Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Tefner Zoltán: Ugron István és a német külpolitika 1918 áprilisában-májusában VI/1417
UGRÓN ISTVÁN ÉS A NÉMET KÜLPOLITIKA 1918 TAVASZÁN 1431 A korabeli diplomáciai elmélet és gyakorlat — s tegyük hozzá: a mai is — a forrást a külügyminiszterben látta. A „vezető államférfi" és a diplomata között akkor is húzódott egy nem túl mély szakadék. Az utóbbinak a korabeli diplomáciai iskolák nem szántak olyan szerepet, hogy felelős döntést hozzon. Csupán annyit engedélyeztek számára, hogy eszközöket adjon kormánya kezébe ahhoz, hogy meglegyen a szükséges rálátásuk a helyzetre, olyan információkat engedjen tovább kapuőri funkciójának gyakorlásával, amelyek alapján aztán a külügyminiszter meghatározza a diplomata magatartását.14 A diplomatának már az eszközök megadásánál jelentős játéklehetőségei voltak és vannak. A diplomácia technikáját tárgyaló szakirodalom úgy írja le ezt a jelenséget, mint amikor a nagykövet „szuggerálja" a központot, azáltal, hogy valamiféle késztetést, vagy hivatást érez arra, hogy esetleges eltérő nézeteivel érvényre jusson a legfelső államvezetéssel szemben.4 5 A diplomáciatörténet sok olyan esetet ismer, amelyek arra intenek, hogy egy túlságosan önálló utakra lépő diplomata káros lehet a mindenkori államérdekekre. Voltak idők, amikor erős irányító személyiségek tartották kezükben a diplomácia irányítását, akik drasztikusan elvágták az önállósodáshoz vezető fonalakat. Ilyennek számított Bismarck, aki úgy vélekedett, hogy a nagyköveteknek, ugyanúgy, mint az altiszteknek, tudniuk kell menet közben „bekanyarodniuk".4 6 Ugrón és Burián között nem állhatott fenn ez a viszony, már csak az ismert körülmények miatt, a közöttük fennálló barátság okán sem. Azonkívül a rendtartás szerint rá is csak annyit bíztak ezekben a nehéz hónapokban, mint bármelyik más kollégájára szerte a világban, azzal a különbséggel, hogy a lengyelkérdés meghatározó szerephez jutott a világháború alatt. Ugronnak sem jutott se több, se kevesebb, mint hogy tanácsadó és egyúttal az állami akarat végrehajtó eszköze legyen.4 7 Körülményei azonban jelentősen eltértek a többi diplomáciai poszt viszonyaitól. 1918. április 14-én lemondott Ottokar von Czernin, a monarchia külügyminisztere, s átadta helyét Burián Istvánnak, aki 1915/16 folyamán már volt közös külügyminiszter, s kegyvesztettként kellett távoznia.48 Czernin ugyancsak kegyvesztett lett, s távozása a szövetséges Németország politikai viszonyaira is közvetett hatással volt, annyiban, hogy a különbékére hajlamos Kühlmann külügyi államtitkár legfontosabb bécsi partnerét veszítette el. Eközben Németországban a háborús Ludendorff-pártiak kerekedtek felül, s Kühlmann júniusban ugyancsak távozni kényszerült.49 Igaz, hogy Burián legalább annyira törekedett a különbéké-44 Otto Gunther von Wesendonk-. Diplomatie. Eine Einführung in ihr Wesen und ihre Methoden. Heim-Verlag Adolf Dreßler, Radolfzell am Bodensee, 1933. 35. 45 Heirich Wildner: Die Technik der Diplomatie. L'Art de négocier. Springer Verlag, Wien, 1959. 116. 46 Uo. 117. 4 ' Uo. 36. „Dem verantwortlichen Minister gegenüber nimmt der Diplomat also die Stellung eines Beraters und zugleich die eines ausführenden Instrumentes des Staatswillens ein." 48 Diószegi István: A ballplatzi palota utolsó gazdája. In: Uő: Hazánk és Európa. Magvető Kiadó, Budapest, 1970. 230. 49 Kühlmann 1918 júniusában a Reichstag előtt kijelentette, hogy a háború kizárólag katonai eszközök alkalmazásával nem megnyerhető. Ennek eredményeként a német katonai felső vezetés lemondásra kényszerítette. In: http://hu.wikipedia.org/wiki/Richard_von_K%C3%BChlmann (Letöltés: 2011. 09. 21)
