Századok – 2011

KÖZLEMÉNYEK - Molnár András: Deák Ferenc követté választásának ára. Kortesköltségek Zala megyében 1843-ban III/689

698 MOLNÁR ANDRÁS pengőforint értékű váltó aláírásáról állapodott meg velük, melyeket rajta kívül Batthyány Károly gróf, Szentgrót földesura is aláírt. Mivel már szükségük volt pénzre, Horváth közölte az egyik hitelezővel, hogy a következő csütörtökre 2000 pengőt tartson készen. A kamarás szombaton Batthyány Károlyhoz ké­szült menni, a váltót pedig nála szándékozott hagyni, hogy Csány ott majd fel­vehesse a pénzt. Jó volna — ajánlotta Horváth Csánynak — ha a tapolcai járás­ból visszajövet Batthyányhoz beszólna, és ha pénzre lenne szüksége a nemesek számára, addig előlegezzen valakitől, de nyomban; azt majd a következő hét vé­gével vissza lehet fizetni. Horváth a további 4000 pengőforint felvétele ügyében arra kérte a hitelezőket, hogy a pénzt július 20-ára tartsák készen, amit meg is ígértek.5 3 1843 augusztusának közepén a konzervatív Világ zalai tudósítója azt ta­pasztalta, hogy bármerre járt, mindenütt az értelmes rész főnökei vendégelték a köznemességet, „több százból állók élvezék ezt egy-egy helyen". Noha koráb­ban többen azt hitték, hogy „az értelem embereinek nincs pénzük; ellenkezőt hallhatni most, mert ők mindent előre kifizetnek, nehogy a vendéglők rajtok — mint F[orintos] Gy[örgy] 1840-i pártfőnökein, a tisztválasztás után máig — si­ker nélküli követelést támasszanak."5 4 Simon Pál járási szolgabíró 1843. június 29-én írta Csánynak, hogy az egész lövői járás nemességét a járásbeli úgynevezett „kabátosok", azaz tehető­sebb hivatalviselő nemesek költségén fogják bevezetni az adó megajánlására. A belatinci uradalmat bérlő Gyika Konstantin Emánuel özvegye, Dadányi Anasz­tázia „maga 100 szekér kiállítását, ha ez készpénzben fogadtatik is, megaján­lotta; s így lövői járás minden más pénzek vagy költségek hozzájárulása nélkül tisztán beállíttatik." Simon — többek között — arról is beszámolt Csánynak, hogy járásukban a híveik megkülönböztetésére 3000 darab nemzeti színűre fes­tett tollat készítenek, és egy „igen pompás zászlót" csináltatnak.55 Az augusztus 31-ei, ünnepélyes bevonulásra mind a hat járás egy-egy dí­szes és költséges zászlót készíttetett; ezek közül csak a szántói járásé — a Világ állítása szerint — 600 forintba került.5 6 Egy másik konzervatív sajtótudósítás szerint az „adózó rész 11, mondhatni költséges lobogóval" vonult be augusztus 30-án a kaszaházi kortestáborba,5 7 Galsai Kovách Ernő pedig úgy emlékezett, hogy a liberálisok „díszzászlókat csináltattak, és az egész pártnak egy nagy, aranyozott selyemzászlót csináltak a nők, mely több ezer forintba is került".5 8 ) Ami az egyes zalai járásokban kifizetett liberális kortesköltségeket illeti, mint láttuk, a lövői járás nemessége saját maga teremtette elő annak fedezetét, nem igényelt a Társaságtól központi támogatást. A kapornaki és a szántói járás mozgósításának pontos költségeit nem ismerjük, Koppány Ferenc megyei fő­adószedő iratai között azonban — a főadószedői számadások 1846. évi számla-53 MOL H 103. 19. d. Közli: Csány László reformkori iratai 227-228. 54 Világ 1843. augusztus 23. (68. sz.) 564. „Zalából, augusztus közepén". Vö. Ferenczi Zoltán 1. köt. 380. 55 MOL H 103. 19. d. Közli: Csány László reformkori iratai 229-230. 56 Világ 1843. szeptember 16. (74. sz.) 612. Vö. Kónyi Manó 1903. 2. köt. 32. 57 Nemzeti Újság 1843. szeptember 15. (113. sz.) 593. 58 OSZK Kt. Fol. Hung. 1419. 1. Rész. 179. Közli: Molnár András 2010. 41.

Next

/
Thumbnails
Contents