Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Gyarmati György: Hadigazdasági túlterhelés, rejtőzködő transzformációs veszteség és a személyi kultusz. A magyarországi „új szakaszt" megelőző rendszerválság 1952/53 fordulóján I/75
A MAGYARORSZÁGI RENDSZERVÁLSÁG 1952/53 FORDULÓJÁN 99 Ez utóbbi példa — a fentebbi táblázatos összeállításban — ugyanúgy besorolható a koreai háború által indukált Hadigazdaság II. rovatba, mint a transzformációs veszteség tételei közé. De épp e jelenség „kettős státusa" segít annak megértésében, hogy milyen folyamat eredményeként jutott Rákosi rendszere hatalomra kerülése után alig fél évtized elteltével összeomlás-közeli helyzetbe. Ugyanebbe a kettős státusú veszteségbe illeszkedik a tudáskultúra átvételének lehetőségétől való elszigetelődés (a fentebbi táblázat utolsó sora). Az ún. Cocom-listás importlehetőségektől való elesés politikai indíttatású karanténba zárást jelentett, annyiban azonban a rejtőzködő transzformációs veszteség körébe sorolható, hogy felmérni sem lehet, mennyi áru, illetve know-how technológia nélkülözését vonta maga után. Elsősorban a tudástőke veszteség terén kell megkülönböztetni rövid és hosszú távú hatást is. A lakosságcseréből, idemenekülésből eredő új egzisztenciateremtés eredményezhet múló, átmeneti tudáshasznosulást; az ún. régi értelmiségiekkel szemben érvényesített tudásszint alatti foglalkoztatás, illetve az, hogy az e körbe tartozók következő generációja csak kerülő úton és változó mértékű késleltetéssel szerezhetett felsőfokú képzést, már a hosszabb távú veszteségek körébe sorolható; míg az emigráció — túlnyomó hányadában — a végérvényes transzformációs veszteség szegmensét gyarapította. Sok-sok, különböző súlyú, eltérő hatású összetevőből adódik össze ez a rejtőzködő transzformációs veszteség, de közhely volta ellenére is érvényes lehet a problémakör egészére: sok kicsi sokra megy. A második világháború következményeképpen előállott materiális és emberveszteség mellett terhelődtek az országra — két politikai rendszerváltás közepette — olyan további materiális elvonások és átalakítási-fejlesztési programok, melyek annak teherbíró képességét meghaladták. Az időben egymásra torlódó terhelések a koreai háború kirobbanása után megindított — sa már folyamatban lévő első ötéves terv célkitűzéseit is felsrófoló — újabb hadiipari és katonai-infrastrukturális beruházások erőltetésével kezdtek közelíteni a teherbíró képesség határához, annak töréspontjához. (A fentebbi táblázatban Hadigazdaság II. tétel.) Ezt tekintem elsődlegesen meghatározónak, míg a transzformációs veszteség felsorolt tételei olyan komplementer összetevők, amelyek nevesíthetők, de nem kvantifíkálhatók. Számszerűsítés híján az sem adható meg, hogy ezek milyen mértékben járultak hozzá a válsághelyzet létrejöttéhez. A transzformációs veszteség fogalomkörébe ezen a ponton illeszthető a társadalmi időtényező két válfaja: az egyik a társadalmi regenerálódás időhiánya, a másik pedig a gyors tempójú, erőltetett — és ugyanilyen gyorsan kontraproduktívvá váló — kényszermobilitás. A társadalmi regenerálódás fogalmát, illetve ennek időszükségletét a gazdaságtörténeti „helyreállítási periódusból" kiindulva — de azzal nem azonosítva — próbálom értelmezni. A gazdaságtörténeti leírásokban evidencia korszakunkra vonatkozóan az 1938-as bázisév adatait viszonyítási alapnak venni,6 0 és az iparforgalmi szférában többnyire 1949-re — az első hároméves terv végére — teszik annak újbóli elérését. Ennek ana-60 Itt jelezni szükséges, hogy 1938 és 1943 között — a revíziós visszacsatolások területét nem számítva — is volt további termelési, iparforgalmi növekedés, de a gazdaságtörténeti leírások csak kivételesen térnek el attól a háború utáni években rögzült gyakorlattól, hogy az 1938-as év adatait tekintsék összevetési alapnak.
