Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - I «fogli di udienza» del cardinale Eugenio Pacelli Segretario di Stato I (1930) (Ism.: Tóth Krisztina) V/1320

TÖRTÉNETI IRODALOM 1321 nem csak a későbbi XII. Pius pápa munkamódszerére és az egyes kérdésekben elfoglalt álláspontjára, hanem XI. Pius egyházpolitikájának egyes csomópontjaira is. A kötet szerkezetét tekintve Tarcisio Bertone jelenlegi bíboros államtitkár ajánlásával kezdődik, majd Sergio Pagano bevezetőjével és két tanulmánnyal folytatódik, melyek szerzői a kötet szerkesztői. Ezt követi maga a feljegyzések corpusa bőséges jegyzetapparátussal, ezeknek a levéltári adatait összefoglaló táblázat, valamint a könyvben említett jelentős személyiségek rövid biogrammjait tartalmazó prosopographia. Emellett megtalálható benne a rövidítések feloldása, a felhasznált bibliográfia, a levéltári források jegyzéke, a nevek, helyek és intézmények mutatója, periodikumok és napilapok jegyzéke — melyek mind megkönnyítik a kötetben való tájékozódást, illetve lehetőséget adnak a témában való további elmélyedésre —, valamint a sorozat addig — a nyomtatásig, 2010 júliusáig — megjelent köteteinek listája. A szöveget nagyméretű fekete-fehér reprodukciók illusztrálják, amelyek elválasztják egymástól a bevezető tanulmányokat és a forráskiadás részt. Szép számmal találunk benne áttekintő, összefoglaló táblázatokat is. Recenziómban egypár általános észrevétel után az előbb felvázolt szerkezeti felosztást kívánom követni. A könyvről összességében elmondható, hogy jól felépített, szerzői gondosan ügyeltek arra, hogy a legapróbb részletekbe menően alátámasszák megfigyeléseiket és állításaikat: mind a tanulmányokat, mind pedig a forráskiadást a vonatkozó szakirodalom, periodikák és levéltári fondok alapos ismerete jellemzi, s ezen utóbbiak használata van túlsúlyban. Habár igyekeztek sok nézőpontból bemutatni a történeti eseményeket, túlnyomóan mégis a szentszéki és római levéltárak anyagára támaszkodtak. Ez egyrészt érthető, hiszen nagyrészt ezek álltak a szerzők számára elérhető távolságban, s egy ennél szélesebb körű áttekintés bizonyára meghaladta volna a kötet és az amúgy is tekintélyes jegyzetapparátus terjedelmi kereteit, viszont megjegyzendő, hogy némely helyen talán célszerű lett volna a nem római világi levéltárak anyagának fokozottabb bevonása is a vizsgálódásba. Különösen sok idézetet találunk a kötetben, a főszövegben, illetve a jegyzetekben a kortársak levelezéseiből és visszaemlékezéseiből, általában — tudományos szövegre jellemző módon — fordítás nélkül, mindig azon a nyelven, amelyen íródtak; legtöbbször olaszul, franciául, vagy latinul, de néhol német, angol, illetve spanyol forrásrészleteket is olvashatunk. Bár ez alól némely esetben kivételt tesznek a szerzők, melyet kissé következetlennek érzek. Pascalina Lehnert német nyelven írt visszaemlékezésének több részletét például a főszövegben olaszra fordítva hozzák, míg a német változat csak a lábjegyzetben szerepel. A könyvben a bevezetés, illetve a tanulmányok tematikája egymásra épülő, az általánostól a konkrétumok felé haladó. Szerkezetük logikus, könnyen áttekinthető. A bevezető tanulmány Sergio Pagano munkája. Ebben általános áttekintést ad a kötet tárgyát képező forráscsoportról, sorra veszi az audienciák fajtáit, helyszínét, tematikáját, gyakoriságát, körvonalazza a forráskiadás során alkalmazott munkamódszert, s kitér a források történeti értékének kérdésére is. Már az elején leszögezi, hogy az általuk tárgyalt forrástípus nem volt minden előzmények nélküli: a pápai audienciákról már Pacelli államtitkár elődei is készítettek feljegyzéseket, de ezek alkalomszerűek, néha pusztán a kihallgatásra vitt dokumentum szélére írt jegyzetek voltak. Ezzel szemben Pacelli rendszeresen, folyamatosan, különös gonddal vezette ezeket az íveket. Az elsőt a pápai audienciákról 1930. február 12-én, a privát audienciákról február 15-én vetette papírra. Privát audiencia alatt a bíboros államtitkárnak a diplomáciai testület tagjainak, a Szentszékhez akkreditált követeknek, ritkábban bíborosoknak, prelátusoknak, vagy magánembereknek adott kihallgatásait értjük, egy adott napon az előbb felsoroltak közül általában több személy meghallgatását jelentette. Az ezeken elhangzottakat később a pápával is ismertette, kikérte véleményét egyes kérdésekben. A pápai és privát audienciák mellé társították a szerzők a kiadásban a harmadik forráscsoportot, a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációja bíborosi üléseire készült feljegyzéseket, melyek bár nem az audienciákról készültek, mégis sok szállal kötődnek hozzájuk, hiszen számos olyan fontos kérdést, amelyről az előbbieken szó esett, ezeken az üléseken tárgyaltak, s sok kérdésekben közelebb vihetnek Pacelli gondolkodásmódjának megismeréséhez. A kötetben összesen 3 ilyen szerepel. Feltehetően elenyésző számuk miatt Sergio Pagano ezen utóbbi feljegyzések ismertetésének — a pápai és privát audienciákkal szemben — nem szentelt külön alfejezetet. Tanulmánya végén egy nagyon érdekes kérdést feszeget: mennyiben használhatók történeti forrásként ezek a dokumentumok? Ennek megválaszolásához — többek között — egypár közérdeklődésre számot tartó példát említ, amelyekről meglepő módon nincs szó Pacelli jegyzeteiben, illetve amelyre nem találunk bennük direkt reflektálást. Például az 1937. március 14-ei Mit brennender