Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Buzási Enikő: Nádasdy Ferenc országbíró rezidenciáinak festészeti berendezéséről. Számok és következtetések
924 BUZÁSI ENIK.Ö tány15 2 ábrázolásával, akiknek képe nagyobb részt inkább az onnan nyíló másik helyiségben, azaz „im Zimer nechst daran gegen dem Hoff hinaus" kapott helyet. Olyan személyek ábrázolásai között, akik feltehetően baráti vagy rokoni kapcsolat okán jelentek meg e reprezentatív sorban, ugyanis nincs tudomásunk ez időre eső hivatalukról.153 Ugyanide került hat félalakos vagy mellkép-kivágatú férfiarckép is, az 1669-ben felvett leltár szerint „Uraknak aprob Képei", közöttük talán Rákóczi László ábrázolása is, amely készítése idejét tekintve az egyetlen adatolt a sorban.15 4 „Dann im Eckh Zimer, von großen Saal hinein, Linkher handt Zwey Manns: und Zwey frawen Contrafait in völliger Statur, geweßte fürsten in Moltau" találjuk a jegyzékben, amelyek közül Constantin Çerban havasalföldi vajda 1658-ra datált portréja, valamint feleségéé ma is megvan Fraknón, a másik portré-pár pedig feltehetően II. Rákóczi György másik szövetségeséről, Gheorghe Çtefan moldvai vajdáról és annak feleségéről készülhetett, feltehetően az előbbivel egy időben, azaz Erdélybe menekülésük évében. Am a portrék vizsgálata nemcsak az eddig elmondottak tanulságával szolgál, de egy továbbival is: azzal, hogy Pottendorfon a Nádasdy letartóztatásáig összegyűlt 121 portréból az 1673-ra datált leltár, valamint az Esterházyaknak 1676-ban átadott festmények jegyzéke szerint mindössze 12 kép készült magáról az országbíróról, feleségéről és gyermekeikről - ezek közül ráadásul csak Nádasdy két lányának, Pálffy Jánosnénak és az egyik Draskovichnénak a portréja volt egészalakos, a többi csupán mellkép. A különösen szokatlan ikonográfiái arány arra utal (és ez szűrhető le a kortárs-galériából is), hogy Nádasdy számára a portré, mint műfaj — a magyarországi arisztokraták megrendelői szokásaival ellentétben — nem a családi reprezentáció része volt. Az ilyen tárgyú ábrázolások Pottendorfon tapasztalható visszafogott mennyiségéből és a családi reprezentáció háttérben tartásából következik az is, hogy a leltárakból tudottak alapján nem az ő kezdeményezésével indult el — a fentiekből következően nem véletlenül —, ami a magyarországi arisztokraták megrendeléseiben az 1670-es években már megfigyelhető: nevezetesen az, hogy a családi arcképsorok időben visszafelé haladva kiegészültek az 1664-ben megjelent Mausoleum vezér-, illetve királyábrázolásaival, valamint a metszetek nyomán festett korai ősök portréival. kép 1650-ből - Szunyogh Gáspár, 1635-1659 között császári és magyar tanácsos, 1640-től szendrői kapitány, a kép 1650-ből. 152 Wesselényi Ferenc, 1648 és 1658 között felső-magyarországi fő kap i tán), a forrás a kép kapcsán nem nádorként említi, így valószínűleg 1648 és 1655 közötti portréjáról van szó - Serényi Pál, 1645?-1656 között a dunáninneni kerület és bányavidéki végvidék vicegenerálisa, a kép 1649-ből -Barkóczy László, 1646-ban a magyar és lengyel lovasság ezredese, a kép valószínűleg 1652 utáni. A fent hivatkozott adatokra: Fallenbüchl Zoltán: Magyarország főméltóságai. Bp. 1988.; Pálffy Géza: Kerületi és végvidéki főkapitányok és főkapitány-helyettesek Magyarországon a 16-17. században. (Minta egy készülő főkapitányi archontológiai és „életrajzi lexikonból") Történelmi Szemle 39. (1997: 2. sz.) 257-288.; Fallenbüchl Zoltán: Állami (királyi és császári) tisztségviselők a 17. századi Magyarországon. Adattár. (Nemzeti téka) Bp. 2002.; Rózsa Gy.: Elias Wideman rézmetszet-sorozata i. m. 153 Forgách László, Ostrosich Mátyás, valamint Ostrosich Pál Liptó megyei köznemesek, mindkettejük portréja 1649-ből való. Itt jegyezném meg, hogy a fentiekben felsorolt Ostrosich Miklós koronaőr velük egy sorozatba tartozó ábrázolása — feltehetően a rokonság okán — az országos főméltóságviselők portréi közül egyedüliként, ugyanebben a teremben volt kifüggesztve. 154 L. a 130. jegyzetben.
