Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Inventory of the Lettere e scritture Turchesche in the Venetian State Archives. (Ism.: Dávid Géza) IV/1040

TÖRTÉNETI IRODALOM 1041 ponti szervek birtokába juthattak. Ezen források túlnyomó többsége ma az Archivio di Stato di Venezia anyagában található. Két nagyobb, elkülönített fondról beszélhetünk, de máshol is bújnak meg török oklevelek (így a Console Veneto a Cipro dobozaiban 1153 darab; vö. XXVIII. oldal). A Documenti turchi sorozat a gazdagabb és fontosabb; ennek katalógusa 1994-ben hagyta el a sajtót, szintén a kötet szerzője, Maria Pia Pedani szerkesztésében (I „Documenti turchi" dellArchivio di Stato di Venezia. Roma 1994). A Lettere e seritture turchesche állománya, amelynek leírása most jelent meg, szerényebb nagyságrendű. Mint ahogy a katalógusból megtudjuk, az egész levéltár sorsa meglehetősen kalandosan alakult, hiszen legfontosabb sorozatait a Habsburgok 1799 körül Bécsbe telepítették. Egy részük ugyan már 1805-ben visszakerült az akkor francia uralom alatti városba, de sok iratot csak 1866-1868-ban szolgáltattak vissza, így a török nyelvűeket is. A Basilica Santa Maria Gloriosa dei Frari és a San Niccolb della Lattuga egykori kolostorépületeiben elhelyezett megszámlálhatatlan dokumentum között a török iratok sokáig szerény figyelemben részesültek. Amikor Fekete Lajos 1926-ban tanulmányozta őket, a mai kettéválás még nem volt egyértelmű, hiszen a Documenti turchi kifejezést együtt alkalmazták rájuk, bár a nyolc kötetben őrzött Lettere saját megnevezése ekkor is élt (sőt Antonio Negri már 1669-ben külön kitért rájuk; XL. oldal). Mutató ekkor még nem állt rendelkezésre róluk, csupán eseti megjegyzések adtak - néha hibás - útbaigazítást (vö. Fekete Lajos: A Velencei Állami Levéltár „Documenti turchi" c. gyűjteménye. In: Levéltári Közlemények [1926] 131.). Csak 1941-ben kérték fel Alessio Bombacit, hogy végezze el a katalogizálást. Kérésére Nápolyba szállították az iratokat, ahol meg is kezdődött kivonataik elkészítése. Egészen 1943 márciusáig voltak ott, amikor is szerencsére visszautaztak Velencébe, és így megmenekültek a németek szeptemberi pusztításaitól (XXXIIIXXXIV oldal). A közben eltelt idő alatt Bombaci azonban nem tudta teljesen befejezni vállalását; regesztáinak fogalmazványai sokáig porosodtak az anyaintézményben, csak egyes kutatók használták néha őket. Amikor a jelen kötet kiadója, Maria Pia Pedani hozzáfogott a leltárkészítéshez, szembesülnie kellett azzal, hogy hírneves elődje alaposan felforgatta a korábbi rendet, mivelhogy sajátságos szisztémát alakított ki. Meglehetősen hosszú időbe telt, míg sikerült összepárosítani a regesztákat az eredeti iratokkal, illetve - ahol volt ilyen - a török variánsokat a korabeli olasz fordításokkal. Sajnos valamikor 1943 után a Lettere anyagából két filza elkallódott, a bennük őrzött iratok közül egy Isztambulban bukkant fel 1952-ben (XXXV oldal). Az eltűnés körülményeit nem ismerjük, ám a kellő gondosság hiánya szerepet játszhatott benne. (Ezzel összefüggésben talán nem érdektelen az az 1979. évi személyes tapasztalat, amikor napokig nem találták a vonatkozó csomókat, még be is vittek a raktárba, megmutatva, hogy hol „szoktak lenni". Azután azzal bíztattak, hogy megkérdezik Peter Sebastian angliai kutatót, aki akkortájt behatóan foglalkozott velük. Végül valahonnan előkerültek, és attól kezdve nyugodtan használhattam őket.) Ugyanakkor két olyan doboz is rejtőzött valahol, amelyeket Bombaci nem látott (XXXVII. oldal). Ezen hátráltató tényezők miatt nyilvánvalóan nem volt egyszerű tető alá hozni a két katalógus végleges változatát, de Pedani kitartása meghozta gyümölcsét. Az kissé váratlan, hogy a regeszták olasz nyelvűek, mivel az angol cím nem ezt sugallja. Ennek magyarázata kétségkívül abban keresendő, hogy a néhai nápolyi turkológus saját hazájában, az 1940-es években nem is gondolhatott valamely idegen idiómára; a fordítás pedig - úgy tűnik -nehezen lett volna megoldható. A lista összesen 821 tételből áll. Az okmányok tényleges mennyisége azonban ettől jelentősen eltér. Egyrészt a borítók is külön számon szerepelnek, másrészt egy fejléc alatt néha több (egyszer nem kevesebb, mint 19) dokumentum bújik meg. A korabeli fordítások is sokszor megkettőződést okoznak, kivéve, ha az eredeti elveszett. Az eltűnt két kötet 141, illetve 52 tételét is le kell vonnunk a 821-ből. A végeredmény meglepő: a szóban forgó gyűjteményben jelenleg „csupán" 185 igazi török, tehát arab betűs, oszmán-török nyelvű iratot őriznek (XXVIII. oldal), mégpedig az 1523 és 1618 közötti korból. A dokumentumok túlnyomó többsége keltezett. A hiányzó, de csak megközelítően pontos dátumot Pedani csak akkor tüntette fel, ha kifejezetten az iratból tudta kideríteni (például rájegyezték, hogy mikor érkezett meg). Közvetett adatokat viszont, mint mondjuk, a nagyvezírek hivatalviselési ideje, nem vett figyelembe, pedig a tájékozatlanabb használót az ilyen mankók is segítették volna. Nyereség viszont, hogy ha a Lettere és a Documenti között kézenfekvő kapcsolatot fedezett fel, arra mindig utalt.