Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Rupert Klieber: Jüdische, christliche, muslimische Lebenswelten der Donaumonarchie, 1848-1918 (Ism.: Bolf Barbara) III/779

780 TÖRTÉNETI IRODALOM szere, hogy lépésről lépésre rekonstruálja az emberek tetteit, viselkedését és érzéseit. Nem statisztikai átlagok kimutatása a célja, hanem egyedi esetek alapján mutatja be a kulturális és politikai kihívásokra adott válaszokat. Ezzel tehát a kisember kerül a történetírás középpontjába. Az egyháztörténetre vonatkoztatva ez annak a vizsgálatát jelenti, hogy az egyes vallásoknak, azok hittételeinek és útmutatásainak milyen hatása volt az érintettek hétköznapjaira és életminőségére. A szerző — miután vázolja a munka kereteit, forrásait és felépítését •— ezt a szemléletet alkalmazza a Monarchia felekezeteit vizsgálva. Elsőként a Monarchia zsidóságával ismerkedhetünk meg. Életüket és beilleszkedésüket megnehezítette a társadalom róluk alkotott negatív képe, az előítéletek és a róluk terjesztett rémhírek. Ehhez járultak belső ellentéteik is, amik a zsidóság megosztottságához vezettek. Az ortodox zsidók identitástudatát elsősorban vallási hovatartozásuk határozta meg. Mentalitásukat és mindennapjaikat jelentősen befolyásolták a vallási előírások, melyek többek közt a ruházkodásra, az étkezésre, a haj- és szakállviseletre, a szociális és szexuális viselkedésre is kiterjedtek. Az előírások legnagyobb részének betartásáról a nőknek kellett gondoskodniuk, hisz a férfiak legfőbb feladata a tanulás, tehát a Talmud és a Biblia tanulmányozása volt, amelyet már háromévesen meg kellett kezdeniük. Az élet minden jelentős eseményét szigorú szertartások keretében ünnepelték meg. Hitvilágukba helyi mágikus hiedelmek is belekeveredtek. Galícia és Kelet-Magyarország haszid zsidóságát ugyan a rabbinikus hatóságok elítélték, mégis a szigorúan zárt tradicionális csoportok közé sorolhatjuk őket. Ez a karizmatikus, misztikus mozgalom 1848 előtt élte fénykorát. A hagyományos zsidó közösségek közé tartoznak a halicsi karaiták is, akik az 1880-as években 40-50 családot számláltak. Az ortodox zsidóság igyekezett ellenállni az új, modern hatásoknak, mégsem maradt ezektől teljesen érintetlen. A zsidóság következő nagyobb csoportja az asszimilált zsidóság. Az asszimiláció folyamata az 1848-as forradalmaktól erősödött fel, amelyekben sok felvilágosult zsidó vett részt. Több tényező sürgette a beolvadás folyamatát, így a városba költözők számának növekedése, a vegyes házasságok és a csökkenő születésszám mellett gazdasági és kulturális okokat is találunk. Klieber rávilágít az 1870-80-as évektől megfigyelhető csökkenő vallási buzgalomra is. Az asszimiláció végső lépcsőfoka a felekezetváltás volt. A kikeresztelkedett zsidók nagyrészt római katolikusok lettek, de növekvő számban találunk soraikban protestánsokat is. A többségi társadalom ennek ellenére sem tekintette őket teljes értékű keresztényeknek, miközben a zsidók szemében is idegenekké váltak. A szerző kiemeli azokat a mindennapos nehézségeket, amelyek az új vallási szokások felvételéből adódtak. A zsidó miliőt tárgyaló fejezet harmadik alfejezete a zsidó intézményeket és az egyéb mozgalmakat tárgyalja. Megismerjük a zsidó vezetőréteg jelentőségét, soraikat megosztó vitáikat és a zsidóság megosztottságának területi sajátosságait. Az ellentétek Magyarországon a zsidóság ortodox, neológ és status quo ante irányzatokra szakadásához vezettek, a nyugati birodalomrészben azonban sikerült megőrizni az egységet. Ezután külön címszó alatt olvashatunk a cionista mozgalom kezdeteiről, majd a rezümében a fejezet rövid összegzése következik. A következő nagyobb fejezet azokról a keleti keresztényekről szól, akik elsősorban a Monarchia periférikus területein éltek. A valláson belüli különbségek elsősorban nem a dogmatikát illető ellentétes nézetekből adódtak, hanem a mindennapi életet meghatározó eltérő regionális-kulturálisjellemzőkből. Megosztó erővel bírt a római katolikus egyházzal való unió kérdése és a nyelv. Vallási életükbe sok babonás szokás is belekeveredett, amelyek nemcsak a laikusokat, de az őket vezető klerikális réteget is érintették. Az általános megállapításokat követően a szerző sorra veszi az egyes csoportokat, külön-külön jellemezve vallási szokásaikat. Elsőként a bukovinai lipovánok kis közösségét ismerjük meg, akik az orosz ortodox óhitet követték, majd a Galíciában és Bukovinában élő örmények következnek. Utóbbiak túlnyomórészt az uniált örmény egyház tagjai voltak, kisebb részben pedig önálló egyházzal rendelkeztek. Körükben a népi praktikák közül elsősorban a bajelhárító rítusoknak volt nagy jelentősége. A halicsi görögkatolikusok lényegében azonosíthatóak a ruténekkel, miközben a bukovinai ukrán lakosság elsősorban az ortodox egyházhoz kötődött. A professzor a körükben élő népi hiedelmek közül bemutatja például azt, amellyel a lányok szépségét mágikus szavak és szenteltvíz segítségével próbálták növelni. A galíciai rutének saját nyelvhasználatát nehezítették a lengyel asszimilációs törekvések, melyek az ukrán nyelvet igyekeztek kiszorítani az oktatásból. A 19. század második felében az alkoholizmus megfékezésére irányuló egyházi kezdeményezések ugyan nem jártak sikerrel, de az ennek nyomán alakult szervezetek — például olvasó- és színjátszó-körök — a nemzeti öntudat fejlődésének fontos színtereivé váltak.