Századok – 2011
TÖRTÉNETI IRODALOM - Nagyváthy János emlékkönyv. (Ism.: Kurucz György) IV/1046
TÖRTÉNETI IRODALOM 1047 zépiskolai tanárt, botanikust és nyelvészt egyaránt találunk a kiadvány szerzői között. Mindez megfelelően tükrözi a hazai gazdaság- és tudománytörténet szempontjából semmiképpen sem lebecsülendő jelentőségű életművet, amelyet az egykori szabadkőműves, katona, a pesti egyetem mezőgazdász hallgatója, utóbb pedig Festetics György birtokigazgatási reformjainak kidolgozója, Nagyváthy János (1755-1819) hagyott maga után. Természetes módon a kötet bevezető tanulmánya a korszak, vagyis közelebbről Nagyváthy agrárszakírói tevékenységéhez köthetően, a 18-19. század fordulójának általános magyarországi agrártermelési sajátosságait tekinti át. Gunst Péter írásában fontosnak tartja annak hangsúlyozását, hogy a tradicionális gazdálkodási keretek, illetve a nyomásrendszerekre épülő közösségi határhasználat érintetlenül hagyása ellenére, a felvilágosult jelzővel illethető központi politika sok tekintetben igen komoly kezdeményezésekkel igyekezett szolgálni a haladottabb növénytermesztési és állattenyésztési módszerek elterjesztését. A hazai agrártörténet-írás jelenlegi álláspontját tükröző módon — Gunst szerint — a több mint két évtizedig tartó francia háborúk indították el azt a folyamatot Magyarországon, amely a 19. század közepén végeredményben a polgári földtulajdonviszonyok megteremtéséhez, illetve a jogi, közösségi korlátozásoktól mentes, racionális gazdálkodási módszerek általános alkalmazásához vezetett. Gunst bevezető tanulmányához kapcsolódva a következő szerző, ifj. Barta János, Mitterpacher Lajos úttörő jelentőségű latin nyelvű összefoglaló mezőgazdasági szakkönyvére részletesebben is kitérve, alapvetően abban látja Nagyváthy főművének A szorgalmatos mezei gazdának a jelentőségét, hogy Nagyváthy nem külső (központi vagy regionális hatósági) kezdeményezésre ragadott tollat, ráadásul magyar nyelven, és kimondottan szintetizáló céllal készítette el munkáját. A tanulmány szerzője szerint ez a törekvés tükröződik birtokigazgatási kézikönyvében, a Festetics György számára készített Közönséges Instructióban is, amely utóbb a Nagyváthy halála után kiadott Magyar Gazdatiszt alapjául szolgált. Nagyváthy szakírói ismereteinek nemzetközi kontextusba helyezésének szándéka érezhető ki a kötet egy másik tanulmányából. A szakíró és gyakorlati szakember Nagyváthy szőlészeti-borászati ismereteinek forrásait elemző írásában Csorna Zsigmond ugyanis megkülönböztetett figyelmet fordít Peter Jordannak, a Bécsi Egyetem tanárának hatására. Mindemellett Csorna azt is hangsúlyozza, hogy Nagyváthy a Közönséges Instructió szőlészeti-borászati részeiben nemcsak megfelelő, a nyereséget növelő fajták alkalmazását tartja fontosnak, hanem rendszerszemléletű megközelítéssel kiemelkedő figyelmet szentel a technológiai fegyelemnek is. Lukács Gábor tanulmánya Nagyváthy Közönséges Intsructiójának átfogó elemzésével olyan üzemszervezési, igazgatási, gazdálkodási sajátosságokat helyez előtérbe, amelyek mindenképpen igazolják Nagyváthy kulcsfontosságú szerepét Festetics György gazdálkodásának és birtokigazgatásának konszolidálásában. A szerző Nagyváthy eredményességének kulcsát a keszthelyi gróf szolgálata során abban látja, hogy lényegében a termesztéstechnikai gyakorlatot meghaladó, nyereségorientált szemléletet követelt és várt el a birtokigazgatás alárendelt tisztjeitől. Részben a Lukács tanulmányában kifejtett gondolatok megerősítésének tekinthető Lönhárd Miklós és Czoma László írása, amely az uradalmi tisztek és az úrbéresek igen gyakran konfliktusokkal terhelt viszonyával összefüggésben közöl szemelvényeket a Közönséges Instructióból. A birtokigazgatási gyakorlatot vizsgáló írásokhoz képest Szabó István tanulmánya teljesen eltérő területre koncentrál. Szabó a késő felvilágosodás korának sajátos természettudományos, filozófiai megközelítését, illetve mentalitásbeli sajátosságait elemezve, a magyar gazdatisztek társadalmi elismertség szempontjából sokszor kényes, sőt ellentmondásoktól sem mentes helyzetére is kitér. Egyértelműen hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a képzett szakemberek iránti igény már össztársadalmi tekintetben is figyelemre méltó karrierlehetőséget rejtett magában. Az előbbi írásoktól eltérően Cséby Géza irodalomtörténeti elemzése Nagyváthy és a helikoni ünnepségek kapcsolatát vizsgálja, különös tekintettel arra a források hiányában mostanáig eldönthetetlen kérdésre, vajon a keszthelyi gróf és a Directio egykori vezetője milyen viszonyban maradt azután, hogy Nagyváthy a Georgikon alapításának évében Csurgóra távozott. Bár egyes szerzők a gróf és egykori alkalmazottja viszonyának elhidegülését helyezik előtérbe, Cséby több forrás segítségével bizonyítja, hogy Nagyváthy ténylegesen részt vett az ünnepségeken, és egy alkalommal Magyar Földes és Zászlós Úr című történeti, közjogi tárgyú írásából részleteket is felolvastak a jelenlévőknek. (Érdemes megjegyezni egyébként, hogy Nagyváthy a kortársakhoz hasonlóan maga is írt alkalmi verseket, amint ezt egy nemrégiben előkerült, Festetics György fiának, László grófnak az esküvőjére készült versének kézirata is bizonyítja.)
