Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Szőke Zoltán: Magyarország és a vietnami háború, 1962-1975
92 SZŐKJE ZOLTÁN 29-én a CIA menekítette ki a „baráti" tüzérségi tűz alatt álló elhelyezési körletükből.180 A konfliktus ezúttal távolról sem békés, ám gyors befejezését elősegítő közreműködése révén Budapest végül is elérte az éppen egy évtizeddel korábban kitűzött célját: nagymértékben hozzájárult a „békés egymás mellett élés," vagyis az európai status quo fenntartása és a „szocializmus békés építése" útjában álló egyik legfőbb akadály elhárításához. Kádár János a budapesti dolgozók 1975. május 1-jei felvonulásán így őszinte örömmel üdvözölhette Saigon egy nappal korábbi elestét, a vietnami nép nagy győzelmét.181 Mindössze három hónappal később, 1975. augusztus l-jén a Magyar Népköztársaság képviseletében ugyanő írta alá a Helsinki Értekezlet záróokmányát. Konklúzió A budapesti amerikai nagykövetségnek a CLA. és a State Department számára 1966. decemberében készített jelentése arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar értelmiség vezető körei szerint a magyar kormány nem használta ki megfelelő mértékben a vietnami helyzet által felkínált lehetőséget.18 2 A titkos amerikai jelentés megbízható és „bizonyítottan pontos" forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a magyar társadalmi elit köreiben uralkodóvá vált az a nézet, amely szerint a szovjet és magyar vezetés ostoba módon félreértette a vietnami helyzetet: nem ismerik fel, hogy Amerika valójában helyettük vívja a vietnami háborút a kínaiak ellen, akikkel így Moszkva végül kénytelen lesz saját maga szembenézni. így tehát — a CIA magyar forrásai szerint — a vietnamiak Amerika elleni háborújában „Mi már megint a rossz oldalon fogunk harcolni." A „társadalmi elit" tehát éppúgy a hivatalos propaganda áldozatául esett, mint a társadalom szélesebb rétegei, holott — mint láttuk — nézetei többé-kevésbé megegyeztek a pártelit (nem publikus) véleményével. Kádár 1966. októberi beszédéből világosan kiérezhető, hogy a pártvezetés harcias nyilatkozatai és tényleges irányvonala közötti nyilvánvaló diszkrepancia a párttagságon belül is komoly feszültséget okozott. Az MSZMP vezetői erre a dilemmára nem is találtak megoldást, s ez csak tovább fokozta az iránti vágyukat, hogy a vietnami problémától minél előbb megszabaduljanak. Kádárék azonban jogosan érezhették úgy, hogy e téren jóval szűkebb a mozgásterük, mint például a lengyeleknek. A lengyel pártvezetés motivációi megegyeztek a magyar érdekekkel, ám a lengyelek sokkal jobban ügyeltek, ügyelhettek arra, hogy propaganda tevékenységük ne ártson a lengyel-amerikai kétoldalú kapcsolatoknak. Gomulkáék fő célja az volt, hogy a társadalom proamerikai beállítottságú csoportjai, különösen az értelmiség előtt lejárassák az USA politikáját. Ezt azonban igen óvatosan tették. Propagandájukban elsősorban nyugati forrásokat, főként az Egye-180 L. pl. Győri S.: Magyarok Dél-Vietnamban i. m. 130-135.; Snepp, F.: Decent Interval i. m. 497-498. 181 Népszabadság 1975. május 3. 3. 182 Budapest Embassy to State Department, 29 December 1966, „SUBJECT: Mood of Intellectuals at Year's End," NARA, RG 59, Hungarian Relations, POL2-HUNG No. A-257, Confidential, box 2275. p 2-3.
