Századok – 2011

MŰHELY - Erőss Zsolt: A martonizmus felszámolása. A Nemzeti Egység Pártjának átszervezése 1936-ban I/161

166 ERŐSS ZSOLT tan megvédte az őt ért támadások ellen: „Hogy propagandát fejtünk ki, ez sokaknak nem tetszik. Ez azonban a mi elvi állásfoglalásunkból következik, mert felfogásunk szerint a párt nemcsak akkor kell, hogy dolgozzék, amikor választási előkészületek vannak, hanem állandóan. (...) Lehetnek közöttünk felfogásbeli különbségek, de én éppen azért vagyok itt, hogy ezeket kiegyensúlyozzam. Én nem engedek el senkit, aki a mi eszménk harcosa s akiről tudom, hogy vele együtt dolgozni érdemes. (...) ennek a programnak érdekében nem engedem szétszéledni az embereket. " Ami a pártszervezést — a mozgalom alapelveinek megfelelően — helyes irányba terelő konkrét intézkedéseket illeti, Gömbös közölte, hogy „az általános irányelveket már jóvá is hagytuk, azok rövidesen kimennek a vidéki szervezetekhez. A jelszó: tovább a szervezkedés helyes útján, okosan.'"10 Gömbösnek az 1936. január 20-i pártértekezleten tett nyilatkozata tulajdonképpen nem jelentett mást, mint nyílt beismerését annak, ami a kortársak számára sem volt teljesen egyértelmű, hogy ti. a főtitkár irányította pártszervezés a Vezér által lefektetett irányelvek szerint zajlik, s hogy az egypártrendszerre épülő totális diktatúra bevezetésének gondolata, illetve kísérlete miniszterelnöki támogatást élvez, mi több, tőle is származik. Elsősorban e nyilatkozat hatásának kell betudni az ellenzék támadásainak jellegében végbement változást, ami abban ragadható meg, hogy a támadások 1936. január végétől már nem a NEP egészére, még csak nem is a NEP vezetőségére, hanem kifejezetten Marton Béla személyére koncentrálódtak. Ezt több tényező is elősegítette. Egyrészt a miniszterelnöki pozíció tekintélye mindig is bizonyos immunitást biztosított Gömbös számára a támadásokkal szemben, amin az értendő, hogy a többé-kevésbé lojális kritika határait csakis az lépte át a miniszterelnökkel szemben, akinek alapos indoka volt rá.21

Másrészt az 1936 januárjában megkötött kompromisszumnak meglehetősen népszerűvé és elfogadottá vált egy olyan értelmezése, amely szerint Gömbösnek fogalma sem volt arról, mit művel Marton az Esterházy utcai pártközpontban, de Kozma figyelmeztetésére felismerte, hogy túl nagy teret engedett a főtitkárnak, s így a miniszterelnök és a belügyminiszter a legtökéletesebb egyetértésben láthatott hozzá a pártszervezés kinövéseinek lenyeséséhez.22 Egyes sajtóértékelések tanúsága szerint a Gömbös és Kozma közötti „tökéletes egyetértés" látszata részben azon alapult, hogy Kozma január 5-ével kezdődő 12 napos szabadságának idejére maga Gömbös vette át a belügyminisztérium vezetését. Valószínűbb, hogy Gömbös e lépésével a kormányon és a párton belül, de különösen a belügyminisztériumban és a közigazgatási tisztviselői karban jelentkező nyugtalanságot igyekezett eloszlatni. A belpolitikai helyzet reális értékelését nagyban nehezítette maga Kozma is, aki tudatosan 20

Függetlenség, 1936. január 21. 21

Jellemző erre egyébként Bethlen újévi beszéde is, amelyben a miniszterelnök jóhiszeműségét hangsúlyozza a pártszervezés túlzásaival kapcsolatban, ami legalábbis a Bethlen politikai irányvonalát követő sajtóorgánumok állásfoglalását alapvetően meghatározta. 22

A konfliktusban érintett közszereplők nemcsak a sajtó felé, de a hivatalos diplomáciai csatornákon is ezt a verziót kommunikálták. Vö: Wilhelmstrasse és Magyarország. Német diplomáciai iratok Magyarországról 1933-1944. Összeáll, és sajtó alá rend., bevezető tan.: Ránki György, Pamlényi Ervin, Tilkovszky Lóránt, Juhász Gyula. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1968. 122.; Stier: A magyarországi német követjelentések... i. m. 247-250.