Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Gyarmati György: Hadigazdasági túlterhelés, rejtőzködő transzformációs veszteség és a személyi kultusz. A magyarországi „új szakaszt" megelőző rendszerválság 1952/53 fordulóján I/75
86 GYARMATI GYÖRGY respektust — nehezen mérhető módon — tükröző Kossuth apánk, Ferenc József apánk, Horthy apánk fordulatok után Rákosi hiányzik ebből a sorból, (hogy később a közbeszéd majd „a kultusz nélküli" Kádár nevéhez illessze ezt a babért, de ez már kívül esik jelenlegi vizsgálatunk időkörén). Az egész országra szóló ünneplés évadja után,3 5 1952/53 fordulóján ismét sötét fellegek kezdtek tornyosulni a béketábor országainak égboltján, s új összetevővel gyarapodott az éberségi, illetve ellenség-tematika tárháza. A tel-avivi szovjet követség ellen nem sokkal korábban elkövetett bombamerénylet értelemszerű rosszallását Moszkvában gyorsan átfordították egy cionista (zsidó orvosok elleni) per elindításába. Azzal vádolták a kínvallatásoknak alávetett lefogottakat, hogy tudatosan félrekezelve — úgymond — szabotálták Sztálin gyógyítását. Ennek hatására az MDP Politikai Bizottsága is napirendre tűzte a cionizmus elleni fellépést. Nem sokkal később, a Központi Vezetőség február 19-i ülésén Rákosi már az újabb ellenségcsoport — némileg megkésett — tettenéréséről tudósított. Az 1953 január elején általa letartóztatott addigi ÁVH vezető, Péter Gábor ügyét úgy kommentálta, hogy 1950-től „Péterék már együtt dolgoztak a cionistákkal, (...) de nem fektettünk rá elég súlyt". (Péter Gábor így is azon kevesek közé tartozott, akik a leghosszabb időn át tölthettek be egy ugyanazon kulcspozíciót, esetében nyolc évet is.) Újra előkerült az a Rákosi által néhány hónapja készíttetett káderkimutatás, amely — középszintű vezetőkig bezárólag — származás szerint csoportosította a központi államigazgatásban foglalkoztatottakat,36 de közben Gerő Ernő 1953. januári moszkvai látogatásáról visszatérve ez ügyben is újabb instrukciókat hozott magával. Többek ezzel hozzák összefüggésbe Vas Zoltán kizárását a PB-ből és „száműzetését" Komlóra, egy — egyébként fontos — bányaüzem élére, ami persze tizedrangú státus volt addigi posztjához, az Országos Tervhivatal irányításához képest. Ebbe a sorba illeszkedett Szirmai Istvánnak, a Magyar Rádió Hivatal addigi elnökének a leváltása, majd letartóztatása, és egy sietve elvégzett tisztogatás a pártközpont apparátusában, illetve — Péter Gábor lefogásán túl — az Államvédelmi Hatóságnál is. Ebben az — ezúttal is Moszkvát másoló — anticionista éberségi kampányban letartóztatott összesen 80 személy közül végül 18-at ítéltek el. Bár a bírósági színjátékig eljutottak közül ekkor senkit nem ítéltek halálra, a számba vettek köréből két személy — az őrizetbe vételt megelőzendő — öngyilkosságba menekült, ketten a vizsgálati fogságban lettek öngyilkosok, egyet pedig vallatás közben vertek agyon. Mindeközben a „rajongással övezett, szeretett vezér" maga is félt. Nem tudhatni mitől: Rákosi elleni merénylet tervéről nem maradt fenn érdemi inforambíciók és a hazai akaratérvényesítés kompromisszumainak sorozata. (Lásd erről, Jean Bérenger -Kecskeméti Károly: Országgyűlés és parlamenti élet Magyarországon, 1608-1918. Napvilág Kiadó, Budapest. 2008.) Rákosi viszont inkább volt kommunista „magyar Quisling", a közbeszédben meghonosodott fordulattal élve „muszkavezető". A mítoszgyártás részeként ez megkerülhetetlen volt ugyan, de leginkább azért sántított, hogy Rákosit Kossuth modernkori alteregójává próbálták erőltetni, mert utóbbi a birodalmi központtal, Béccsel szembeni intranzigens szembenállás emblematikus figurájaként lett kultusszal övezett nemzeti hős. Gyarmati György: Kossuth kultusza - post mortem. I-n. Korunk, 2003. 12. sz. 35-50.; 2004. 1. sz. 101-108. 35 Az eredetileg a budapesti Munkásmozgalmi Intézetben installált Rákosi-életűt tárlatot az év folyamán vándorkiállításként hordozták körbe az országban. Apor Balázs: A Rákosi-kultusz, i. m. 33. 36 MOL. MDP-MSZMP iratok. 276. 65/49. ö.e.
