Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Kiss Gergely: Az esztergomi érsek királyi egyházak feletti joghatóságának kialakulása a 11-13. században II/269
274 KISS GERGELY vélemények szerint — még Kalocsa érsekségét is Esztergomból vezette le.2 6 Feltűnő, hogy mindkét legenda szövege ugyanúgy az ecclesiam metropolim et tnagistram kifejezést alkalmazza. 1103-ban Szerafin esztergomi érsek döntött Mátyás veszprémi püspök és Péter szentmártoni apát viszályában, amelynek során Ugolin kalocsai, Sixtus és Arduin (!) győri püspökök is jelen voltak. Hasonlóképpen Esztergom elsőségét sugallja az 1111. évi zobori oklevél. A nyitrai vámharmad ügyében Lőrinc esztergomi érsek ítélt, ugyanő mint metropolita erősítette meg az oklevelet. Vele szemben Pál kalocsai püspök (!) egy a tanúk közül.27 Zobor 1113. évi oklevelében szinte szóról szóra ugyanez olvasható a corroboratiohan, sőt, az is kiderül, hogy a birtokösszeírás végrehajtásában is fontos szerepe volt Lőrinc esztergomi érseknek.2 8 Esztergomnak ez — a fentiek alapján tudatosnak tekinthető — törekvése az egész 12. századot végigkísérte,2 9 ennek ellenére — részben a vitákban részt vevő főpapok habitusa miatt is — a század második felére a kalocsai érsek látszott előnyösebb helyzetbe kerülni. 1162 előtt még az esztergomi érsek szándékajutott érvényre, ezt követően azonban fordult a kocka. A II. Géza halálát követő trónviszályok közepette — rövid időre — megrendült az esztergomi érsek vezető szerepe. II. László és IV István megkoronázása olyan kedvező helyzetet teremtett Mikó kalocsai érsek számára, amelyet az ő szempontjából nézve vétek lett volna kiaknázatlanul hagyni. Utóda, András előtt pedig néhány évvel később még kecsegtetőbb lehetőség nyílt: a III. Béla koronázásától elzárkózó Lukács esztergomi érsek helyett, pápai engedéllyel, ő koronázhatta meg az új uralkodót. Igaz, a 12. század második felének egyik legkiemelkedőbb jogászpápája, III. Sándor elsosságát, a főpapi méltóság süvegével felékesítve kánoni választás alapján őt magasztalta fel, s a kalocsai püspökség méltóságátjuttatta neki" - uo. 321. (Thoroczkay Gábor ford.). 26 Kristó Gyula: A nagyobbik és a Hartvik-féle István legenda szövegkapcsolatához. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Historica 90. (1990) 59-60., Koszta L.: Adalékok az esztergomi i. m. 242-243. 27 „[...] causa ventilaretur coram prefato archiepiscopo L[aurentiol [...] presidente Strigoniensi sedi domno L[aurentio[ metropolitano confirmatum est hoc privilégium Sancti Ypoliti [...]. De aliis episcopis, qui confirmatores fuerunt domnus Paulus Colocensis [...]" - DHA 382-383. 28 „[presidente Sltrigoniensi sedi domno Laurentio metropolitana [confir]matum est hoc privilégium Sancti Ypoliti [...1. De laliisl episcopis [confirmatores] fuerant domnus Paulus Colocensis [...]" - DHA 396. E két oklevéllel kapcsolatban fogalmazta meg Koszta László azt, hogy bennük Pál kalocsai főpap minősítése lehetett tudatos is, de lehetett véletlen is, ha az oklevelet az érdekelt fél íratta, tehát nem feltétlenül tekinthető Esztergom tudatos torzításának (Koszta L.: Esztergom és Kalocsa i. m. 243-244.). Györffy György kritikai kiadása szerint a két oklevél szerzője gall (frank, vallon) származású helyi szerzetes lehetett, az oklevelet utólag látták el királyi pecséttel (DHA 382., 392.). Ez valamint az, hogy Zobor az esztergomi érsekség érdekkörébe tartozott, valamelyest gyengíti a tudatos beállítás lehetőségét. 29 Az 1134. évi váradi zsinaton Felícián esztergomi érsek ítélkezett, de jelen volt Fancika kalocsai érsek is. II. Géza 1142. évi spalatói kiváltságlevelében pedig egyértelműen kiemelkedik Makár esztergomi érsek szerepe a bácsival szemben. Minderrere 1. Koszta L.: Esztergom és Kalocsa i. m. 243. Ugyanő vetette fel a királyi oklevelek tanú- és méltóságsorai elemzésének szükségességét (Koszta L.: Esztergom és Kalocsa i. m. 256.) Ezek szerint a királyi oklevelek kiállításában, a döntéshozatalban az esztergomi érseknek meghatározó szerepe volt, viszonylag kevés alkalommal szerepelt együtt a két érsek, vö. DHA 261., 416.; Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke I—II. Szerk. Szentpétery Imre, Borsa Iván. Bp. 1923-1987. (a továbbiakban: RA) 58., 69., 84., 85., 86. sz.
