Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Pihurik Judit: A népi demokrácia aláaknázása egy szekszárdi borospincében I/143
EGY SZEKSZÁRDI ORVOS MEGFIGYELÉSE HÁROM ÉVTIZEDEN ÁT 159 A hetvenes évekbeli iratok jelentős változásokat rögzítenek a századdal majdnem egyidős N. életében. Például meghívást kapott San Franciscoba, egy orvoskongresszusra - de nincs nyoma annak, hogy részt is vett rajta. Magánélete — egyben a kor jellemző problémája — is szóba került: „Elmondta, hogy az új telekrendelet érteiméhen kénytelen volt siófoki (nemrég vásárolt) nyaralóját szétiratni felesége és két unokaöccse között."10 4 Az 1970-es évek elején tehát sajátos kettősséget tapasztalhatunk: a volt politikai fogoly lépéseit továbbra is ellenőrzik, de közben gyarapodásának, ügyeskedésének is tanúi lehetünk. „Szilárd" utolsó, N.-re vonatkozó jelentése 1975. április 9-én datálódott: találkozásukkor már nem politizáltak. 0 szóbahozta a pártkongresszust, de a 74 éves N. azt mondta, már nem vár fordulatot. (Nem tudjuk, hogy ezt követően — korára való tekintettel — megszüntették-e az idős orvos figyeltetését, vagy arról van szó, hogy a fürkészés további iratainak még nem bukkantunk nyomára.) * * * Az előbbi — foghíjas — példák is illusztrálják, milyen hatással volt a megfigyeltek mindennapi életére az ügynökök tevékenysége. A kölcsönös gyanakvás sokszor vezette félre őket: félelmeiket gyakorta az ügynökkel osztották meg, és néha annak fordítottak hátat, aki nem jelentett. Az is megesett, hogy a kompromittáló információkat nélkülöző ügynöki jelentésekhez képest a titkosszolgálati buzgalom túldimenzionálta — többnyire kriminalizálta — a bennük foglaltakat. De az is láthattuk, hogy bár N. I. többszörösen tanúbizonyságát adta a fennálló rendszerrel szembeni averziójának, biztos egzisztenciája évtizedeken át megmaradt. Miközben az orvos az ún. politikailag névtelen közemberek sokaságába tartozott, azok közé a privilegizált kevesek közé is besorolható, akik megháromszorozott stigmát hordoztak magukkal a szocialista rendszer évtizedeiben: a Rákosi-korszakban mint „horthysta tiszt" és magyar közösségi tag, a Kádár-korszakban pedig mint 56-os elítélt. N. I. sorsa jól példázza a kor sajátosságait, mert annak ellenére, hogy fentiek miatt harminc éven át tartották megfigyelés alatt, és esetében bármifajta előrelépés, vezetői poszt eleve ki volt zárva, hivatását gyakorolhatta, és magánpraxisa is megmaradt. Az ötvenes években a megfigyeltek — és talán a megfigyelők egy része is — egy ideiglenesnek tekintett helyzetet próbáltak meg különböző módszerekkel túlélni. Terveket szőttek, pótcselekvéssel kötötték le magukat abban a hitben, hogy legalább halvány esélye van a belátható időn belüli változásnak, s nem hiábavaló „dum spiro, spero" készülődésük. Ugyanakkor hihetetlen, milyen nyíltan, óvatlanul mondták el véleményüket. Vélhetően azért, mert az egymásban lelket tartani próbáló összejárásuk nem volt több magántársasági disputánál, s „szervezkedésnek" is alig nevezhető. Talán épp ebből eredően nem működött bennük — az evidensnek gondolt — félelemérzet: mintha a legsötétebb időszakban sem érzékelték volna a tényleges veszélyt. Legalább ennyi-104 Szilárd 1. 129. Tolna megyei Rendőr-főkapitányság III/III Osztálya Szekszárd. Szilárd 1972. március 14-ei jelentése N. I.-ról 1972. március 15.
