Századok – 2012

FIGYELŐ - Bereznay András: Egy atlaszról IV/981

FIGYELŐ 987 és déli határa mentén húzódott. Ezt így kellett volna bemutatnia valamilyen módon — esetleg egy kereszt csíkozással — a térképnek, vagy — ami még tökéletlenségében is jobb lett volna, mint a nagyon következetlen, a Határőrvidék egyes részeit önkényesen kiemelő ábrázolás — sehogy. Erdély közigazgatásának a leglényegesebb vonása az volt a korban, hogy az ország három nagy részből állt, a Székelyföldből, a Szászföldből és a magyar megyékből (köztük Fogaras vidékkel), illetve ehhez járult még negyedikként a Részek. Ennek a térképen, ami Erdélyt úgy mutatja be, mintha a megyék, illetve székek saját jogukon lettek volna egyenrangú alkotóelemei az országnak, mind nyoma sincs. Ez nagy hiba. Valamilyen megoldással — lehetőleg egyrészről együttesen a székely székeket, másrészről együttesen a szász székeket és vidékeket körülölelő és ebben az értelemben meg is magyarázott megfelelő színű csíkokkal — a két terület egységét ki kellett volna emelni és ugyanígy, de harmadik színnel a Részek megyéit és vidékét is el kellett volna különíteni a maradéktői, azaz a magyar megyék területétől ahhoz, hogy a térkép ne nyújtson egészen hamis képet a korról. Az 1854-61 közötti beosztást címe szerint bemutató térkép fő tévedése abból áll, hogy a a cím a korszakot nem 1860-nal zárja, amikor a Részeket, amint 1848 májusában, ismét Magyarországhoz csatolták, de hiba az is, hogy a Bihar megyei Száldobágyot Erdélyhez tartozónak mutatja, a valóban hozzátartozó Királydarócot viszont nem. A következő, más vonatkozásban már utalt térképen, amelynek címe jó ok nélkül korlátozza a láthatóakat az 1862-es helyzetre, ismét megfeledkezett Binder a Székely- és a Szászföld itt is szükséges külön-külön egységenkénti kiemeléséről. A közigazgatást ábrázoló utolsó, az 1876-1918 közötti korszakot ábrázoló térképen három hiba van. Közülük kettő azzal függ össze, hogy a szerző itt sem tud arról, hogy a korszakon belül voltak változások. Egyrészt annak a bemutatása maradt el, hogy Almás 1884-ig Szilágy megye része volt, csak azután lett Biharé, másrészt azé, hogy Maros-Tordának az országhatárig terjedő kis nyúlványa 1890-ben Beszterce-Naszódhoz került. Csóra és Alsótatárlak az egész korszakon át Alsó-Fehér megyéhez tartoztak, Hunyadhoz tartozónak színezésük téves. Még az sorolható itt — ha nem is az Erdélyre vonatkozó — tökéletlenségek közé, hogy Krassó-Szörény megye az egész korra nézve egységesként szerepel, pedig az addig különálló két megye csak 1880-ban került egyesítésre. A történeti-statisztikai térképek problémáinak tárgyalásakor mindenekelőtt a velük kapcsolatos, a már érintetteken is túlmenő jelentős következetlenségekre érdemes utalni. Igazán fucsa az, hogy amíg az 1850-es és 1910-es népsűrűség adatait a térkép kivágata egészére nézve mutatja be Binder, csak a keret által kettészelt falvakéit elhagyva, a román népesség 1850-es sűrűségét úgy ábrázolja, hogy csak az Erdélyen belül fekvő falvakra nézve közöl adatokat — megfelelő színezésükkel —, azonban ezt sem következtesen végrehajtva északnyugati irányban helyenkét jelentősen túllépi Erdély határát: azon mintegy túlfolyva színez magyarországi falvakat is, fölfoghatatlanul, hogy amikor ezzel megáll, miért ott áll meg, ahol. Nem hiba a keretet kitöltő ábrázolás, akkor sem, ha logikus lenne egy olyan munkának, mint Binderé csak Erdélyre szorítkoznia. Az ilyesmi választás kérdése. Ha megtörténik, mindenesetre szerencsé-