Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Gyarmati György: Hadigazdasági túlterhelés, rejtőzködő transzformációs veszteség és a személyi kultusz. A magyarországi „új szakaszt" megelőző rendszerválság 1952/53 fordulóján I/75
78 GYARMATI GYÖRGY gyarországi kommunista Einrichtungswerk megvalósítása — a jóvátételi termel(tet)és volumene és a helyreállítási-tervgazdasági beruházási boom együttes hatása miatt — nem utal ilyen makrogazdasági visszaesésre. Az akkori transzformációs veszteségnek ezt a sajátosságát verifikálom rejtőzködőként.. A második világháború utáni fél évtizedben egymást követően — pontosabban egymásba torlódva — két paradigmatikus rendszerváltás is lezajlott. Magyarországon ekkor — történelmi léptékkel mérve — nagyon rövid idő alatt teljes körű és radikális politikai, gazdasági és kulturális-társadalmi rendszerváltás ment végbe. Ha egyáltalán, akkor ez az időszak lehetne „ideális terepe" transzformációs veszteségek vizsgálatának. Politikatörténeti nézőpontból szükséges ugyan jelezni az 1945-ös, illetve az 1948-as rendszerváltás különböző jellegét, de figyelembe véve azt a tranzitológiai evidenciát, hogy egy rendszerváltáshoz a politika szférájában 3-5 évre, a gazdaságban ugyanehhez legalább a duplájára van szükség, míg a „társadalmi rendszerváltás" ennél is hosszabb, generáció(váltás)nyi kifutású, az említett két — jellegében markánsan különböző — politikai cezúra társadalmi kihatásait tekintve alig szétszálazhatóan összecsúszott.9 Az 1948-as magyarországi kommunista hatalomátvétellel kezdődő időszakot — külső determináltsága miatt — „sztálinizálásnak" nevezve, ezért is értelmezhetők a megelőző évek a „presztálinizálás" fogalmi keretében.1 0 Ezzel viszont egy új típusú forrásproblémába is ütközünk. Miközben fentebb arról volt szó, hogy a közelmúlt történetét illetően a forrás-cunami inkább gond, mint az irathiány, úgy tűnik, hogy ez esetben — legalább is egyelőre — forráshiányról kell szóljunk. Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy ennek tudatában érdemes-e a transzformációs veszteséget történeti tematikaként visszavetíteni egy korábbi rendszerváltás korára - miközben azt ráadásul nehezen megfoghatónak, „rejtőzködőnek" is tekintem. Erre egyelőre azt mondhatom, hogy csak akkor vethető el, ha — a próbálkozás ellenére — kiderül, hogy nem rendelhető hozzá tartalom, leírható értelmezési tartomány. A problémába a Rákosi-korszak egy meghatározott pontján ütköztem bele, az alábbiakban ennek leírására teszek kísérletet.1 1 A tágabb értelemben vett „Rákosi-korszak" 1945-1956 9 A magyar polgári átalakulás „hátramaradottságát" és a régi rend strukturális, állam- és társadalomszervező tradícióinak továbbélését bekalkulálva, azt is mondhatnók, hogy a második világháború utáni két egymásra torlódott rendszerváltás egy, még rendi reminiszcenciákat is őrző, a polgári társadalomszerveződéssel szimbiózist alkotó „hibrid rendszert" számolt fel. A korabeli rendszerváltások idején és az államszocializmus évtizedeiben feudális, félfeudális formulákkal minősített korábbi rendszer avíttsága ideológiai és politikai evidenciának számított. Nem vált történeti tematikává annak vizsgálata, hogy a korábbi rendszer mennyiben volt polgári és mennyiben tekinthető — úgymond — „feudális elmaradottsággal" terheltnek. Ennek történeti analízise mindmáig várat magára, így csak újabb — most nem tárgyalt — kutatási hipotézisként merül fel: a második világháború után a kommunista közbeszédben, mennyiben volt történetileg releváns az ún. feudális avíttságok emlegetése, avagy mennyiben érhető tetten egy ideológiai hátterű „refeudalizálási" tendencia, ami az államszocialista berendezkedést azzal vélte hihetőbben legitimálni, hogy a régi világ elmaradottságát a ténylegesen meglévőnél is erőteljesebben hangsúlyozta. 10 Kornai János ezt — kritikai politikai gazdaságtanában — „preszocialista rendszerként" írja le. Kornai János-. A szocialista rendszer. HVG Kiadói Rt. Budapest. 1993. 58. 11 Magyarország második világháború utáni évtizedének legutóbb készített történeti áttekintését írva szembesültem a kérdéssel, de mivel a felkérés műfaja és terjedelme (rövid áttekintés) elsődlegesen „leíró" narratívát követelt, nem nyílt mód a kérdés részletekbe menő boncolgatására. Lásd, Gyarmati György: Demokráciából a diktatúrába, 1945-1956. (Magyarország története sorozat, 20. kötet. Főszerkesztő: Romsics Ignác.) Kossuth Kiadó, Budapest. 2010.
