Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Tamási Zsolt: A római katolikus egyház az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban III/525
534 TAMÁSI ZSOLT ján úgy érezzük szükséges korrigálni. A forradalmi helyzetben nyíltabban és bátrabban nyilatkozó papság alapvető vágyairól, elképzeléseiről adnak beszédes képet a végleges jegyzőkönyv összeállítása előtt a jegyzők által helyben készített piszkozatok. Ezek esetenként túlzó, felforgató eszméket tartalmaznak, de nagyobb részt építő javaslatokat is olvashatunk bennük, amelyek egy részét a II. vatikáni zsinat valósította meg. A zsinati tárgyalások erdélyi specifikumaként tartható számon, hogy ezt megelőzte a fejedelemség korától hatékonyan működő erdélyi vegyes-státusi munkálat. Ennek során több olyan kérdés is napirendre került — a püspök kifejezett javaslatára —, amely a magyar püspöki kar elképzelése szerint az egyházmegyei zsinaton kellett volna, hogy megvitatásra kerüljön. így ezekben a kérdésekben Erdélyben a klerikusok a világiakkal együtt fogalmazzák meg meglátásaikat, s ami ugyancsak jelentős, döntéseiket. Az egyházmegyei zsinaton ugyanis csak a püspök rendelkezett döntési joggal, papjainak csak tanácsait kérve ki, míg .1 státusi gyűlésen döntésre is lehetőség volt. Ezért, amiről a státusgyűlésen tárgyalni lehetett, a papságnak is érdeke volt, hogy a törvényesítés miatt szavazatra legyen bocsátva. Ennek az erdélyi jogi sajátosságnak megfelelően a legtöbb kérdést már a státusgyűlési munkálatokon igyekeztek megoldani. Az egyházmegyei zsinatot megelőző bizakodó hangulatot jól jelzi, hogy miközben a pozsonyi törvénykezés eltörölte az egyházi tizedet, a kerületi gyűléseken annak reményében, hogy az állam ezeket a költségeket átvállalja, konkrét fizetéskulcsokat is kidolgoztak a papság saját jövedelmét tekintve. Ez főleg azért volt hangsúlyos kérdés, mert a székelyföldi papság ellátását biztosító, tizedet helyettesítő keperendszer rendezése az országos törvénykezésből az uniós jogharmonizáció elmaradása miatt teljesen hiányzott. A kepe esetében sem eltörlésére, sem pedig annak megváltására jogerős döntéssel nem találkozunk. A székelyföldi keperendszert az 1882-es egyházmegyei sematizmus a következőképpen összegzi: „Szent István törvénye szerint tizedet kell fizetni a püspöknek, a papnak pedig telek és szolga jár. (...) A székelység a tizedet nem vette be. (...) A székely községekben u keperendszer (capetia) alakult ki (...): 1. Akinek 12-12 kalangya termése van, tartozik 2 kalangya őszt és kettő kalangya tavaszt adni a papnak, 1 kalangya őszt és 1 kalangya tavaszt a kántornak. Azonkívül minden igás gazda 1 terű tűzifát, ami a pap és a kántor között oszlik. Nemesek is fizetik, holott 1492 óta a magyar nemesség kezdette önmagát felmenteni. 2. Az osporás vagy napot dolgozik, vagy fizet. Ez is természetesen oszlik a kántorral. 3. Akinek csak 6 kalangya termése van őszből és tavaszból, fél kepét fizet. "5 6 Veszely Károly a kepe kapcsán rámutat, hogy a kepe, „mely bérnek neveztetik, sem nem dézma, sem nem földhöz kötött teher, hanem régi szokáson s ebből fejlődött jogon, országos törvényeken és egyezményeken alapuló személyi teher". A forradalmi évek alatt nem sikerült a kepe-kérdést megnyugtatóan rendezni. A kerületek papságának kepével kapcsolatos javaslatai két véglet: a teljes eltörlés és a változatlan megtartás közt ingadoztak. A felcsíki kerület5 7 egyértel-56 Az erdélyi egyházmegye. Plébániák és papok. 1882-es latin Sematizmus fordítása. Fordította Lajos Balázs csíkmindszenti plébános - GYFL Személyi Hagyaték (a továbbiakban: SzH) VIII/29. d. dosszién kívül. 57 Felcsíki kerület beadványa. 1848. augusztus 15. - GYFL Pl 389. d. 11. cs. 1010/1848.
