Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Vitári Zsolt: Európai összefogás a bolsevizmus ellen. A Hitlerjugend külföldi kapcsolatai a világháború idején VI/1359
1388 VITÁRI ZSOLT Axmann újabb, 1942. március végi velencei útja során már a végső részleteket kívánta tisztázni Vidussoni olasz ifjúsági vezetővel, a fasiszta párt főtitkárával az április végére tervezett ElSZ-alapítóüléssel kapcsolatban. Végül eldőlt, hogy olasz részről Ricci olasz korporációs miniszter lesz a tiszteletbeli elnök.100 Schirach a külügyminisztériummal tovább dacolva politikusok meghívását is kilátásba helyezte, mi több néhány meghívást (Tiso, Tuka, Antonescu, olasz és japán követ) már el is küldött. Mindez azt mutatta, hogy politikai jelnetőséget is tulajdonított a rendezvénynek. A külügyminisztérium a saját mundér tekintélyét féltve ugyanis semmiképpen sem akarta, hogy a rendezvény túlmutasson egy szimpla ifjúsági találkozón.10 1 Schirach emellett — kivételesen a német diplomácia egyetértésével — meg akarta hívni az európai szellemi élet néhány vezető egyéniségét is: így többek között Norvégiából Knut Hamsunt, Svédországból Sven Hedint, Magyarországról Kodály Zoltánt, Dohnányi Ernőt és Nyírő Józsefet.102 A külügyminisztérium lépett közbe annak érdekében is, hogy az eredetileg nyolcnaposra tervezett programot a háborús idők miatt 4-5 naposra rövidítsék le. E lépés jogosságát támasztotta alá, hogy az olykor több mint ezer fős fogadások a külügy szerint némely résztvevőnél a kellemetlenség érzését keltették.10 3 Összességében a külügy mind az előkészítés, mind pedig a lebonyolítás terén nagy hiányosságokat látott, és nem tartotta szerencsének, hogy a német szervek nem képesek arra, hogy kifelé egységes álláspontot mutassanak. Különösen fontos volt az a tanulság, hogy a Birodalmi Ifjúságvezetőség külfölddel kapcsolatos tevékenységét összhangba kell hozni a birodalom külpolitikájával. Felhívták a figyelmet arra, hogy a Birodalmi Ifjúságvezetőség más ifjúságokkal fenntartott kapcsolata nem irányulhat arra, hogy azokat nemzetiszocialista szellemiséggel hassák át, és ezen a módon egy testileg felkészült, erős nemzeti tudattal rendelkező ifjúság jöjjön létre, amely később erős tényezőként szállhat szembe a német érdekekkel. Sokkal inkább arra kellett irányulnia a Birodalmi Ifjúságvezetőség tevékenységének, hogy kapcsolatot ápoljon ezekkel az országokkal, s megakadályozza, hogy a germán ifjúsági szervezetek a cserkészséghez kötődjenek.104 kénytelen volt segédkezni a szövetség előkészítésében. Mindez viszont azt jelezte, hogy a külügyminisztérium miután nem tudta megakadályozni a HJ terveinek megvalósítását, azt tevékeny részvételével akarta kontroll alatt tartani. Luther an Mackensen, 17. Februar 1942 - PAAA, 27634, 369-370. 100 Aktennotiz über die Gründung des Europäischen Jugendverbandes für den Herrn Reichsaußenminister - PAAA, R 27650, 159-168.; Unterstaatssekretär Luther, 31. März 1942 - PAAA, R 27632, 38-39.; Luther für den Gesandten v. Rintelen, 11. August 1942 - PAAA, R 27651, 95-97. 101 Aktennotiz über die Gründung des Europäischen Jugendverbandes für den Herrn Reichsaußenminister - PAAA, R 27650, 159-168.; Luther für den Gesandten v. Rintelen, 11. August 1942 - PAAA, R 27651, 95-97.; Vortragsnotiz für den Reichsaußenminsiter, Geheim, 8. Oktober 1942 -PAAA, R 27650, 217.; Schaar, i. m. 324-325.; Buddrus, Totale Erziehung, i. m. 790-791. 102 Flandriából Felix Timmermannst, Dániából Sven Fleurant, Finnországból Bertel Grienberget, Romániából Lidiu Repreanut és John Pillatot, Bulgáriából Todor Drajanovot, Horvátországból Ivan Mestrovicot, Szlovákiából Tido Gaspart, Spanyolországból Conde de Foxát és Cruan Antonio Zunzunegi Loredót. Uo., 159-168. 103 Uo., 159-168.; Vortragsnotiz für den Reichsaußenminsiter, Geheim, 8. Oktober 1942 -PAAA, R 27650, 217. 104 Uo., 159-168.