Századok – 2011

TANULMÁNYOK - Balogh Margit: Hadifoglyok, internáltak, kitelepítettek. Mindszenty József bíboros-érsek és az emberi jogok védelme (1945-1948) I/39

66 BALOGH MARGIT tartalmazták. Ezt a kitüntetést Mindszenty József mint esztergomi érsek 1946. február 21-én nyerte el, XII. Pius pápa ekkor kreálta bíborossá a Szent Péter-bazilikában tartott nyilvános konzisztóriumon, és helyezte fejére az ősi galero rossót, a bíbornoki kalapot. Az esztergomi érsekek közül 1243-tól egyesek, majd egyre többen bíborosok voltak, a 19. század óta hagyományosan mind a bíborosi kollégium tagjai lettek. Vajon mi vezette Mindszentyt ebben a hirtelen, megdöbbentő elhatározásban? Demonstráció a világi hatalommal szemben? De hiszen abban reménykedett, hogy őt, mint bíborost, a pápa, illetve a Szentszék „született követét" a kommunisták nem merik bebörtönözni. Ebből az epizódból inkább az a következtetés vonható le, hogy 1947-ben ilyenre még nem gondolt. Az érzelmek sokféle hulláma kavaroghatott benne, leginkább keserűség, csalódottság, tanácstalanság, düh, aggodalom, együttérzés. Az egyetemes egyháztörténet — legalábbis az általunk ismert szakirodalom — nem jegyzett fel esetet bíborosi méltóságról való lemondásról. Olyan viszont sokszor előfordult, hogy valaki magas egyházi hivataltól lépett önként vissza, mint például 1662-ben Jean-François Paul de Gondi, ismertebb nevén de Retz bíboros az általa viselt hivatalokról, hogy a száműzetésből visszatérhessen Franciaországba, vagy Louis-Mathias de Barrai bonapartista főpap, Napóleon egyik bizalmasa 1815-ben a Tours-i érsekségről Napóleon száznapos uralma után, vagy a hazaiak közül Hám János 1849-ben az esztergomi érseki méltóságról, a közelmúlt eseteiből hozhatjuk Paul-Emile Léger bíborosét, aki 1967 novemberében Montreal érsekségéről lépett vissza, hogy egyszerű misszionárius pap legyen Afrikában a leprások között. Visszatérve a korabeli forrásokhoz, azokból nem olvasható ki maradéktalanul a kép, de nem tévedhetünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy Mindszenty ily módon próbált a hatékonyabb segítség érdekében nyomást gyakorolni — ezúttal nem a magyar kormányra és a politikusokra, hanem — a Szentszékre és a világ közvéleményére, hiszen bíborosi méltósága kizárólagosan egyházi jellegű, és biztos lehetett abban, hogy egy ilyen lépés óriási visszhangot váltana ki szerte a világban. Fennmaradt bizalmasának, Drahos János érseki helynöknek a kérdésről alkotott véleménye, amit érdemes hosszabban is idézni: „1.) Szerény nézetem, javaslatom, sőt kérelmem, hogy a levél [XII. Piusnak] ne küldessék el. 2.) Oeminenciájának teljesen igaza van és fájdalma mellett megnyugvása lehet, hogy minden lehető

t megtett. 3.) A bíbor letétele bizalmatlanságot, sőt tüntetést jelent, aminek a Szentatyával szemben helye nincsen, nem lehet. Ennek megtörténte esetén és után Rómában mint érseknek és prímásnak, ha e magas tisztségekben megmarad, szava és súlya az ügy hátrányára csökkenne. 4.) Bár nem tudjuk, mi mindent, de Róma bizonyára tett lépéseket. A világ kormányainak parancsolni nem tud. A zsidók védelmét Hitleréken kívül minden más nagyhatalommal együtt volt és hathatott. [sic!] Ez most, sajnos, másképen [sic!] van. 5.) A levélben lévő célzások, szemrehányások és feltevések csak fokozzák a nehézségeket. 6.) Logikusan és bántás nélkül egyet lehet tenni, aminek mellőzésére azonban legyen szabad nasyon kérni Óeminenciáját - felpanaszolni, hogy ebben a szörnyű ügyben, jóllehet minden lehetőt megtett, kellő támogatás sehonnan nem jön, még onnan sem, ahonnan vele együtt nálunk mindenki várta; ily körülmények között