Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Hermann Róbert: A Drávától a Lajtáig. Tanulmányok az 1848. nyári és őszi dunántúli hadi események történetéhez (Ism.: Solymosi József) VI/1555

1556 TÖRTÉNETI IRODALOM esetleges kisebb betöréseit, amíg nem került sor a horvát haderő szeptemberi támadására. Ezt azonban akkor sem tartóztathatta volna fel, ha kényszerűségből nem csökken a csapatok létszáma, hiszen a kétszeres számbeli fölényben lévő ellenséges haderő egy vagy több ponton meginduló támadása kivédhetetlen volt. A Drávától Schwechatig. Az 1848. őszi hadi események a Dunántúlon és a Felvidéken című fejezetben Hermann először röviden ismerteti a magyar-horvát viszony történetét, annak 1848. tavaszi-nyári fejleményeit, majd a két fél augusztusi katonai előkészületeit tárgyalja. A magyar kormányhoz hasonlóan ugyanis 1848 tavaszától Jellacic is csapatösszevonásokat hajtott végre a Dráva túloldalán és augusztusra már elszánta magát a Magyarország elleni támadásra. A fejezet bemutatja a bán rendelkezésére álló horvát haderőt, amely főként a Katonai Határőrvidéken állomásozó, annak területi szervezeti egységeit is adó határőr gyalogezredekre épült. Jellacic lovassággal szinte nem is rendelkezett, csak az általa felállított báni huszárezreddel, melyet a magyar népnyelv később Jézus, Máriaí-huszároknak csúfolt. Ezért hadereje gyarapítása céljából a bécsi hadügyminisztériumtól magyarországi lovasezredek hozzá vezénylését, valamint a közeli illíriai és belső-ausztriai főhadparancsnokságtól tüzérségi és gyalogsági lőszer és felszerelés küldését kérte. A bán szeptember 11-én meginduló támadását követően, több cs. kir. lovasezred részbeni vagy teljes létszámú csatlakozása után, a horvát sereg majd 50.000-es létszáma tovább növekedett. Ezután a szerző a horvát sereg dunántúli hadjáratát, majd a pákozdi csata és a Karl Roth vezérőrnagy által vezetett tartalék hadosztály ozorai elfogásának részleteit ismerteti. Hermann itt Kossuth két alföldi toborzó útja kapcsán aláhúzza, hogy a korábbi szakirodalom állításaival szemben Kossuth szerepe korántsem volt egyenlő Batthyányéval a horvát támadás visszaverésében. A két toborzóút eredményeinek nem a horvát sereg megállításában, hanem Kossuth későbbi, a fegyveres önvédelmi harcot vállaló vezetői szerepének megalapozásában volt jelentőségük. A fejezet végén a szerző röviden összefoglalja az ősz további eseményeit: az eszéki vár magyar kormány számára történő biztosítása, a Délnyugat-Dunántúl felszabadítása, a Muraköz Perczel csapatai általi visszafoglalása, az észak-magyarországi szlovák betörés, Komárom és Lipótvár várának a magyar fél számára történő biztosítása, valamint az alsó-ausztriai magyar támadás rövid ismertetése és Simunich sikertelen támadásának elhárítása. Hermann mind magyar, mind horvát (császári) szemszögből ismerteti a hadjárat eredményeit és leszögezi, hogy a Batthyány Lajos miniszterelnök, és az általa létrehozott hadügyi adminisztráció által újonnan szervezett magyar hadsereg az 1848. őszi hadjáratban kiváló teljesítményt nyújtott. Sikerült kiűzniük az országból az ellenséget és az október 30-i schwechati csatában sem szenvedtek megsemmisítő vereséget. A kötet további öt fejezete ennek a hadjáratnak, a magyar seregek 1848. őszi helytállásának részleteit mutatja be a korábban megjelent, illetve a szerző által feltárt források segítségével, a lehető legnagyobb részletességgel. A Pákozdi kérdőjelek című fejezetben Hermann Róbert igyekszik megválaszolni a csatát illetően néhány, a korábbi irodalomban nem teljesen tisztázott vagy tévesen bemutatott részletet (a sukorói haditanács résztvevői és eseményei, a szemben álló felek létszámviszonyai, a fegyverszünet kérdése, vagy a zalai nemzetőr zászlóalj tevékenysége). A fejezet végén a szerző nyolc iratot közöl, segítségül a pákozdi csata történetének tanulmányozásához. A következő három fejezetben (Egy népfelkelés anatómiája. Nagykanizsa felszabadítása 1848. október 3-án; A Todorovic-hadoszlop átvonulása Moson, Sopron és Vas megyén 1848 októberében; Perczel Mór fegyverszüneti tárgyalásai 1848. október végén) Hermann 1848 októberének olyan kevésbé ismert epizódjait mutatja be, melyek fontos adalékul szolgálnak az 1848. őszi dunántúli hadjárat széles körben ismert történetéhez. Az év nyarán még a magyar csapatok drávai védvonalának központjául szolgáló Nagykanizsa városa, Jellacic csapatainak drávai átkelése után néhány nappal, már szeptember 15-én horvát kézre került. A város, mint a horvát utánpótlási vonal egyik kulcsa október 3-án került ismét magyar fennhatóság alá, amikor Vidos József Vas megyei nemzetőrparancsnok dunántúli nemzetőrökből álló serege, a helyi lakosság hathatós támogatásával visszafoglalta. Október közepén ugyanakkor Zala megyébe érkezett Perczel Mór ezredes hadosztálya is, amely az eddigi eredményeket továbbfejlesztve, a megye Murán inneni területei után visszafoglalta a Muraközt is. Emellett tárgyalásokba bocsátkozott a stájerországi cs. kir. csapatok parancsnokával, a magyar határt így Ausztria felől is biztosítva. Ahogy a szerző megállapítja, hadmozdulataival „Perczel másfél hónapon át tartotta teljes bizonytalanságban ellenfeleit szándéka felől. Ezzel pedig a lehető legtöbbet érte el, amit ezen a mellékhadszíntéren a rendelkezésére álló erőkkel elérhetett." Sikeréhez persze az is szükséges volt, hogy Todorovic horvát vezérőrnagy 14.000 népfelkelőből álló seregét — melyet Jellacic Horvátországba indított vissza a nyugati magyar határszél mentén — az üldözésére küldött magyar csapatok október közepére Ausztriába szorították. A kö-