Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Poór János: Egy abbahagyott vita. A magyar jakobinusokról V/1057
A MAGYAR JAKOBINUSOKRÓL 1083 tív-jobboldali Martinovics-interpretációt. (Az írás egyébként tele van hibákkal, amelyeket a Csuday-féle felfogással is vitatkozó Hubert Ottó még ugyanazon esztendőben nagyrészt kijavított.7 5 ) Csuday Hóman Bálint néhány sora és Szekfű fent ismertetett interpretációja miatt ragadott tollat. Hóman a Napkeletben azt írta, hogy Martinovicsot a 19. század forradalmi történetszemlélete szabadsághőssé avatta, s mint ilyet tisztelte. A bécsi levéltárból előkei-ült okmányok és saját jelentései alapján azonban nem az volt, hanem a magyarellenes, szabadságellenes udvari körök fizetett bérence, a jóhiszemű magyar forradalmárok agent provocateurje, aki a halálos büntetést azért kapta, mert túllépte megbízatása határait, és emiatt megbízója sem bízott többé benne, félt esetleges árulásának kellemetlen következményeitől.76 Az eddigiekben láttuk, hogy Martinovics fenti jellemzésével a jakobinusok hívei sem nagyon szálltak vitába, legfeljebb finomabb megfogalmazásban utaltak a főszereplő jellemének gyengeségére, vagy nem bocsátkoztak jelleme elemzésébe. Meg kellett küzdeniük azzal, hogy egy alapvetően pozitívan megítélt mozgalomnak kétes jellemű vezéregyénisége volt. Nem volt könnyű helyzetben a jobboldal sem. Hiszen a mozgalomnak voltak tiszta, sőt kivételes jellemű tagjai is, tehát dehonesztálóan írni sem könnyű az egész mozgalomról. A másik probléma ugyanezen az oldalon az volt: az ellenség ellensége vajon barát-e? A Martinovicsot és társait (az „ellenséget") kivégeztető bécsi udvar (Martinovicsék ellensége) vajon barátja-e a mozgalomra ellenségesen tekintő historikusoknak? A konzervatív történetírás erre a kérdésre nem primitív választ adott. Sem Fraknói, sem Mályusz, sem Szekfű nem ünnepelte a kormányzati terrort, különösen nem a hosszú távú következményeket. A Csuday-cikk viszont az „ellenség ellensége vajon barát-e?" kérdésre adható primitív válaszok egy érdekes példája. Csuday ellensége a bécsi udvar volt. Következésképpen Martinovics, a vérengző bécsi udvar áldozata, a barátja lett. Miután Csuday nem érvel, nem kell elemezni írását, csak érdekességként érdemes utalni néhány tételére. Mindenekelőtt kijelentette, hogy Martinovics nem volt forradalmár, nem volt köztársaságpárti, nem törekedett a királyság megdöntésére. Ha Hóman olyan iratokat látott, amelyek szerint a vádlottak forradalmárok, akkor azok hamisítványok. Utóbb készültek abban a „konyhában", a bécsi levéltárban, ahol annyiszor feszítették keresztre a magyar igazságot - állítja. Ahelyett, hogy Hóman ezt hangsúlyozná, még fel is használja azokat nemzete ellen. Szekfű műve is tele van valótlanságokkal, s ő is későbbi hamisítványokra alapozta állításait. A bíróság nem volt független, az eljárás nem a hazai jog szerint folyt. Hogy írhatja le Szekfű, hogy a király és társadalom önvédelmet tanúsított? - kérdezte. Még Sándor Lipót 1795. évi memorandumának a létét is kétségbe vonta. Erve: amikor ő 1882/83-ban Bécsben kutatott, nem talált ilyet. Ismétlem: Hubert Ottó keményen bírálta Csudayt, de a lap szerkesztője, Méhely Lajos is bekapcsolódott a vitába, a szokásos egyfelől-másfelől érveléssel. Hubert szerint Martinovicsnak semmi helye a szabadsághősök között. Méhely nem állította, hogy méltó 75 Hubert Ottó: Martinovics. A Cél 22. (1932. december) 313-322. 76 Hóman Bálint-. Történelmi átértékelés. Napkelet 15. (1930) 252-253.
