Századok – 2011

TANULMÁNYOK - Balogh Margit: Hadifoglyok, internáltak, kitelepítettek. Mindszenty József bíboros-érsek és az emberi jogok védelme (1945-1948) I/39

40 BALOGH MARGIT séges eszközének tekintette. Prímási megnyilvánulásai mögött tehát ez a határozott vélemény állt: a hercegprímás történelmi közjogi szerepére támaszkodva, a magyar katolikusok szellemi-lelki vezetőjeként kötelessége nemcsak a hitéleti és erkölcsi, hanem a közéleti és társadalmi kérdésekben való orientálás is. El kell ismerni, hogy minden követ megmozgatott, amikor a nemzetközi viszonyok vagy a belpolitika által hátrányos helyzetbe hozott, sőt üldözött emberek érdekeiről volt szó. Mindszenty nyilvánosan felemelte szavát mindennemű, az országban ekkoriban elszaporodó visszaélés, igazságtalanság, kegyetlenkedés ellen, és tevékenységének erről az oldaláról mintha megfeledkezni látszanánk. Főpásztorként kötelességének tartotta a közélet befolyásolását az általa helyesnek tartott irányba. Úgy vélte, hogy az idegen megszállás által elnémított alkotmányos tényezők helyett neki kell szót emelnie minden sérelmes vagy megoldásra váró ügyben. Katolikus napilap híján (mert az erre vonatkozó engedélykérést különböző ürügyekkel, hol a Szövetséges Ellenőrző Bizottságra, hol papírhiányra hivatkozva elutasították, és csak az Új Ember című hetilap jelenhetett meg), főleg körlevelekben tájékoztatta híveit és papjait a magyar nemzet aktuális sorskérdéseiről. Olykor egy nap több politikusnak, kormánytagnak, diplomatának is írt rövidebb-hosszabb levelet, akár egyedi sérelmekről is, mindenkor méltányos elbánást sürgetve. Az internáló- és hadifogolytáborokba zárt magyaroktól személyesen vagy hozzátartozóik útján hozzá érkező hírek mélyen megrázták Mindszentyt, s minden lehetséges fórumon fellépett érdekükben. Ahogy kiemelkedő az az erőfeszítés is, amit a felvidéki magyarokért tett. Ervelését az emberiesség uralja, de tagadhatatlanul átszövi az ország etnikai integritásának vágya is. Szembesülés az internálótáborokkal 1945-1946-ban a katolikus egyház a „kiengesztelődést" tette jelszavává: a szeretetnek és a megbocsátásnak kell felváltania a harcot és gyűlölködést. 1945. december 23-án Mindszenty József hercegprímás csepeli munkások előtt beszélt, miután üdvözölte őt a község jegyzője és a szociáldemokrata párt egyik nemzetgyűlési képviselője, Ivanics István. A hercegprímás látogatásáról jelentést kapott a Kommunista Párt Központi Vezetősége, a jelentéstevő szerint csak a következő szavai voltak érdekesek: „Mi nem üldözzük az üldözötteket, hanem támogatjuk. Mi nem teszünk fogdák mélyére senkit, hanem ha lehet, kiszabadítjuk. Mi a fogjokat [sic!] nem sanyargatjuk és nem vezetjük őket kétlábú jószágként, hanem felemeljük őket. "2 A hercegprímás szavai tehát a megbékélésről szóltak: „A gyűlölet lávája egy évtizede elöntötte a világot, úgyhogy fuldoklunk benne ma is, mi azonban a Krisztus és az Egyház szeretet-tanát közvetítjük mindenkor, ma is... Akik gyűlölnek, nem Krisztuséi, nem is az emberi méltóság birtokosai, akik szeretnek, azok keresztények és kérges kézzel is keresztények..." Egy örök eszmét ismer: az egyház tanítását. „A földön a világ kezdetétől de sok hatalmas uralkodott: Cézárok, Napóleonok, Hitlerek és Mussolinik. És elmúltak. És mi minden múlik még!"3 2 Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár (a továbbiakban: PSzL) 274. f. 7/246. ő. e. 13. f. Az MKP KV iratai. A hercegprímás látogatása Csepelen, 1945. december 24. 3 Igazságosság és szeretet. Mindszenty József bíboros beszédeiből 1945-46. Budapest, 1947. 18.