Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - J. Nagy László: Az algériai háború és a IV. köztársaság bukása. De Gaulle visszatérése a hatalomba VI/1499
AZ ALGÉRIAI HÁBORÚ ÉS A IV. KÖZTÁRSASÁG BUKÁSA 1503 megvitassák a francia kommunisták politikáját.1 5 A szovjetek Algéria-politikájának radikális változásáról tehát Szakiét bombázása után sem beszélhetünk még. Egy határozottabb véleménynyilvánítást azonban már Moszkva sem kerülhetett el. Andrej Gromiko, szovjet külügyminiszter március l-jén levelet küldött francia kollégájának, amelyben felvetette egy csúcskonferencia lehetőségét. A levélben, amelyet Vinogradov nyújtott át Christian Pineau-nak, az 1956. májusi szovjet-francia nyilatkozatra16 utalva azt írta, hogy már egyre kevesebb esélyt lát az algériai probléma rendezésére a francia-algériai kapcsolatok keretén belül. Vagyis a háború egyre inkább a nemzetközi közösség ügyévé válik. Bár mind Moszkva, mind Washington érdeke az volt, hogy az algériai probléma francia belügy maradjon. S ez meg is valósult. A korabeli gyarmati világ nagyobb konfliktusai közül az algériait — elhúzódása ellenére is — sikerült „lokalizálni". S azt sem tartjuk kizártnak, hogy valójában az FLN sem akarta az internacionalizálás elmélyítését, csupán az ügy „lebegtetését", hiszen egyik blokk mellett sem kötelezte el magát, viszont mindegyiknek a szimpátiáját el akarta nyerni. Az FLN üdvözölte a szovjetek március l-jén közzétett véleményét, amelyet olyan fontosnak tartott, mint a szuezi háború idején Bulganyin miniszterelnök Izraelt, Angliát és Franciaországot megfenyegető levelét. S azt is bevallotta, hogy eddig tulajdonképpen a nyugati blokkot részesítette előnyben a keletivel szemben. „Most már azonban Amerika kertelése elfordítja az algériai nép figyelmét a Nyugattól más horizontok felé."17 Miután a francia kormány elutasította a jószolgálati küldöttek javaslatát, maga az amerikai elnök, Eisenhower lépett közbe, tekintélyét vetette latba, hogy a javaslat elfogadására bírja Párizst. Személyes levélben fordult Gaillard kormányfőhöz. Az első változatban a nehéz helyzetére való tekintettel megértést kért Tunézia iránt s azt próbálta megértetni a francia kormánnyal, hogy „az algériai és a tunéziai nép, amelyet érzelmi szálak fűznek egymáshoz, autonómiára és önrendelkezésre vágyik." A britek ezt a megfogalmazást egyenesen katasztrófának tartották, s az önrendelkezésre történő utalás helyébe „az algériai muzulmán nacionalisták aspirációjával való tunéziai szimpatizálás került."18 Április 11-én Murphy átadta Gaillard-nak az amerikai elnök levelét, amelynek létéről a sajtóban már találgatások jelentek meg. A jószolgálati küldöttek javaslatát az Eisenhower-levél kíséretében április 13-án tárgyalta a 15 E. O. Obicshina: A szovjet vezetés és az algériai háború az Orosz Föderáció Külügyminisztériuma archívumának anyaga alapján. Novaja i novesenyija isztoria, 2000. 1. sz. 25. (oroszul) A szovjet politika hozzáállását jelzi az is, hogy az algériai ügy egészen 1958 nyaráig a külügyminisztérium Európa-osztályához tartozott. Ekkor került át az Afrika-osztályra. 16 Ebben Moszkva „reményét fejezte ki, hogy Franciaország liberális szellemű megoldást talál az algériai problémára". L'Humanité, le 20 mai 1956. 17 Les prises de position de l'URSS. El Moudjahid, 20. sz. (1958. március 15.) 18 Irwin M. Wall: i.m. 197-199. A briteknek különös érdeke is fűződött a küldetés sikeréhez. Ekkor folytak ugyanis a tárgyalásai a frissen alakult Közös Piaccal egy szabadkereskedelmi övezet kialakításáról. Végül is nem jártak eredménnyel, s ezért alakították meg 1960. január elején az Európai Szabadkereskedelmi Társulást.