Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Ballabás Dániel: Főnemesi rangemelések Magyarországon a dualizmus korában V/1215
FŐNEMESI RANGEMELÉSEK MAGYARORSZÁGON A DUALIZMUS KORÁBAN 1233 Míg a főrendiház reformja előtt — legalábbis elviekben7 6 — minden közjogilag rendezett helyzetű főnemesi nemzetség képviseltethette magát az országgyűlés második kamarájában, addig 1885 után a főnemesi cím és a főrendiházi tagság végleg elvált egymástól. Az 1885. évi VII. törvénycikk nemcsak vagyoni képesítést írt elő az örökös jogú tagok számára, hanem kimondta azt is, hogy a későbbiekben főnemesi címet szerző személyek, illetve leszármazottaik csak abban az esetben lehetnek a főrendiház tagjai, ha ezzel az uralkodó — a minisztertanács javaslatára — kifejezetten megadományozza őket. A nem születésüknél fogva magyar állampolgárokat, szintén a minisztertanács ajánlatára, csak az országgyűlés ruházhatta fel ezzel a joggal.7 7 Az ilyen módon tagsági jogot szerzett egyéneket minden országgyűlés utolsó ülésszakában törvénybe kellett iktatni.7 8 A reform utáni időszakra eső 231 főnemesi rangemeléssel 49 személy (21%) kapott örökös jogú főrendiházi tagságot is.7 9 Ezek eloszlása azonban sem időben, sem a rangemelésekhez viszonyítva nem volt egyenletes: év Főrendiházi tagsági jog adományozása Rangemelés év darub kumulált darab kumulált százalék kumulált darab kumulált százalék 1885 6 6 12,24 6 2,59 1886 2 8 16,32 8 3,46 1895 12 20 40,81 35 15,15 1896 5 25 51,02 43 18,61 1897 3 28 57,14 49 21,21 1899 2 30 61,22 51 22,07 1902 3 33 67,34 61 26,4 1904 2 35 71,42 76 32,9 1905 1 36 73,46 91 39,39 76 A reform előtti főrendiház igazoló bizottságainak jegyzőkönyveiben számos alkalommal előkerül az a probléma, hogy vajon az erdélyi mágnások jogosultak-e a megjelenésre vagy sem? A pro és kontra érveket jól összefoglalja: Főrendiházi Irományok 1884. I. 234. (báró Szentkereszthy Béla kérvénye apropóján). A kérdés végül a főrendiházi reform során dőlt el véglegesen, amikor az 1885: VII.tc. 2,§ b) pontja világosan kimondta, hogy jogosultak a megjelenésre „az erdélyi nagyfejedelemségben annak Magyarországgal történt egyesítése előtt a magyar királyok által grófi vagy bárói czimet nyer családok" tagjai is. Emellett — mint már említettük — 1840-ben 17 honosított személytől kifejezetten megtagadták a tagsági jogot. '7 1885:VII.tc. 2.§ c). Erre mindössze négy személy esetében került sor: Wimpffen Szigfrid és Simon, Trauttenberg Frigyes (1904:XIII.tc.), valamint Woracziczky János (1914:XXVI.tc.). 78 1886:VIII.tc. 4.§. Az érintett személyeket a következő cikkelyekkel iktatták be a törvénytárba: 1887:XXXIVtc., 1896:XXXII.tc., 1901:XXII.tc., 1915:VII.tc. Látható, hogy a gyakorlatban nem minden országgyűlési ciklusban került sor a törvénybe iktatásra, az 1916-ban főrendiházi tagságot nyertek becikkelyezése pedig már egyáltalán nem történt meg. 79 Nem feltétlenül egyazon időpontban. Baich Iván, Milán és Milos 1891-ben kapott főnemesi címet, de csak 1895-ben szerzett hozzá főrendiházi tagságot. Orosdy Fülöp 1905-ben lett főnemes és csak 1911-ben örökös főrend, Urbán Péter pedig az édesapja által megszerzett főnemesi címet (1911) maga egészítette ki a főrendiházi tagság jogával (1914). Püski Levente megjegyzése szerint „A köznyelvben utóbb — némi lenézéssel — papírbáróknak nevezték azokat, akik főrendiházi tagság nélkül kapták meg ragjukat." — Püski Levente: Arisztokrácia a 20. századi Magyarországon (I.) Korunk 19. (2008: 9. sz.) 86.
