Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Simon Attila: Adalékok Pozsony történetéhez. Pozsony kérdése az 1938-as magyar-csehszlovák határvita során VI/1455
POZSONY ÉS AZ 1938-AS MAGYAR-CSEHSZLOVÁK HATÁRVITA 1463 származó gondolat árulkodik: „Pozsony minden további keleti célunk (Szlovákia, Kárpátalja) tervünk szempontjából kulcsfontosságú. Ha feláldoznánk Magyarország részére, az akadályt jelentene számunkra, hogy megfelelő módon és hosszan tartó jelleggel befolyást gyakoroljunk a szlovákokra. ".2 8 Egy ilyen volumenű döntés ellentételezést feltételezett, s a formálódó német-szlovák partnerségi viszonyhoz természetesen Szlovákiának is hozzá kellett járulnia, mégpedig többek között azzal, hogy más nemzeti kisebbségek jogállásán messze túlmutató jogokkal ruházta fel a szlovákiai németséget, amiről október 8-án született egyezség Franz Karmasin és Ferdinánd Durcansky, az autonóm szlovák kormány igazságügy-minisztere között. A megegyezés kivételes jogállást biztosított a szlovákiai német népcsoportnak, a szlovák kormány biztosította számukra a nemzetiszocialista világnézet szabadságát, megengedte, hogy a szeptember közepén betiltott KdP Német Párt (Deutsche patrei - DP) néven újraalakuljon, a német kisebbség ügyeinek intézésére pedig október 10-én egy államtitkárságot hozott létre, amelynek élére Karmasint nevezték ki.29 Az október 9-én kezdődő komáromi tárgyalásokon, ahol a cseh-szlovák küldöttséggel végig ott tartózkodott Karmasin is, a magyar fél az 1910-es népszámlálás alapján kijelölt etnikai határok elvét jelölte meg a tárgyalások alapjául. A minisztertanács előző napi ülésén külügyminiszter előterjesztése alapján azonban úgy döntött, hogy ezen felül Pozsonyt3 0 is igényelni fogja.3 1 Ám a külügyminiszteri előterjesztésből az is kiérződött, hogy Pozsony megszerzéséhez maguk sem fűztek túlzott reményeket, hiszen már ekkor felmerült, hogy ha a helyzet úgy kívánja, akkor a volt koronázó városnak esetleg szabad kikötői státuszt fognak követelni. Magán a komáromi tárgyalásokon azonban Pozsony kérdése kevés figyelmet kapott, s miután a szlovák delegációt vezető Jozef Tiso kormányfő egyértelműen kijelentette, hogy a szlovák főváros birtoklása egzisztenciális érdeke Szlovákiának, a magyar fél jegelte az ügyet. Feltehetően egyrészt azért, mivel ettől a kérdésétől alapvetően nagyobb jelentőségű nézetkülönbségek is mutatkoztak a két küldöttség között, másrészt mert ekkor mái-Budapestnek is lehettek valamiféle információi a német szándékokról. A komáromi tárgyalások megkezdésével a pozsonyiak, főleg a pozsonyi magyarok között is elsőszámú témává vált az, vajon sikerül-e Pozsonyt illetően is megegyezni. Mivel a sajtó csupán minimálás tájékoztatást adott a tárgyalásokról, információikat leginkább az EMP Komáromba naponta leutazó tisztségviselőitől szerezték.3 2 Az azonban hamar kiderült mindenki számára, hogy Pozsonyt illetővetkeztében Pozsonynak újra német kézbe kellene visszakerülnie. Ha a város a megcsonkított Csehszlovákiában maradna, vagy az önálló Szlovákiához kerülne, az elkorcsosodásához vezetne. Ha viszont Magyarországhoz kerülne, jelentéktelen provinciális várossá degradálódna..." „Tretia rísa" i. m. 61. sz. dokumentum, 156. 28 Woermann október 6-ra datált feljegyzését idézi Schuaiv, M.: Bratislava v nemeckych i. m. 29. 29 „Tretia rísa" i. m. 37. sz. dokumentum, 93. 30 Pozsonyban ugyanis 1910-ben a magyarság csupán a lakosság 40,5%-át tette ki, a mellyel csak a második legnépesebb etnikum volt a németek mögött. Igaz, a maguk 41,9%-val ők sem alkottak abszolút többséget. . Tisliar, P: Etnická a konfesionálna, i. m. 60. 31 MOL, K-27, Minisztertanácsi jegyzőkönyvek, 1938. október 8. 32 A Pozsonyból Komáromba vezető útjáról, illetve ezeknek a napoknak a hangulatáról számol be A huszadik esztendő című naplójegyzeteiben Esterházy Lujza. A töredékes formában kiadott írás
