Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Poór János: Egy abbahagyott vita. A magyar jakobinusokról V/1057
A MAGYAR JAKOBINUSOKRÓL 1089 ség II. József halála után nemcsak megalkudott az osztrák gyarmatosítókkal, hanem ellenforradalmi szövetséget is kötött velük a francia forradalom ellen. A nemzeti függetlenségért és a polgári átalakulásért folyó harcot ekkor még csak egy, az értelmiség legjobbjaiból álló kis csoport tudta összekapcsolni. Martinovics és társai ismerték fel, hogy a feudális viszonyok elleni harc összefügg az elnyomó Habsburg-abszolutizmus elleni, nemzeti függetlenségért vívott harccal, és hogy a polgári átalakulás csak forradalmi úton, fegyveres felkeléssel valósítható meg. Martinovics és társai látták, hogy a nemesség, ha egyáltalán hajlandó lesz harcolni a nemzeti függetlenségért, nem lesz hajlandó lemondani feudális kiváltságairól. Ezért két földalatti szervezetet hoztak létre. A vizsgálat és a bírósági tárgyalás komédia volt. Egyébként — olvassuk — a mozgalom akkor is elbukott volna, ha nem leplezték volna le. A vékony értelmiségi réteg ugyanis akkor szállt szembe a Habsburgokkal, amikor a köznemesség már megalkudott velük. A bíróság soraiban ott ültek az 1790-ben még a Habsburgok ellen harcoló nemesség egyes vezetői is. Martinovicsék mögött pedig még nem voltak olyan polgári, plebejus tömegek, amelyek bázisukat képezhették volna. A konklúzió: a mozgalom megmutatta, hogy a polgári átalakulás és a nemzeti függetlenség ügye nem választható el egymástól, és Kossuth joggal írta, hogy az ő nemzedékének az elődei voltak a kilencvenes évek forradalmárai. Részletesebben, de hasonló szellemben foglalta össze ugyanezt a korszakot Varga Zoltán az 1957-ben megjelent Magyarország története című egyetemi tankönyvben.9 4 Eszerint II. József halála után az osztrák és a magyar uralkodó osztályok forradalomellenes szövetségbe forrtak. II. Lipót és I. Ferenc mind a bel-, mind a külpolitikában a lehető legreakciósabb irányt követte. Ezt látva, a korábban II. Józsefben reménykedő magyar értelmiség folyamatosan balra tolódott. Martinovics a haladás iránti vágyat és a francia forradalom iránti lelkesedést akarta egységbe fonni. A tankönyv elemezte Martinovics lelki alkatát is, bemutatta változatos életpályáját, nem tagadta, hogy módszerei elhibázottak, és azt sem hogy besúgó volt. Az ötvenes évekre jellemző a besúgói tevékenység hírül adása: „ahogy fiatal éveinek kolostori környezetében láthatta, nem átallott még titkos jelentéseket is küldeni az udvarnak, [...] de a titkos szolgálat más képviselőivel ellentétben, egyetlen pillanatig sem adta fel őszinte reformtörekvéseit."95 Tehát a besúgást a kolostorban tanulta, illetve, lehet, hogy spicli volt, de nem olyan, mint a többi. A mozgalom legfőbb hiányossága az volt, hogy nem volt világos parasztprogramja. Nem valósultak továbbá meg a birtokos nemesség csatlakozásához fűzött remények sem. A legeredményesebben az értelmiség körében folyt a szervezkedés. Az eljárásról és a perről a tankönyv ugyanúgy vélekedett, mint az 1953. évi kötet, és hasonló volt a konklúziója is. A fenti gondolatkörbe illeszkednek Mátrai Lászlónak az 1950-es években filozófiatörténeti munkákban kifejtett nézetei is. Ezek egyike9 6 szerint a jakobi-94 Magyarország története 1790—1848. Szerk. Mérei Gyula - Spira György. Bp. Tankönyvkiadó, 1957. 41-55. 95 Mérei F. - Spira Gy. (szerk.): Magyarország története i.m. 46. 96 Mátrai László: A magyar filozófia haladó hagyományainak kérdései a felvilágosodás korában. A Magyar Tudományos Akadémia Közleményei. V kötet 1-4. sz. Bp. 1954. 285-293.
