Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Tefner Zoltán: Ugron István és a német külpolitika 1918 áprilisában-májusában VI/1417
1426 TEFNER ZOLTÁN A főkonzul is csak egy bürokrata A bürokrácia társadalomtudományos fogalmának megítélésénél két ellentétes véglet ismeretes. A szatirikus történetek kedvelői ismerik a híres Parkinson-elméletet, amely szerint egy munka addig tart, amíg a munkát végző bürokrata nem tölti ki egészen az elvégzéséhez szükséges munkaidőt. Parkinson szerint ezért van az, hogy a bürokratikus szervezetek expanzívak, növekedésre hajlamosak. A hivatalnokok mindig üjabb és újabb feladatokat vállalnak magukra, nem azért, mert ezek a feladatok valóban vannak, hanem hogy bizonyíthassák buzgalmukat mások, főként a főnökeik előtt. Feladatokat gyártanak ott, ahol nincs is semmi teendő.24 Van a másik végletes teória, amely azt hirdeti, hogy a bürokrácia a világon lévő dolgok egyik legtökéletesebbike, maga a rend, a precizitás, a hatékony irányítás, amely a harmonikus társadalmi együttélés szükséges feltétele. Ha nem lenne, ki kellene találni. A különféle társadalomtudományi iskolák a fogalmat különféleképpen értelmezik, de egyik elmélet sem tagadja azt, amit a szó eredeti, 18. századi értelme takar: a „biiró", amely irodát, vagy íróasztaltjelent, s a ,,-krácia" utótag, amely az uralomra, a hatékony irányítás valós feltételére utal. Uralom nélkül nem lehet birodalmakat irányítani, s ahhoz, hogy az uralmat át lehessen vinni a gyakorlatba, szervezeteket kellett létrehozni. Az Osztrák-Magyar Monarchiában ez a szervezet a bécsi Ballhausplatz volt, s az egész terebélyes külképviseleti rendszere. Ezt úgy is fel lehet fogni, hogy erőszakszervezet, amely képzett hivatalnokai révén bizonyos államokat esetleg arra is kényszeríthet, amit egyébként nem akarnak megtenni. Áttekintve az osztrák-magyar külügyi hivatali szervezet 51 éves történetét, mindkét fenti végletre találunk bőségesen példát. Mint Európa minden korabeli hivatali rendszere, ez is,a szigorú hierarchia modelljén nyugodott, ahol a legszélesebb döntési jogkörrel rendelkező pozíció volt legfelül,25 jelen esetben a közös külügyminiszteré, akinek azonban döntési kompetenciáját erősen korlátozta az a sajátosan ausztriai jelenség, amit „Restabsolutismusnak", azaz „maradvány-abszolutizmusnak" nevezünk. A furcsa fogalom több mindent takar, ilyen a császár hitbizományszerű joga a katonai és a külpolitikai döntések meghozatalára. Ez a jog az 1867-es kiegyezés után is megmaradt, s a 18. század viszonyaira emlékeztetett. A 18. és a 19. század fordulójára — a felvilágosodás hatására — az európai államokban megszületett az uralkodó és az állam közötti viszony új értelmezése. A változás lényege abban állt, hogy az abszolutizmus államfelfogásával szemben az államot többé már nem a fejedelem testesítette meg; a hatalom gyakorlását, amely korábban azonos volt az uralkodó személyével, egy úgynevezett „absztrakt állam" vette át.2 6 Az uralkodó államfővé vált. Az állam többé már nem azon munkálkodott, hogy erősítse az uralkodóház hatalmát, hanem hogy gondoskodjék a társadalom szükségleteiről, jólétet és gazdagságot teremtsen a 24 C. Northcote Parkinson:-. Parkinson's Law. Boston, Mass.: Houghton Mifïlin, 1957. In: Giddens, Anthony. Szociológia. Osiris Kiadó, Bp. 2003. 288. 25 Max Weber: Gazdaság és társadalom 2/1. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. 1982. 26 Somogyi Éva: Modern bürokrácia a közös külügyminisztériumban. In: Századok, 2008. 1. szám. 7.
