy Lajos leánya, Anjou Hedvig és Jagelló 1386-os házasságáig, ami a későbbi Jagelló-történet megértése érdekében indokolt, azonban ezt a fejezetek linearitásának megbontásával teszi. Ide-oda ugrál Nagy Kázmér és Nagy Lajos uralkodásának leírása közben, ezt a módszert a könyv további fejezeteiben is megtartja, ami helyenként roppantul megnehezíti az olvasó számára a gondolatmenet követését és az ok-okozatilag összetartozó események összekapcsolását. A könyv második fejezete a Jagellók lengyelországi uralkodásának 1386 és 1434 közé eső kezdeti szakaszát, vagyis lényegében I. Jagelló Ulászló uralkodását tárgyalja. A szerző ebben a fejezetben foglalkozik a legrészletesebben Litvániával, mint a Jagellók anyaországával, illetve ezen belül Vytautas-szal, Ulászló testvérével, aki bátyja helytartójaként működött Litvániában. Emellett részletesen kitér az Ulászló számára Lengyelország trónját biztosító krewói megegyezésre,